Blogunk a „…de a miénk – Magyarország 2030” kezdeményezés közéleti beszélgetésébe kapcsolódik be ezzel a poszttal. A kezdeményezők bemutatkozása után következnek a cigányok integrációjának témakörében felállított diagnózisaik és kérdéseik, melyeket blogunk szerzői közösen válaszoltak meg. Reményeink szerint minél több közéleti blog kapcsolódik be a beszélgetésbe.
A ...de a miénk – Magyarország 2030 beszélgetéssorozatot azzal a céllal kezdtük el, vidéki és budapesti szakkollégisták, hogy egy másfajta közéleti diskurzust teremtsünk meg, mint amely ma jellemző. Azt gondoljuk, a politika, a közösség ügyeinek megbeszélése nem utálni való és megvetendő tevékenység, hanem izgalmas és – ilyen egyszerűen – tökjó dolog. Hiszünk benne, hogy a szakkollégiumok által az elmúlt évtizedekben felhalmozott erkölcsi és szakmai tőke lehetővé teszi, hogy az elfogultság vádjaitól mentesen, a társadalmi problémákra a társadalomtudományok által adott válaszlehetőségek ismeretében tudjunk kérdéseket feltenni és válaszokon gondolkozni a Magyarország előtt álló legnagyobb kihívásokkal kapcsolatban.
Úgy gondoljuk, hogy az ország egyik legnagyobb megoldandó problémája a romák integrációja, ezért a romák kérdéskörével kezdtük el a beszélgetést. Úgy gondoljuk, a romák társadalmi integrációjának alapvetően két szintje van.
Az első szint a társadalmi-gazdasági felzárkóztatás kérdése, amely a problémák közül a cigányság nagy részére jellemző mélyszegénységre, a szegénység kultúrájára és annak újratermelődésére fókuszál. Ebben a gondolati keretben a társadalompolitika legfőbb célja az underclass-helyzetben lévő cigányság oktatási és foglalkoztatási csapdájának felszámolása, annak biztosítása, hogy a romáknak is lehetőségük legyen a globális gazdaságba bekapcsolódni – s emberhez méltó életet élni. Abban nincs vita, hogy a cél ez; az eszközök tekintetében azonban még az irányokban sincs konszenzus. Törekvésünk az, hogy a problémák strukturálásával, a helyes kérdések megfogalmazásával minél több ember számára lehetőséget nyújtsunk véleménye elmondására.
A másik szint emellett a romák és a magyarság viszonya, alapvetően kulturális értelemben. Ebben a kérdésben még a célok sem egyértelműek: a romák számára a kívánatos út vajon az asszimiláció, amelynek modellje például lehet a magyar zsidóság sorsa a dualizmus időszakában, vagy az ország multikulturális „átalakítása”, ahol a magyar nemzet és a cigány etnikum kulturális egyenértékűségének megteremtése a cél?
OKTATÁS
1.
Diagnózis: A romák már az általános iskola kezdeti éveiben is óriási nyelvi-szocializációs hátránnyal rendelkeznek. Ez egyrészt nagyon korai fejlődési szakaszban konzerválja lemaradásukat, másrészt rengeteg konfliktust generál a többségi társadalommal, amelyet az oktatási intézmények és a helyi közösség vezetői nem tudnak kezelni.
Kérdés: Hogyan számolható fel romák nyelvi-szocializációs hátránya? Kell-e például az önkormányzatokat minden óvodás korú gyermek számára óvodai hely fenntartására kötelezni? Helyes út-e az óvodába járás kötelezővé tétele?
Válaszunk: Mindenképpen legyen kötelező annyi óvodai férőhely fenntartása, ahány ilyen korú gyerek van, mégpedig nem országosan, hanem a megfelelő regionális eloszlást figyelembe véve. Ez a feladat azonban nem hárítható a települési önkormányzatokra, hiszen éppen a legszegényebb falvakban nő robbanásszerűen a (főleg roma) népesség: a régiók feleljenek az oktatási intézményekért. Az óvodába járás kötelezővé tétele is megfontolandó (jelenleg csak az iskolát megelőző évben kötelező), de ha ezt el is vetjük, akkor viszont rendeljünk anyagi ösztönzőket az óvodába járás mellé (emelt segélyösszeg).
2.
Diagnózis: Jellemző jelenség Magyarországon, hogy az általános iskolákban a romákat akkor is fogyatékossá minősítik, ha valójában értelmileg nem visszamaradottak.
