Steven Levitt és Stephen Dubner szerint legalább négy. When to Rob a Bank? című könyvük (Mikor raboljunk bankot?; New York, Harper Collins, 2015) a Lökonómia tartós sikerét lovagolja meg újra. A valóban nagyszerű első kötetet egy hasonlóan kitűnő második követte, majd egy az előző kettő sikerén élősködő, de továbbra is szórakoztató harmadik. És íme itt a negyedik, amihez új ötletek sem kellettek, elég volt a szerzők blogjának (freakonomics.com) jobban sikerült posztjait egybegereblyézni, úgy tenni, mintha tematikus fejezetekbe rendeznék őket, írni egy önkritikusan szellemes előszót és kész. A könyv önmagában olvashatatlan: ha valaki nem ismeri a szerzők gondolkodásmódját és korábbi műveit, akkor a rövid írások nehezen értelmezhetők (főleg azok, amik meg sem kísérlik gazdasági köntösbe öltöztetni a focidrukker vagy pókermániás karcolatait). Ha azonban nem várunk tőle mást, csak amit ígér, hogy két okos fickó nem utolsó sorban a saját anyagi érdekeltsége miatt lehúz egy negyedik bőrt a rókáról, akkor továbbra is jól szórakozhatunk. Sőt, érdekes további olvasmányötleteket is kaphatunk, mint például a kalózdemokrácia működéséről és annak korlátairól: ugyanis a nagyobb szabadság teszi vonzóvá és sikeressé, de a siker eredményezi a parazita gazdasági tevékenység szükségszerű összeomlását is.

A szerzők szándékosan polgárt pukkasztanak. Blogposztban ezt is lehet. Mert vannak kérdések, amiket jólnevelt ember nem közelít meg máshogy, mint értékelvűen. De miért is? Például a demokráciában a választójognak egyenlőnek kell lennie, hiszen … Pedig valójában nem mindenkinek egyformán fontos egy kérdés, és őrjítő, ha a majdnem közömbös többség leszavaz egy elkötelezett kisebbséget. Mi lenne, ha mindenkinek lenne egy szavazata, de ahhoz lehetne venni újabbakat, mégpedig egyre drágábban. Ha nagyon fontos neked, fizess még többet, és nagyobb szavad lesz. Igazságtalan? Milyen szempontból? Eszembe se jutna ezt bevezetni, de tetszik a gondolat szemtelensége, és az ahogy rávilágít egy ki nem mondott igazságtalanságra. Hasonlóképpen a sorkatonaság visszaállítását sem csak úgy vizsgálhatjuk, hogy hazafias kötelesség-e, vagy hogy egyenlően veszi-e ki belőle részét minden társadalmi réteg. Hanem úgy is, hogy ez is egy munkaerőpiac, és ha másfajta munkavállalókat is akarunk, akkor alakítsuk a feltételeket aszerint, magyarán fizessük meg a katonáinkat jobban, ahelyett, hogy olyanokat kényszerítenénk a seregbe, akik semmiképp sem akarnak bevonulni.

Minden beavatkozásnak vannak következményei, logikus, ezért avatkozunk be. Igen ám, de vannak nem szándékolt következmények. Ezek sosem zárhatók ki teljesen, de érdemes ezt is a gazdaságtan fogalmi keretében, az ösztönzőkön keresztül vizsgálni. Már csak azért is, mert hátha úgy hamarabb találunk működő megoldást, mintha csak erkölcsileg felháborodnánk. Mumbaiban sokan nem vesznek vonatjegyet. Az ellenőrzés nagyon ritka, ezért a lebukás esélye kicsi. Tovább lehet ezt csökkenteni, ha a csalók vonatjegy helyett egy sokkal kisebb összeget befizetnek egy „biztosítónak”, ami majd visszafizeti az esetleges büntetésük összegét. Egyszerű gazdasági számítás: a kockázatközösség mindaddig megéri, amíg a lebukásokból fakadó büntetések alatta maradnak a jegyárnak. A veszélyeztetett fajok élőhelyeit törvény védi, ez építővállalatok vagy mezőgazdasági nagyüzemek érdekeit sértheti. Amíg azonban a területet kijelölik a veszélyeztetetté nyilvánítás után, az ellenérdekelteknek sokkal fontosabbá válik az élőhely lerombolása, hiszen ha ez megtörténik, nincs már mit védeni. A veszélyeztetetté nyilvánítás ebben az esetben halálos ítéletté válhat.

A legfontosabb tanulság számomra minden könyvükből az volt, hogy ítéleteinket túl gyakran alapozzuk „elvekre” – adatok helyett. Mindenki utálja az előrecsomagolt élelmiszert, hiszen micsoda pazarlás a csomagolóanyag, milyen káros a környezetre. De akkor miért van csomagolva? Mert az élelem romlandó és sérülékeny. Mivel nem vagyunk hajlandóak ütődött és/vagy rohadó almát venni, mindenki jobban jár, ha becsomagoljuk, így tartósabb és ellenállóbb lesz. Kevesebbet kell kidobni. Azaz nem pazarolunk, és a környezet is kevésbé károsítjuk. Kicsit más kérdés, de mégis itt említem, hogy milyen okokat keresünk egy jelenségre. A szerzők elvégeztek egy kísérletet: a résztvevőknek elmondták, hogy az USA-ban pár évtized alatt háromszorosára nőtt az apró rákok fogyasztása, és megkérdezték, mi lehet ennek az oka. A valódi ok lényegtelen, az érdekes az, hogy a válaszolók zöme a keresleti oldalon keresgélt (pl. egészségesebb, ezért többet esznek belőle az emberek). Pedig ugyanilyen valószínű a kínálati oldal változása: valami miatt olcsóbbá vált a „termelés” (halászat). Alapvetően fogyasztók vagyunk, a gazdaság működése ilyen elemi szinten is rejtély számunkra.