Néha az ember kényszert érez arra, hogy írjon. Az eredményt látva aztán a józan ész, valamint a család és a barátok lebeszélik róla, hogy túl komolyan vegye. De arról már nem sikerül, hogy közzé is tegye. Íme.
Vigyázat, fikció! A kitalált történet szereplői is kitaláltak, mindennemű hasonlóság a valósággal a véletlen műve.

„Bocsánot, ném látto o forkomot?” Salamon majdnem félrenyelte a levest (húsleves libából, régi zsidó recept, de ez egy másik történet, és elmesélésére más alkalommal kerül majd sor), amikor ez a párbeszéd eszébe jutott. Eszébe meg onnan jutott, hogy másnapos fáradtságát úgy próbálta leküzdeni, hogy elmesélte a szüleinek, jó legyünk pontosak, az apjának, a nyugalmazott filológusnak, a tegnap esti nyelvleckéket Agataval. Ha azt hitte, hogy apját lenyűgözi majd, amikor elmeséli, hogy képzeld, a lengyelek nem tudnak ’a’-t mondani, vagy ’á’-t vagy ’o’-t mondanak, akkor tévedett, mert Dr. Dr. hc. Magosvári Endre csak mosolygott, hogy persze hogy nem, a magyarokon kívül senki sem tud. Salamon rendületlenül próbálkozott tovább, hogy Agata nyelvérzéke milyen kitűnő amúgy, eleve sok nyelven tud, Vikivel, aki a társaságba hozta, Padovában ismerkedtek meg Erasmuson, és természetesen olaszul beszélnek, de a többiek kedvéért alapvetően angolul, de ért valamit németül és oroszul is. Dr. Dr. hc. Magosvári Endre mosolygott tovább, szép, szép, de ezt azért sokan tudják, khm, hogy ne is menjünk messzire, itt van mindjárt ő, ha még a latint meg a spanyolt is hozzátesszük. Salamon nyelte a csigatésztát és mondta tovább, hogy de nem is ezt akarta mesélni, hanem hogy annak ellenére, hogy a lengyelek úgy általában nem tudnak ’a’-t mondani, sőt nem is hallják, mi mikor mondunk, Agata abszolút hallja, próbálkozik is, de inkább ’o’ lesz, de ez is szuper, mert legalább az ’á’-tól meg tudja különböztetni.

És akkor itt került volna sor annak az elmesélésére, hogy Agata nem csak megtanulta a „Bocsánot, ném látto o kocsámot?” kezdetű örökéletűt, de arra is rájött, hogy a kacsa helyére behelyettesíthet bármit, sőt arra is, hogy az –m a birtokrag, a –t meg a tárgyé, és már a magas és mély hangrendű kötőhangok rejtelmeit is kapizsgálni kezdte. De minderre és még sok egyébre (pedig, haj …) már nem kerülhetett sor, mert Dr. Dr. hc. Magosvári Endre eddigre belekezdett egy még csak alig négyszer-ötször elmesélt történetébe, hogy amikor ő meg a kis kolléganője (a kolléganők miért mindig kicsik?) Barcelonába utaztak. Szakmai út volt, nyilván, anyád ezért nem volt ott, gyengéd mosoly, de Salamon keze összeszorult a kanálon, (Mama miért nem volt soha ott?), szóval szakmai, valami konferencia, generatív szintaxis vagy ilyesmi. De persze azért elmentek néha várost nézni, múzeumokba, Sagrada Familia, Güell-park, ahogy azt kell, és hát van ez a hétvégi nosztalgia-villamos. Kék, és csak hétvégén jár a turisták kedvéért. Na, azzal feltétlenül utazni akartak, oda is mentek a megállóba, már benn állt, de a sofőrök még kinn cigiztek vidáman. És akkor Magosvári Endre (dr. dr. hc.) odament, és megkérdezte, hogy hétköznap hol tárolják, és hogy viszik oda. Na most a válasz is lehetett érdekes (póttengelyekről, meg ilyesmi), de a történet nem erre volt kihegyezve. Hanem arra, hogy a villamosvezetőnek a harmadik mondat után leesett, hogy nem spanyolul, hanem katalánul társalognak, és amikor az is kiderült, hogy Magosvári Endre magyar, akkor következett a híres jelenet. A derék katalán sofőr két kezébe kapta Endre jobbját, ráhajolva megcsókolta és felkiáltott: egy külföldi, aki beszéli édes hazám nyelvét!

Magosvári Endre elégedetten dőlt hátra, magán érezve felesége rajongó tekintetét, de Salamon a levesébe temetkezett. Teljesen kikapcsolt, hiszen a barcelonai sztorit kívülről fújta, és a tegnapon merengett. Kocsmáról kocsmára jártak, Agata egyre vidámabban gyártotta a „Bocsánot, ném látto o” kezdetű mondatokat, mígnem Salamon az egyik helyről kihozott egy villát (ne most kezdjünk jogi vitát erről, jó?), és felmutatta: „Bocsánot, ném látto o forkomot?” A villa angolul fork, ugye értik? Az Ábris persze volt olyan bunkó, hogy beleröhögött, hogy a farok az dick meg cock, Salamon csak azért nem semmisült meg, mert látta, hogy Agata zavara hamar múlik, és csak a tisztesség kedvért rúgta seggbe. Aztán következett a végállomás, a Szóda, és a dübörgő zenében a tánc elsodort minden nyelvleckét. De sikerült végig Agata mellett maradnia, és ez neki sem látszott ellenére lenni. Így amikor a lány a cigizés egyezményes jelét mutatta, boldogan ment fel vele a lépcsőn, ki az utcára, a langyos hajnali levegőre. Agata felült a párkányra, rágyújtott, Salamonnak is adott tüzet, közben közelebb húzta magához. És Salamon ekkor csókolta meg, aztán Agata a hajába túrt és valamit a fülébe lehelt („Bocsánot, ném látto o …”), legalábbis úgy akarta hallani, mert a lány másik keze lefelé indult, a nadrágszíj irányába.

Kolbenheyer kommentpolitikája