Kérdés: Hogyan biztosítható az, hogy minden gyerek számára a közoktatás egységes minőségben legyen elérhető? Hogyan előzhető meg a roma gyerekek fogyatékossá minősítése?
Válaszunk: Mivel nyilvánvaló, hogy a fogyatékossá minősítés sokszor hamis, ezért a rendszer nagyobb átláthatóságára és ellenőrizhetőségére van szükség. A minősítést csak teljesen független, nem az adott településen működő intézmény végezhesse el. Másik kérdés, de ez is elvezethet a probléma megoldásához, hogy eleve törekedni kell a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekek (SNI) integrálására, függetlenül származásuktól.
A fogyatékossá minősítés azonban csak az egyik probléma. Érdemes azon is gondolkodni, hogyan érheti el az állam, hogy minden gyerek ténylegesen is iskolába járjon. Egyrészt felül kell vizsgálni a magántanulóvá minősítés szabályait, mert előfordul, hogy az iskolák így szabadulnak meg a nemkívánatos tanulóktól, zömében cigányoktól. Másrészt a szülőket jobban kell ösztönözni a tankötelezettség betartására, elsősorban anyagi segítségnyújtással, de végső esetben hatalmi eszközökkel is.
3.
Diagnózis: Magyarországon jellemző jelenség, hogy a legelőnyösebb helyzetű térségekben, a legtehetségesebb emberanyagot oktatják a legjobb tanárok, ahelyett, hogy a legnagyobb pedagógiai munkát igénylő gyerekekkel foglalkoznának. Így a hátrányos helyzetű településeken élő gyerekeket – s így a romák többségét – az óriási infrastrukturális hátrány mellett a kontraszelektált tanárállomány is sújtja.
Kérdés: Hogyan lehet elérni, hogy a hátrányos helyzetű térségekbe ne a leginkább kontraszelektált pedagógusok kerüljenek?
Válaszunk: Ez a jelenség nem egyszerűen a romákat sújtja, hanem lehetővé teszi, hogy a magyar iskolarendszer felerősítse a családból hozott előnyöket és hátrányokat, ahelyett, hogy csökkentené azokat. Az egyik egyszerű, ám radikális út az iskolák körzetesítése: a szabad iskolaválasztás megszüntetése. Ennek hátránya (az óriási tiltakozáson túl), hogy nem egyenlíti ki a meglevő, települések közti különbségeket, a nagyvárosokban pedig manipulációra ad alkalmat (körzethatárok meghúzása, átköltözés). Szelídíteni lehet az elvet, ha csak a tanulók egy részét kell az iskoláknak kötelezően felvenni a körzetből, a többi helyre felvételiztethetnek, ha túljelentkezés van.
Egy könnyebben megvalósítható másik lehetőség az anyagi ösztönzők bevezetése, amelyik kevesebb társadalmi ellenállást váltana ki, és ezért talán hatékonyabban is működhetne. Pótlékkal honorálhatná az állam a nehezebb feladatot vállaló tanárokat, vagy differenciálhatná a fejkvótát az iskolák hozzáadott értékben mért teljesítménye alapján. Azaz nem a legjobb továbbtanulási statisztikát felmutató iskola kapná a legtöbb pénzt (mert ez jórészt a gyerekek családból hozott előnyeiből származik), hanem az, amelyik a kapott gyerekanyagból a legtöbbet hozta ki. Ez motiválhatná a tehetséges tanárokat a nehezebb feladatok vállalására. Természetesen ez is konfliktust szülne, hiszen Magyarországon a közszférában nincs teljesítmény-alapú bérezés.
4.
Diagnózis: A tanárképzés sajnos nem készíti fel a jövendő tanárokat a hátrányos helyzetű gyerekek problémáinak kezelésére.
Kérdés: Hogyan lenne érdemes átalakítani a tanárképzést, ha át kell? Hogyan érdemes rendszerszerűen kezelni a roma gyerekek magatartásproblémáit?
