Ez a poszt egy ötrészes sorozat utolsó darabja. Az előző részek Miért nem vagyok liberális?, Miért nem vagyok nacionalista?,  Miért nem vagyok szocialista? és Miért nem vagyok konzervatív? címmel jelentek meg.

Épeszű ember nem kereszténydemokrata. Ki vonná kétségbe, hogy világunkban több világnézet él egymás mellett, hol versengve, hol harcolva, hol békésen, és nincs olyan külső szemlélő, aki a kereszténységet magasabb rendűnek tartaná a többinél. Egyetértünk abban is, hogy a kizárólagosságra törő világnézetek – és a vallások nyilvánvalóan ilyenek – veszélyesek lehetnek a politikában, hiszen lényegükből fakadóan nem adhatnak igazat vitapartnereiknek. Egyetértünk abban is, hogy mivel a demokratikus politika alapja a vita és a közösségi döntés, a karizmatikus véleményeknek itt nincs tere. Ha érvényesülnek, akkor épp a demokrácia lényege vész el, hiszen legitimációjuk külső, és nem mindenki ismeri el. Ha meg elbuknak, akkor maga a karizma sérül, és hívei kerülnek lehetetlen helyzetbe. Ezekből az alapelvekből következően a demokratikus politikát meg kell őrizni szekulárisnak. A látszatát is el kell kerülni annak, hogy a kereszténységet bárkire rá akarnánk kényszeríteni, hogy egy döntést önmagában legitimál a keresztény tanítás, hogy a döntések kikerülnek a demokratikus kontroll alól. Akkor miért vagyok mégis kereszténydemokrata?

Talán kezdjük a gyakorlati kérdésekkel, mert azok könnyebben emészthetők, bár a téma szempontjából kevésbé fontosak. A fenti alapelvek ugyanis a mai európai politikában evidenciák. A kereszténység kisebbségi világnézetté vált, és semmilyen jele nincs annak, hogy bárkire is rá akarnák kényszeríteni, sőt ilyen kényszerítő képességnek sem látni nyomát. A keresztény egyházak nagyon kevés politikai kérdésben nyilvánítanak explicit véleményt (talán az abortusz és az eutanázia ilyen), a politikai viták zömében nem a hívők és nem hívők között húzódik a határvonal. Így aztán semmi akadálya, hogy kereszténydemokrataként politizáljunk. Azaz hogy van: a megfelelő párt hiánya. A KDNP a legjobb indulattal sem tekinthető pártnak, a Fidesz függelékeként viszont nem csak kereszténydemokrata politikával foglalkozik, hanem néha eljátssza a jobboldal öklének (kissé nevetséges, újabban pedig felesleges) szerepét, leginkább azonban megbízhatóan kapcsolja a Fideszhez az aktív templomba járók zömének szavazatát. A Jobbik kereszténysége pedig még egyértelműbb marketingfogás, ami mostanra már az egyházak rosszallását is kiváltotta. Pedig a kereszténydemokrácia nem egyszerűen a magyar politikát, de az európait is fontos tartalommal tölthetné meg: identitással.

De leginkább elvi okokból vagyok kereszténydemokrata (hiszen a gyakorlati gondok mindig fakadhatnak az inkompetenciából is). Nézzünk szembe azzal, hogy valójában minden politikai ideológia kizárólagosságra tör: nincs olyan liberális, aki elfogadná a szabadsághiányt, olyan nacionalista, aki kilépne a nemzetből, olyan szocialista, aki magára hagyná a lemaradókat és olyan konzervatív, aki forradalmat csinálna. A kereszténydemokrácia vallási alapja semmivel sem kizárólagosabb. A materialista világnézetek (liberalizmus, szocializmus, konzervativizmus) mindegyikénél hiányoltam a koherens elvi alapot: azt, hogy legalább az adott ideológián belül ne lehessen megkérdőjelezni az alapvető értékeit. A nacionalizmus misztikus válfaja esetében pedig csak a transzcendens iránti zavaros igényt látom, a válasz ködbe burkolózik. A keresztény politika megadja a válaszokat is: Isten szabad és felelős egyéneket teremtett, akik közösségben működnek együtt, kapcsolataik irányító elve a szeretet, és a világot a józan ész segítségével teszik jobbá. Csak ez a szilárd alap teszi lehetővé, hogy tudjam, miért kell tisztelnem mások szabad döntését, miért kell értéknek tartanom a közösség puszta létét is, miért kell segítenem a rászorulókon és miért nem szabad türelmetlennek lennem (a megváltás ugyanis nem az ember feladata). A kereszténység hatalmas előnye más világvallásokkal szemben, hogy végigment egy olyan civilizációs úton, amelyen megtanulta, hogy az igazság birtoklásának tudata sem jogosít fel az erőszakra. A többieket meggyőzni kell, elsősorban példamutatással, és részt kell venni a közös döntésekben. Ezért vagyok kereszténydemokrata.