Különös érzés egy nagy klasszikus recenzálása. Carlo Ginzburg A sajt és a kukacok című könyve (Budapest, Európa, 2011; az olasz eredeti: Il formaggio e i vermi, Torino, Einaudi, 1976) több évtizede a történeti kutatások egy új irányának, a mikrotörténelemnek az alapműve, számtalan újabb kutatást és kritikát inspirált nálam sokkal avatottabbak tollából. Én mégis csak most vettem a kezembe, és csodálkoztam rá. Mert csodálkozni van min. Ginzburg egy 16. századi észak-itáliai molnár inkvizíciós perének anyagát dolgozta fel, és ennek segítségével próbálta meg rekonstruálni egy nagyon különös, paraszti származása ellenére nem csak írni-olvasni tudó, de a vallás nagy kérdésein elmélkedő ember világképét. A perbefogott molnár ugyanis (legalábbis első kihallgatás-sorozata során) nem tudott ellenállni a csábításnak, hogy elmondja véleményét az egyetlen tanult személynek, aki hajlandó volt őt meghallgatni, az inkvizítornak. Mit gondolt Menocchio a teremtésről, Istenről, a túlvilágról, és kideríthető-e, hogy amit gondolt, azt miből merítette? De Ginzburg ennél is továbblép, és megpróbálja az általa is kivételesnek tartott egyedi esetet általános tanulságok levonására is felhasználni. Rekonstruálható-e Menochio szavaiból a korabeli paraszti világkép, feltárhatók-e a népi kultúra és a magaskultúra egymásra hatásai? Ismertetőmben én is ezt az utat járnám be.

A legkevésbé meglepő, hogy Menocchio osztozik az eretnekséggel vádoltak alapvető egyház-kritikájában: az egyház hatalmi intézmény, amely gazdasági érdekeit műveltségi monopóliumával érvényesíti. Még azon se csodálkozunk, hogy elveti a valóban érthetetlen Szentháromság-tant, érdekes azonban, ahogy ezt teszi. Jézus emberi mivoltát sok eretnek irányzat vallotta, és az iszlám felfogása is ez (erre még visszatérünk), de a Szentlélek mindenhol jelenvalósága Menocchiót panteisztikus képzetek felé vezette. Az ő Istene minden létezőben jelenlévő isten. Ezzel függ össze egészen egyedi teremtés-elmélete, ami a könyv címében is megjelenik. A kezdet káoszából az anyag úgy sűrűsödött össze, mint tejből a sajt, az első lények pedig úgy jöttek létre az anyagból, mint a sajtból (a kortárs tapasztalat szerint) maguktól előbukkanó kukacok. Ez a felfogás tehát materialista is, Isten maga is az anyagból származik, teremtő szerepe csak az anyag későbbi megformázásában (pl. az ember létrehozásában) nyilvánul meg. Ha viszont minden végső soron anyag, maga a teremtő és az általa teremtményeibe lehelt lélek is, akkor minden ki van téve a mulandóságnak is. Halálunkkor minden, lelkünk is elmúlik, csatlakozik az anyag örök körforgásához, Menocchio szóhasználatában Istenhez.

Menocchio a per során sokszor hangsúlyozza, hogy gondolatai eredetiek, saját okoskodásával jutott el idáig. Ugyanakkor az is kiderül, hogy több könyvet olvasott, még ha abban a véletlennek óriási szerepe lehetett, mihez is jutott hozzá. Ginzburg megpróbálja feltárni, mik lehettek a molnár olvasmányai (nem mindegyiket említik cím szerint a peranyagban), és még inkább, hogyan hatottak rá. A két legnyilvánvalóbb egy kifejezetten iskolázatlanok számára készült olasz nyelvű Biblia-magyarázat, és egy részben fiktív ázsiai útleírás. Menocchiónak azonban igaza van, amikor saját eredetiségét hangsúlyozza, hiszen olvasmányait gyakran teljesen különös szűrőn keresztül olvasta, a kihallgatások során elhangzott idézetekkel a szerző szándékaival ellentétes állításokat próbált alátámasztani. De Ginzburg megenged néhány merészebb feltételezést is. Egyrészt arra jut, hogy Menocchio gondolatmenetében megjelenik Servet antitrinitárius gondolatrendszerének lenyomata. Másrészt az iszlámmal szembeni különös toleranciája, a Paradicsom nagyon is érzéki leírása (amivel persze ellentmondásba keveredik a lélek halandóságáról vallott felfogásával), és Jézus emberi mivoltához való ragaszkodása abból is fakadhat, hogy ismerhette a Koránt.

A kép, homályos körvonalaival együtt is lenyűgöző, de alkalmas-e általános következtetések levonására? A közemberekre, a „népre” koncentráló történetírás mindig inkább statisztikai jellegű volt, adatok tömeges elemzésével próbálta egy jelenség elterjedtségét, kapcsolódásait, okait és következményeit feltárni. Menocchio esetét maga Ginzburg nevezi egyedinek, jóllehet könyvében aztán több párhuzamos pert is említ. Az inkvizíciós peranyag utalásainak megfeleltetése kortárs könyveknek vagy épp általánosan elterjedt képzeteknek roppant izgalmas vállalkozás, de bizonyító erejéről nem vagyok meggyőződve. Ráadásul míg az előbbiek, azaz a kortárs teológiai művek, valóban léteztek, addig az utóbbi feltételezés, azaz hogy a paraszti világképben kereszténység-előtti eszmék szubsztrátuma él tovább, nagyon szuggesztív, csak éppen – feltételezés. Persze elmélkedhetnénk tovább, hogy a szellemtörténetben lehetséges-e egyáltalán a statisztikai elemzés, vagy hogy mit tegyünk az írástudatlan világ általános forráshiánya esetén. Itt a recenzens se tehet mást, mint megáll és széttárja a kezét.

Kolbenheyer kommentpolitikája