Válaszunk: A tanárképzés egésze átalakításra szorul. Jelenleg Magyarországon az óvodapedagógusi képzés felel csak meg a kor elvárásainak, a tanítóképzés jó irányban fejlődik, a felső tagozatos és középiskolai tanárképzés viszont válságban van. A probléma nagyon komplex. Nem világos a magyar iskolaszerkezet, így nem lehet tudni, milyen tanárokra van szükség. A hagyományos magyar iskola ismeretközvetítő, a tanárok is ilyen szerepre készültek, eleve így válogatták őket. A szakma presztízse alacsony (alacsonyabb, mint a jövedelme), így az állomány kontraszelektált. Komoly alkalmassági szűrésre van szükség, szigorú felvételi és vizsgakövetelményekre: el kell érni, hogy a legjobbak menjenek tanárnak. Ma a leendő tanár ugyanolyan tudományos képzést kap, mint a leendő kutató, valamint ettől elszakítva életidegen és senki által komolyan nem vett pedagógiai képzést. Gyakorlati alkalmazásra csak a rövid tanítási gyakorlat során kerül sor. Ehelyett rövidebb tudományos képzésre, komolyan vett pszichológiai és pedagógiai képzésre, valamint alapos szakmódszertanra lenne szükség, amely egy darabig a gyakorlatot is kísérné.
Nem a roma gyerekek magatartásproblémáit kell rendszerszerűen kezelni, hanem a tanárokat kell jobban felkészíteni a magatartásproblémás gyerekek fejlesztésére, függetlenül a gyerekek etnikai származásától.
5.
Diagnózis: A hátrányos helyzetű fiatalok gyakorlatilag teljesen kiszorulnak a felsőoktatási intézményekből, amely a középosztályosodás és mobilizáció legfontosabb csatornája.
Kérdés: Hogyan lehetséges a mobilizáció erősítésére? Szükség van-e pozitív diszkriminációra, pénzügyi támogatásra, vagy akár kvótára?
Válaszunk: Ösztöndíjakra mindig szükség van, de szociális, és nem etnikai alapon. A pozitív diszkrimináció elfogadottsága csökken, ezért alkalmazása során minél inkább rejtve kell maradnia az etnikai szempontnak. Kötelezni lehetne a felsőoktatási intézményeket (de előtte már a középiskolákat is), hogy egy adott területről minden iskola diákjainak legjobb X%-át vegyék fel, a maradék helyekre pedig felvételiztethetnek. Így a rossz környéken álló, rosszabb statisztikájú, főleg romák által látogatott iskola is küldhetne tovább diákokat, ezzel kialakulhatna a pozitív példa ereje. Ugyanakkor a jobb iskolák tanulóinak is lenne esélye felvételi útján bejutni, hiszen ők jobb képzést kaptak. Ha ezekhez a fenntartott helyekhez ösztöndíj is társul, akkor sokkal nagyobb az esélye, hogy egy alacsony státusú családból származó (roma vagy nem roma) fiatal is belevág a továbbtanulásba.
MUNKAERŐPIAC
1.
Diagnózis: A romák körében a munkanélküliség az egyéb társadalmi csoportok vonatkozó adatainak sokszorosa. A stabil és rendszeres munka hiánya lehetetlenné teszi normális életszínvonal elérését és egyben a szegénység kultúrájának kialakulását okozza. A romákat dupla hátrány sújtja: képzetlenségükhöz rendszeres diszkrimináció is társul.
Kérdés: Milyen eszközökkel lehet küzdeni a munkaerőpiaci diszkrimináció ellen?
Válaszunk: A jelenlegi eszközök hatékonyabb használatával. Mivel a törvény tiltja és büntethetővé teszi a diszkriminációt, a bizonyított eseteket büntetni kell. Bízni kell a megreformált oktatás integráló erejében: egyre többen fogják felismerni, hogy az etnikai származás nem lehet oka a kirekesztésnek. Végül minden közszereplőnek nyilvánvalóvá kell tennie, hogy elítéli a diszkriminációt.
A munkahelyi kvóták viszont károsak is lehetnek (amellett, hogy nehezen értelmezhetők, és ezért nehezen betarthatók). Ronthatják a romák megítélését („csak azért vették fel”), és érdemtelenül javíthatják a nem romákét („csak azért nem vették fel”). Ráadásul éppen ezért a motiváció ellen is hatnak („úgyis felvesznek”, „úgysem vesznek fel”).
IDENTITÁS
1.
Diagnózis: Magyarországon önbevallás útján dől el, hogy ki roma. Ez megnehezíti a specifikusan a cigányoknak szóló társadalompolitikai programok elindítását, hiszen senkitől nem lehet megtagadni a programban való részvételt, aki romának vallja magát.
Kérdés: Hogyan kerülhetők el az ilyen típusú visszaélések?
Válaszunk: A legtöbb társadalompolitikai programot anélkül is el lehet indítani, hogy az csak a cigányokat célozná meg. A fent vázolt oktatási változásokhoz nem szükséges hivatalosan is felmérni, hogy ki a cigány, elég, ha a szociális hátrányait látjuk. A diszkrimináció tilalmának kivételével nincs is szükség az etnikai elv hangoztatására: a társadalom sokkal könnyebben elfogadja a szociális érvelést.
