Néha az ember kényszert érez arra, hogy írjon. Az eredményt látva aztán a józan ész, valamint a család és a barátok lebeszélik róla, hogy túl komolyan vegye. De arról már nem sikerül, hogy közzé is tegye. Íme.
Vigyázat, fikció! A kitalált történet szereplői is kitaláltak, mindennemű hasonlóság a valósággal a véletlen műve.

– Késésben voltam. Mondjuk, ez nem meglepő, mindig abban vagyok, eleve nem lehet szállítóként nem késésben lenni, ahogy megtervezik az útvonalunkat, aztán az utolsó pillanatban még persze szólnak, hogy figyelj már, ugorjál be még oda, mert, vagy izé, ez a tegnapi kuncsaft azt kéri, hogy, meg ilyesmi. Szóval nyomtam rendesen, de nem mentem túl gyorsan, nem is lehet, amióta ezek az okosok beépítették azt a csomó fekvőrendőrt. Néztem is jobbra, láttam, hogy nem jön semmi, balra épp csak pillantottam, oké, bringás, majd megáll, jobbkezes kereszteződés, ugye. Lassítani? Hülye vagy? Gödör alján? Lejtett ám az utca rendesen, ha ott megállok, akkor felfele gyorsíthatok, tudod mennyi benzin az? És szerinted miből van a lóvé, a fizuból? Ha nem spórolok a benzinen, cseszhetem. Aztán persze meg kellett állni, amikor már csattantunk. El se hiszem, hogy az idióta nem állt meg, de aztán ott feküdt az úttesten. Folyt az arcán a vér, remegve ült a padkán, amíg kiegyenesítettem a bringáját annyira, hogy hazatolhassa. Megnéztem, nem volt komoly baja, a kocsin se látszott semmi, jó a lökhárítóm ám, szóval megegyeztünk, és húztam tovább. Most mi a fenét kellett volna még csinálnom, azt mond meg? –

– Á nem, általában csak ülünk a bejáratnál, és belenézünk a táskákba. De azt is inkább csak a pia miatt, mert ha kés lenne nála, azt el tudná dugni, a drogot meg pláne, de a piát, azt nem, és akkor itt kell fogyasztania. Szóval nem szokott balhé lenni, mindenki lát minket befelé jövet, azért hárman megnyomjuk a három és fél mázsát. De akkor szólt a Sanyi, a pincérgyerek, hogy füveznek a csocsóasztal mellett. Azt mondta, hogy az asztalnál tekerték, meg se próbálták eldugni, amikor összeszedte az üres poharakat. Na, ezen nagyon felhúztam magam, basszák meg, és ha rendőr jön erre, még bezáratja a helyet, én meg menjek segélyre, vagy mi? Bementünk körbevettük őket, és mondtam, hogy nem lesz baj, ha ideadják. Persze tagadtak a gyíkok. Főleg az a kis szemüveged, az pattogott. Amikor kipakoltattam a zsebeit, előkerült a tízfontos, amiben keverte, bűzlött a fűtől. És aztán a szomszéd asztal alatt meglett mag az anyag is, nyilván eldobta a gyáva féreg. Épp hívtam a zsarukat a mobilomon, amikor az egyik, egy szőke, tajtrészegen elkezdett homálykodni valamit a haveromnak. Mondjuk ő a legkisebb IQ-zsonglőr köztünk, vörös is lett a feje, lenyomta a köcsögöt a padra, aztán nem láttam mi volt, mert többen felugráltak. Ettől még a tulajnő persze betojt, a hülyéje, elengedte gyorsan az egész bandát, mielőtt a zsaruk kiértek. A főnökével meg nem vitatkozik az ember, ha beszari, akkor sem, nincs igazam? –

– Nyilván nem adtam meg az elsőbbséget, és nyilván én voltam a hülye. De meg szoktak állni, csak ez meg sietett. Spórolni akart a benzinnel! Na mindegy, próbáltam laza maradni, letöröltem a vért, hazatoltam a bringát, rohadt sokba lesz javítani, aztán busszal bementem a melóhelyre. Ott persze jajgattak, és tényleg elkezdett rohadtul fájni, végül elmentem a Jánosba, de csak bekenték az arcom, bekötötték a kezem és ennyi. Másnap este volt az osztálytali, én szerveztem, nem hagyhattam ki. Mindig arra a szar helyre megyünk, nem is tudom miért, illetve persze tudom, mert ott szombat este is van hely, de a kidobók iszonyat taplók. Nem, tajtrészeg nem voltam, de letoltunk párat az biztos. Valahogy minden természetesnek tűnt, az is, amikor a hülyegyerek megsodorta az elsőt, közben leverte, a földről söprögette össze, nagyon gány volt, ahogy öten szívtuk a téren. Utána visszamentünk, és valamikor elővette megint, sodort, azt hogy közben ott járt a pincér, csak utólag raktuk össze. De a biztonságiaktól rögtön kijózanodtunk. Hívták a zsarukat. Tudtam, hogy ők nem fogják bevenni, hogy véletlenül hevert a szomszéd asztal alatt a fű, főleg amikor előkerült a tízfontos pult. Nagyon fájt a bal arcom, de tudtam, hogy ez az esélyünk. Láttam, melyik a legparasztabb, annak játszottam meg a hülye részeget. Pont úgy reagált, ahogy vártam. Arra még volt lélekjelenlétem, hogy elfordítsam kicsit a fejem, és a jobb arcomba kapjam. –

Kolbenheyer kommentpolitikája