A legfrissebb cikkek

Nincs megjeleníthető elem

Kapcsolat


Friss topikok

Statisztikák

Címkék

alkotmány (20) állam (6) állambiztonság (10) állambiztonságis jelen (6) arab (9) atom (7) a mennyei birodalomban (6) bajnai gordon (10) biológia (16) bíróság (6) bkv (7) budapest (10) cigány (86) demokrácia (87) diszkrimináció (6) egyház (6) ensz (8) erkölcs (6) eu (28) európa (7) evolúció (10) fantasy (9) fasizmus (6) fidesz (148) foci (6) gay (17) gay pride (12) gáza (14) gazdaság (19) google (6) gyász (7) gyurcsány (49) hamasz (13) hitler (8) holokauszt (12) hülyeség (6) humor (9) index (10) internet (9) irán (21) iszlám (6) izrael (39) jared diamond (6) jézus (10) jobbik (73) jog (8) kádár (7) katolikus egyház (7) kdnp (10) keresztény (12) kereszténység (11) kína (11) kolbenheyer ír (162) kolbenheyer olvas (233) kommunizmus (14) környezetvédelem (6) közélet (9) közgazdaságtan (26) krimi (17) külpolitika (20) kultúra (25) liberalizmus (13) lmp (9) magyar (15) magyarország (140) magyar gárda (9) magyar hírlap (6) martin (6) mdf (12) meleg (13) mongol (18) mszp (62) náci (51) nacionalizmus (10) németország (11) nemzet (32) nemzetbiztonság (8) nyelvészet (6) obama (21) oktatás (11) orbán (56) oroszország (8) összeesküvés (6) őstörténet (6) palesztin (15) politika (215) pszichológia (14) rasszizmus (19) regény (27) reggel (67) rendőr (7) rendszerváltás (24) rowling (7) rükverc (11) rukverc (15) sci fi (11) sólyom lászló (11) szabadság (17) szdsz (20) szeretet (6) szlovákia (11) társadalom (69) tech (7) terrorizmus (8) több fényt a kdnp be (8) történelem (155) tudomány (8) tüntetés (6) usa (47) választások (34) választás 2010 (44) vallás (14) válság (11) varga e tamás (6) vendégpost (11) világ (14) voks10 (26) vona gábor (7) zene (12) zsidó (48) Címkefelhő

Designerünk

Legutolsó kommentek

Nincs megjeleníthető elem

Kolbenheyer olvas CCXIX.: H = S + C + V

2016.12.17. 07:00 kolbenheyer

haidt2.JPGJonathan Haidt nagyszerű könyvét, a The Righteous Mind-ot már ismertettem lelkendezve, és már akkor elhatároztam, de csak most került rá sor, hogy a másik nagyközönségnek szóló művét a The Happiness Hypothesis-t is elolvassam (A boldogság elmélete; New York, Basic Books, 2006). Valójában ez a korábbi műve, és érdekes is volt megfigyelni, ahogy a gondolatai továbbfejlődnek, és ahogy az írói készségei tovább csiszolódnak. Mert már a The Happiness Hypothesis-ben megjelent az elefánt és lovasának metaforája: ösztönös, automatikus és ellenőrizetlen érzéseink és döntéseink irányítják az életünket, a tudatos énünk ezt inkább csak megfigyeli és magyarázza, még ha éppen ennek a hatalomnélküliségének nincs is tudatában. És megjelent már itt a többféle erkölcsi dimenzió elmélete, bár még kevésbé kiforrott formában, de eleve hatalmas empátiával: a legtöbb emberi kultúra magától értetődően erkölcsi megítélés tárgyává tesz olyan szakrális, a „tisztaság” és a „szennyezettség” fogalmaival leírható jelenségeket, amiket a modern nyugati gondolkodás az egyén autonómiájából kiindulva relativizál és elutasít. És már itt nagyon tisztán szerkesztett és fogalmazott Haidt: a kötet tíz fejezete ősi bölcsességek mottóival indul, és ezeket vizsgálja meg a modern pszichológia eredményeinek fényében. Az ismertetés ezért aztán kicsit nehezebb, mind a tíz Nagy Bölcsességet nem fogjuk megbeszélni.