Ugyanakkor tudjuk, hogy a cigányság lehetőségeit nem csak alacsony szociális státusuk, hanem diszkriminációjuk is szűkíti. Amennyiben ezért akarjuk célzottan támogatni őket, akkor sem szükséges ehhez pontos országos felmérés. Ha a pl. VIII. kerület néhány iskolájában elindítunk egy ösztöndíj-programot, akkor a kerület lakosságának összetétele miatt ez elsősorban úgyis a cigányokat fogja segíteni. Azaz a társadalmi programokhoz elegendőek megfelelő szociológiai felmérések, majd ezek alapján regionálisan és szociálisan célzottan kell beindítani őket. Az etnikai regisztráció ebben a kérdésben csalások melegágya, és ellenérzések szülője.
2.
Diagnózis: Az adatvédelmi törvények nem teszik lehetővé, hogy a cigányokról adatot gyűjtsenek az állami szervek és a kutatók.
Kérdés: Helyes-e, hogy nem lehet specifikus cigányadatokat gyűjteni? Milyen célokkal legyen szabad adatokat gyűjteni a cigányokról?
Válaszunk: Nem helyes, különösen ma, amikor a közbeszédet ellenőrizetlen (mert ellenőrizhetetlen) adatok mérgezik. Tanulmányozni lehet a nemzetközi példákat, és azok alapján szükséges lenne az oktatási rendszerben, az egészségügyben és a bűnüldözésben is az adatok gyűjtése, természetesen kizárólag statisztikai céllal, ellenőrzött körülmények között és összehasonlítható módon.
Az adatfelvételnek ki kell terjednie a lakóhelyre, az iskolázottságra és a jövedelmi viszonyokra, hiszen a szociológiai felmérések szerint ezek a tényezők befolyásolják igazán a gyerekek iskolai esélyeit, az emberek egészségügyi helyzetét és a bűnelkövetés arányát. Az ilyen módon összevethető adatok mutatnának igazi képet arról, hogy a cigányság mennyiben és miért veszélyeztetett közösség.
Az adatgyűjtés nehézsége, hogy Magyarországon látványosan eltér az önmagukat a népszámláláskor cigánynak vallók és a szociológiai felmérésekben a környezetük által cigánynak tartottak aránya. A népszámláláskor feltétlenül fenn kell tartani az önkéntesség elvét, bár fel kellene ajánlani a kettős identitás lehetőségét (magyar és cigány). Az oktatási, egészségügyi és bűnügyi adatok kérdésében a blog szerzői nincsenek egységes állásponton.
Az egyik érvelés amellett szól, hogy az utóbbi esetekben nem célravezető ragaszkodni az önkéntességhez, hiszen a statisztikai felmérés célja éppen a diszkrimináció kiküszöbölése, ami pedig a többség megítélésén múlik. Azaz a megfelelően képzett tisztviselő pontos protokoll alapján dönthesse el, hogy valaki melyik etnikai kategóriába tartozik. Így kaphatnánk olyan statisztikákat, amik megfelelnek az átlagemberek tapasztalatainak. Ráadásul ez az aktuális események fényében megkerülhetetlennek látszik: a rasszista érveléssel csak pontos statisztikát lehetne szembeszegezni.
A másik érvelés viszont arra hívja fel a figyelmet, hogy az önkéntesség feladása a szabad identitásválasztás jogát vonja kétségbe. Az eljáró tisztviselő tévedhet, a cigányság esetében nem mindig felismerhetőek a külső testi jegyek (pl. nem feltétlenül sötétebb a bőrszín), sőt a besorolást az előítéletek is befolyásolhatják. A többségi társadalom gyakran szociális státus alapján minősít egyeseket cigánynak, nem pedig valódi etnikai származása alapján, azaz külső meghatározást kényszerít egy közösségre. Összegezve: elegendőek a reprezentatív szociológiai felmérések az adatszolgáltatáshoz.
3.
Diagnózis: A romák médiareprezentációja torz és az előítéletek erősödését okozza.
Kérdés: Hogyan lehet elfogulatlan romaképet a médiában megjeleníteni?
Válaszunk: Ez elsősorban társadalmi feladat. Ha az oktatásban megjelenne egy másfajta romakép, az emberek nem fogadnák el a felkínált leegyszerűsítéseket. Ugyanakkor a frekvenciák kiosztásakor, vagy állami pályázatokon való részvételnél értékelendő szempont lehetne a kiegyensúlyozott társadalomkép (etnikai, világnézeti, szexuális szempontból).
