Néha az ember kényszert érez arra, hogy írjon. Az eredményt látva aztán a józan ész, valamint a család és a barátok lebeszélik róla, hogy túl komolyan vegye. De arról már nem sikerül, hogy közzé is tegye. Íme.
Vigyázat, fikció! A kitalált történet szereplői is kitaláltak, mindennemű hasonlóság a valósággal a véletlen műve.
Mangold Brigitta megigazította a csipketerítőt az intarziás asztalon, mert az elmozdult középről, amikor letette az ezüsttálcát. Jobb kézzel felemelte a porcelánkannát, bal keze mutatóujjával lefogta a fedelét és elegáns emelkedő mozdulattal kitöltötte a csészébe a teát. Finoman megfogta a csésze fülét és a csészealjat, leült a necopf stílusú fotelba és mintha az üvegajtós könyvesszekrényre meredt volna, a teljes Brehm-sorozat indigókék gerinceire. De Mangold Brigitta, barátnőinek – akiket nagyrészt már eltemetett – csak Gittácska, tanítványainak pedig – akik nagyrészt már elfelejtették – csak Gitta néni, nem a Brehmet nézte, amikor megfújta a gőzölgő teát és elmosolyodott. A csiga jutott az eszébe. Pedig anyák napja volt, nem a mosolyok ideje. Mint minden évben, Gitta néni délelőtt kisétált az evangélikus temetőbe. Jót tesz a séta a májusi napfényben, mondogatta. És persze így elment az egész délelőtt, már csak a nap másik felét kell egyedül kibírni, érezte legbelül. Mint minden évben, fehér gerberát vitt édesanyja sírjára. Anyák napján azt illik, mondogatta. És persze nem is drága és sokáig nem szárad el, vallotta be magának. Gitta néninek nem volt gyereke, így az anyák napja mosolytalan nap volt. Minden évben, de most nem.
Gitta néni életét nem rázta meg alapjaiban, amikor bevezették a kijárási korlátozást. Egyedül élt, eddig is délelőtt járt boltba, most még kényelmesebb is lett, hogy a fiatalokat akkor kitiltották. De furcsa módon ő is érezni kezdte magán a bezártságot. Kevesebb embert látott az utcán, az arcokat maszk takarta, a postás nem csöngetett be beszélgetni és a sarki cukrászda is bezárt, ahova kávézni szokott beülni a vasárnapi istentisztelet után. De talán az volt a legfurcsább, ahogy filozofikussá vált. A magány paplanként burkolta be a várost. Aztán jött az ímél. A számítógépet még a hetvenedik születésnapjára kapta az unokahúgaitól. Minden csütörtökön bekapcsolta, a délutáni program a levelezés volt a még élő barátnőkkel és kollégákkal. De ez az ímél ismeretlen feladótól jött. Gyorsan legörgetett az aláírásig, és mintha megmoccant volna benne valami. Panni? Hm. „Drága Gitta néni! Nem tudom, emlékszik-e még rám, éppen negyven éve tetszett tanítani. Panni vagyok, tetszik tudni, a csiga a stégen! Az iskolától kaptam meg Gitta néni ímélcímét. Csak azért írok, mert ideköltöztünk a környékre – három gyerekem van, majd szívesen mesélek róluk –, és úgy tudom Gitta néni is itt lakik még. Azt szeretném kérdezni, hogy ne segítsünk-e most a karanténban? Bevásárlás, gyógyszertár, bármi van, tessék csak szólni! A számom 70-4287538. Millió puszi: Panni”
Gitta néni negyven éven keresztül, amíg tanítónő volt, a harmadikosok írásfüzetébe mindig ugyanazt a mottót íratta. „Dolgozni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes!” És a gyerekeknek valami szépet kellett rajzolni a mottó alá. Nagyon jól emlékezett Pannira. Hatalmas, sárgásbarna csigát rajzolt. Amikor megkérdezte, miért, Panni csak hallgatott elvörösödve. Gitta néni még a héten bejelentkezett családlátogatásra. Panni szülei ijedten feszengtek a kanapén, kávéval és linzerrel kínálták. De Gitta néni az írásfüzetet kérte. Miért van csiga a mottó alatt. Panni sírva futott ki a nappaliból. Az anyukája szája hol mosolyra, hol szintén sírásra görbült, de csak kibökte. Panni félreolvasta a mottót. Tetszik érteni. Ahogy a csiga megy a stégen. Gitta néni méltóságteljesen felállt. Panni a szobájába ment? A második ajtó? A gyerekszobában hatalmas akvárium állt. Panni nekinyomta az orrát az üvegnek és a halakat nézte. Gitta néni megtorpant. Panni felnézett, és elkezdett dőlni belőle a szó. Azok a picik guppik. Böbe, Márti, Borcsa, Timi és Lucus. A barátnői, de fura, gondolta Gitta néni. A két vörös, az szifó, a hosszú farkú a hím, a másik nőstény, ők Apa és Anya. A szülei. Gitta néni jobban megnézte az akváriumot. Tiszta volt, rendezett, amilyen Panni, de valahogy sugárzott belőle a törődés, az odaadás, hm, mondjuk ki, a szeret is. Ez egy algaevő harcsa, Panni hangja halkulni kezdett. Ő tartja rendben az akváriumot. Most már suttogott. Úgy hívom, hogy Gitta néni.