Honnan jön az emberi boldogság? Az egyik ősi és egyben modern válasz az, hogy belülről: mi magunk tehetünk arról, hogy boldognak vagy boldogtalannak látjuk-e, érezzük-e magunkat. A poszt címe a boldogság képlete: a boldogság (H) egyenlő a velünk született beállításokkal (S) plusz a környezeti hatásokkal (C) plusz a saját elhatározásból végzett cselekedeteinkkel (V). A probléma tehát az, hogy az állítás, hogy mi magunk vagyunk boldogságunk forrása oly mértékben igaz, hogy nagyrészt nem tehetünk róla vagy ellene. Vagy mégis? Haidt szerint legalább három módon meg lehet változtatni az eredeti beállításunkat, mégpedig egy nagyon keletivel, a meditációval, egy nagyon nyugatival, a kognitív pszichoterápiával, és egy, nos, még nyugatibbal: gyógyszerrel. Mindegyikkel bizonyíthatóan jó eredményt lehet elérni, de míg az első kettő nagyon munkás, ám cserébe hosszabb távon hatásos, addig a harmadik egyszerűbb, bár rövidebb távú és sokaknak alapvetően ellenszenves. De ez a bennünk lévő elefánt: elutasítunk minden beavatkozást, ami testünk és elménk templomát átépítené. Ám ha a Prozacra nem úgy gondolnánk, mint a mellnagyobbító plasztikai műtétre, hanem mint a szemüvegre, akkor talán jobban el is fogadhatnánk egy kis boldogságot.

A környezeti hatások sem teljesen elhanyagolhatóak (kísérletileg igazolt, hogy az ember sosem szokik hozzá a zajhoz és a mindennapi hosszú utazáshoz), sokkal jelentősebb az, hogy mit teszünk szánt szándékkal. Két dolog teszi igazán boldoggá az embert: a szeretet/szerelem és a munka. Utóbbinál nem annak valamilyen objektív értéke („hasznossága”) számít, hanem hogy mennyire éljük meg hivatásként. Ha nem csak pénzkereset vagy későbbi presztízs megszerzésének eszköze, hanem valami magunkon túlmutató cél elérésének része, akkor minden munka lehet boldogságot okozó hivatás. A szerelem talán az egyetlen emberi érzelem, amit minden ősi bölcsesség egyöntetűen elutasít, és mégis minden pszichológiai mérés szerint a boldogság legfőbb forrása. A mérés persze nem mindig könnyű, hiszen nem egyszerűen a szerető emberek boldogok, hanem a boldog emberek inkább szeretnek. De Haidt szerint mind a keleti elutasítás (a szeretet szenvedély és elköteleződés, ezért a szenvedés forrása), mind a nyugati átértelmezés (a szeretet szenvedélyként vak, ostoba és állatias, ezért racionalizálni és általánosítani kell) zsákutca. Az ember – sajátos szaporodási ciklusával összefüggésben – úgy van megalkotva, hogy szeretnie kell: a kezdeti lángolás valóban kihuny és még csak át sem alakul, hanem mellette és tőle függetlenül kialakul egy sokkal stabilabb szeretetkapcsolat, az „igazi szerelem”.

A boldogság tehát nem egyszerűen belülről vagy kívülről jön, hanem középről, vagy inkább a köztesből. Akkor vagyunk boldogok, ha szeretetkapcsolatban élünk, és ha tágabb közösségünk is harmonikus, ha társainkkal egyetértünk és kölcsönösen egymást segítjük. Nem azért jó kapni, mert az önmagában boldoggá tesz, hanem azért, mert adni szeretünk, de hogy ki ne használhassanak, belénk van építve a védekezés a csalókkal szemben. Akkor vagyunk boldogok, ha az elefánt elégedett ösztönös érzéseivel és döntéseivel, és lovasa jó élettörténetet tud ebből írni és társainak elmesélni. Az élvezet önmagában nem tesz boldoggá, mert nem „tesz” minket jó emberré, de a teljes önfeláldozás sem, mert – kevés kivételtől eltekintve – nem érezzük jól magunkat benne. Akkor vagyunk boldogok, ha értelmét látjuk az életünknek. Bár az élet értelmére sokféle, vallásos vagy tudományos válasz is akad, nem ez a lényeg, hanem hogy az életünkön belül leljünk értelmet. Összhangban kell lennie a fizikai-biológiai, a pszichés és a kulturális valóságunknak: ugyanazt kell éreznünk és gondolnunk, amikor teszünk vagy átélünk valamit („ez undorító, mert Isten elleni vétek” vagy „ez nagyszerű, mert jobbá tette valaki életét”).

Szólj hozzá!

Címkék: boldogság pszichológia kolbenheyer olvas haidt

A bejegyzés trackback címe:

https://sardobalo.blog.hu/api/trackback/id/tr2711961513

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.