4.
Diagnózis: A kisebbségi érdekvédelem nem megfelelő, nem tudja megakadályozni a diszkrimináló állami és önkormányzati intézkedéseket és nem tudja elérni, hogy a politikai elit napirenden tartsa a romák társadalmi integrációjának problémáit.
Kérdés: Kívánatos-e, hogy a többségi társadalom támogassa a roma önszerveződést? Ha igen, hogyan?
Válaszunk: Csak közvetve. Erősíteni kell az önkormányzatok legitimációját (a választói regisztráció jó lépés, megfontolandó a választások időpontjának elválasztása a települési önkormányzatokétól, ill. az, hogy minimális választószámhoz kössük a kisebbségi önkormányzatok megalakítását). Kevesebb önkormányzatra lenne szükség (településenként nem kell testület, legfeljebb egy kapcsolattartó), de azoknak több feladatot és pénzt kaphatnának (pl. az oktatásban). Valószínűleg eleinte sok probléma jelentkezne, de látjuk, hogy a települési önkormányzatok működése is alacsony színvonalú. Az állampolgári felelősség kialakulása lassú folyamat.
MULTIKULTURÁLIS MAGYARORSZÁG
1.
Diagnózis: Magyarok és romák úgy élnek együtt ebben az országban, hogy nem alakítottak ki közös magyar-roma identitást, s a közösségek egymásról való tudása aszimmetrikus.
Kérdés: Szükség van-e, s ha igen, milyen eszközökkel a tudatos magyar-roma identitáspolitizálásra? Szükség van-e az oktatás különböző szintjein roma történelmet és kultúrát oktatni nem roma diákoknak?
Válaszunk: Feltétlenül. Pontosabban egy modernebb történelemszemléletre van szükség, amely a nemzetet folyamatosan alakuló, heterogén közösségnek mutatja be. Azt kell megtanítani, hogy a nemzet sosem zárt, határai mindig elmosódottak, gyökerei sokágúak: a mostani sokszínűség csoportjai nem a múltbeli csoportok egyenes ági leszármazottai, hanem az örök sokszínűség állandóan át- és átrendeződő kaleidoszkópja. A magyar történelem pedig nem egyik vagy másik csoport biológiai őseinek tetteit jelenti, hanem a mai magyar nemzeti közösség közös (éppen ezért konstruált) emlékezetét.
Ugyanakkor nyitottnak kel maradni abban a kérdésben, hogy a romák a magyar nemzeten belüli etnikai közösségként, vagy önálló nemzetként képzelik el a jövőjüket. Valószínűleg mindkét utat választják különböző csoportjaik, ami érdekes vitákhoz vezethet, de ebben állami-társadalmi elvárásnak nem szabad megjelennie. Ugyanakkor sok roma valószínűleg egyszerűen a teljes asszimilációt választja, ezt sem akadályozni, sem pedig elvárni nem szabad.
2.
Diagnózis: Nincs olyan roma intellektuális-gazdasági elit, amely egyrészt szerepmodell lehetne roma fiataloknak, másrész a roma közösségek felemelését tűzni zászlajára.
Kérdés: Szükség van-e specifikus roma elit oktatási intézmények létrehozására? Szükség van-e az elitpozíciók eléréséhez szükséges értelmiségi pályákon és a köztisztviselői munkakörökben a romák pozitív diszkriminációjára?
Válaszunk: Speciális roma oktatási intézményekre jelenleg csak nyelvi alapon lehet szükség: a romani illetve a román anyanyelvű közösségeknek is lehetnének iskolái, éppúgy mint a nemzeti kisebbségeknek. A magyar anyanyelvű romákat inkább integráltan kellene oktatni, ez segítené elő társadalmi integrációjukat. (Mindez csak az állami iskolákra vonatkozik, alapítványi roma-iskola természetesen működhet).
A munkahelyi kvótákat nem támogatjuk. Nem csak elvileg, hanem gyakorlatilag is megvalósíthatatlannak tartjuk, különösen a versenyszférában. Fontos lenne ugyanakkor a kifejezetten romák közt végzett „toborzás”, a rendőrség, de az óvodák és iskolák munkáját és integrációs erőfeszítéseit is segítenék a roma munkatársak. Kiemelt esetekben (média, politika) hasznos lehet az etnikai szempont mérlegelése, hiszen itt a prezentáció maga is tett.
