Néha az ember kényszert érez arra, hogy írjon. Az eredményt látva aztán a józan ész, valamint a család és a barátok lebeszélik róla, hogy túl komolyan vegye. De arról már nem sikerül, hogy közzé is tegye. Íme.
Vigyázat, fikció! A kitalált történet szereplői is kitaláltak, mindennemű hasonlóság a valósággal a véletlen műve.

Na, mit szóltok? Remélem, nem hangzik nagyképűnek, de ezt a feladatot különösen jól sikerültnek gondolom, ez a kedvencem. Annyira megragadott az egész, amikor olvastam róla, mert sajnos nem teljesen eredeti ötlet, valljuk be. Szóval most olvastam, hogy milyen szépen visszavezethetők ezek az előítéletek a 19. századba, de ami igazán döbbenetes, hogy az is kimutatható ezzel, hogy előbb volt az előítélet, és csak utána a jelenség. Hogy ezt mi bizonyítja? Azt hittem, ez egyértelmű … Hát, itt van ugye ez a karikatúra, ahol a csendőrnek rajzolt miniszterelnök dologra szólítja fel a cigányoknak rajzolt ellenzékieket, és mellette ez az adatsor, hogy a cigányoknak szinte mind van munkája. Erre gondoltam, tehát, hogy annak ellenére, hogy dolgoznak, ugyebár mégis van ez a közvélekedés, mert hát nem lenne érthető a karikatúra vicce, ha nem azt gondolnák … Problémás? Mármint micsoda problémás? Az egész feladat? De miért? Nem, még nem olvastam a lektorikat, nem is tudom, miért. Mert azok szerint problémás? Jó, akkor megnézem, és ha kell javítom … Pedig tényleg azt hittem, hogy tetszeni fog, mert egyrészt ugye a források, hogy karikatúra, az azért érdekes, meg másrészt hogy ilyen egyértelműen cáfolható, és akkor nem fogják azt írni a vizsgázók, hogy … Értem, jó, akkor megnézem.

Pedagógiai lektori vélemény. Több értelemben is aggályosnak tartom a feladatot. A vizsgán előítéletes állítások kitalálása az egyik feladat. Bár a feladat elvárja ezek cáfolatát is, pedagógiailag kérdéses, hogy efféle mondatok megalkotását elvárjuk-e egy írásbeli érettségin. Ezzel hozzájárulhatunk az előítéletek terjesztéséhez, és éppen ellentétes célt érünk el. Ráadásul a kontrasztíven elemzendő források nagyon is árnyalt forráselemzési kompetenciát, vizsgálatot várnak el ahhoz, hogy az előítélet kiderüljön. Mert mi bizonyítja, hogy előítéletről van szó? Honnan kell erre rájönnie a diáknak? És ha utólag kiderül, hogy ő a források elemzése során a javítási útmutató alapján előítéletesnek minősített megoldást adott, akkor milyen kínos helyzetbe hoztuk őt ezzel a feladattal. De még inkább képzeljük el, hogy milyen lelkiállapotba hozza ez a feladat a vizsgán résztvevő cigány származású diákokat? Vagy őrájuk a feladatszerző nem gondolt? A feladatot ezek alapján mérésmetodikailag olyan problémásnak tartom, hogy feltétlenül az eltávolítását javaslom.

Történészi lektori vélemény. A feladat különböző korok felfogását próbálja egymásnak megfeleltetni, igen megkérdőjelezhető módon. A 19. századi közfelfogás más volt a munkával kapcsolatban, mint ma. Munkanélküli ugyanis nem nagyon volt, hisz nem voltak segélyek, amiből egy ilyen réteg élhetne. Általában (s a karikatúra is erre utal) tekintették dologtalannak sokan a színészt, újságírót, zenész (lásd még La Fontaine Tücsök és a hangya). Tehát itt a "munkára-dologra" felszólítás nem effektíve mai értelemben vett munkakerülőre vonatkozik – ezt erősíti meg maga a karikatúra is (hosszabb utánajárást igényelne, hogy milyen politikai környezetben született, de semmiképp sem a cigányokra vonatkozik elsődlegesen!). A karikatúrán a kétes egyének cigány mivoltára csak sokuk elsötétített arca utal. Ezek az alakok elsősorban politikusok. A plakát üzenete az, hogy mi (háttérben a belügyminiszter), kormánypártiak és az államapparátus tagjai dolgozunk, ti ellenzékiek pedig nem. Náluk tehát a cigány dicsőség inkább a zenészeket (vándorszínészeket stb.) érő fent már leírt kritikát jelentette. A sztereotípia itt tehát a művészekkel kapcsolatos általános előítéletre utal (valamint a száját tépő, hőbörgő, ellenzéki képviselőkre). A táblázat foglalkozási csoportbeli besorolásai is félreértésekre adhatnak okot, hiszen a felmérés készítője is tudta, hogy a felmérés önkéntes adatszolgáltatáson alapult. A feladat tehát szakmailag nem kifogástalanul kezeli a forrásokat, ezért átalakításra vagy cserére szorul.

Nagyon meg kell gondolnunk ezt a feladatot, mert biztos, hogy címlapokra kerül, és akkor én meg a Hivatal tarthatjuk a hátunkat. Lesöpörhetjük persze a külső kritikát, de gondold meg, hogy érdemes-e. Szerintem okosabb nem túl sok emberrel összevesznünk, és különben is az érettségi célja nem a népnevelés.

Kolbenheyer kommentpolitikája