Már-már lemondtam Matthew Shardlake-ről, amikor váratlanul visszatért. C. J. Sansom Tudor-kori krimisorozatát imádtam, de 2010-ben olvastam az előzőt és megfeledkeztem róla. Persze én bambultam el, hiszen a legújabb kötet már két éve megjelent, míg aztán tavaly a magyar fordítás is kijött: Egy bűnös siralmai (Budapest, Agave, 2016; az angol eredeti: Lamentation, London, Mantle, 2014). A cselekmény azonban szinte ugyanott folytatódik, ahol az előző kötet abbamaradt: nem is baj, a kor viszonyaihoz képest már amúgy is elég érett a főszereplőnk. Azt hiszem, az egész kötetre illik ez a jelző: érett. A történelmi háttér nagyon komoly, de nem tolakodó, a cselekmény érdekes, de dramaturgiája nem tesz erőszakot sem a háttéren, sem a karaktereken, a szereplők pedig nagyon hitelesek. Sansom védjegye, a könyveiből áradó mélabú mindig újra meglep. Teljesen természetes, hogy egy öregedő, púpos ügyvéd küzdelme VIII. Henrik vallásháborútól és politikai intrikáktól véres uralma idején csak melankolikus lehet. És nem tolakodó, nem nyomasztó a mélabú, csak éppen finom permetével mindent belep.

A Shardlake-sorozat történelmi regényfüzér, és Sansom mindent belead, hogy átélhető legyen a 16. század végi London. A részleteket most egyáltalán nem éreztem feleslegesnek, sőt, kifejezetten meglepett, milyen szépen illeszkedik minden a dramaturgiába. Shardlake végignézi három eretnek máglyahalálát, ahol „kegyelemből” puskaporos zsákocskát tesznek az áldozat nyakára. Mindez nem öncélú szadizmus, hanem a nyomozás mellékszála. Shardlake rácsodálkozik VIII. Henrik új palotájára, különösen Holbein festményére. Nyilván ezt teszi, ha váratlanul azon néhány halandó közé tartozik, akik ezt saját szemükkel láthatták. Shardlake levezényel egy korabeli szakértői eljárást. Mi sem természetesebb, hiszen a nagy kaland mellett nem tűnik el ügyvédi praxisa, ráadásul a konkrét jogeset második krimi szállá válik egy idő után. Sansom történelmi jegyzeteket fűzött a könyv végére, ahol elmagyarázza, mi tény, és mi a képzelete szüleménye. A valós történelmi személyekkel kapcsolatban alig valami, és az is nagyon finoman van csak ábrázolva. Biztos az én hibám, de nem jöttem rá, hogy VIII. Henriken a cukorbetegség szimptómáit rajzolta meg.

Shardlake nyomoz, az Egy bűnös siralmai is krimi. Mégpedig nagyon valószerű krimi: a nyomozás néhányszor véletlenszerű eseményeknek köszönhetően felpörög, de általában lelassul, elakad, kínosan aprólékosan halad csak előre. Az arctalan ellenfél nem különösen kegyetlen, de elég sokan elhullnak ahhoz, hogy főszereplőink állandó félelemben élhessenek. A fordulatok elég csavarosak ahhoz, hogy újraértelmezzék az addig olvasottakat, és elég sok jelentőségteljesnek tűnő esemény van ahhoz, hogy teljesen félrevigyenek. Ezek nagy része megfejtetlen marad, vagy azért, mert csak az olvasónak tűnt fel, vagy azért, mert Shardlake nem Poirot: nem zajlik le minden a fejében. A végső fordulat így sok szempontból deus ex machina, ugyanakkor nagyon is logikus válasz a legkínzóbb kérdésre. Ne klasszikus megfejtésre és leleplezésre várjunk, a rejtély ugyan megoldódik, de hogy ki győzött, vagy volt-e értelme a nyomozásnak, abban bizonytalanok maradhatunk.

A sorozat éltető ereje a karakterábrázolás. Shardlake minden szerencsétlensége ellenére (sőt, inkább pont azért) nagyon szerethető karakter, akivel azonosulni is könnyű. A kor világnézeti kérdéseiben valószerűtlenül modern, de egyrészt ezt ellensúlyozza a többiek korlátoltsága, másrészt legalább ezt kaphassuk meg a főszereplőtől. A veszélyben lévő királyné iránti plátói rajongása sodorja veszélybe, és nem csak őt, de barátait is. Miközben Shardlake-et tökéletesen értettem, Parr Katalin nem tudott rokonszenvessé válni, jóllehet Sansom nagyon igyekezett. Nem a vallási rajongása zavart, még csak nem is a szerelmi vaksága, hanem az, ahogy kihasználja Shardlake hűségét. Hihető és érthető is mindez, de szeretni nem fogom érte. Az udvar, a londoni utca és Shardlake háztartásának többi figurája sem papírmasé, sőt néha már zavaróan nem az, el nem veszünk ugyan a melléktörténetek rengetegében, de a magamfajta türelmetlen olvasó számára sokszor megakasztják a krimi szál történéseit.