A Nyugat hidegháborús ellenségei az utóbbi években új erőre kaptak, így a leggazdagabb országok polgárait az arab világgal kialakult konfliktus mellett ismét Oroszország, Kína és Észak-Korea is egyre erősebben fenyegeti. Ez a sorozat rendre az hidegháború zombiszerű újjáéledésének jeleire hívja fel a figyelmet.
A nyugati országokat sújtja a demokratikus berendezkedés átka: általában képtelenek erélyesen szembeszállni a fenyegetéssel. Ha egy fenyegetés támadássá válik, akkor persze jön az erély, de akkor is csak lassan, nehézkesen kezdődnek meg a válaszlépések.
Észak-Korea például elszigeteltségben gyarapodik. Nem igazán tudni, mi zajlik az országban, amely hivatalosan még háborúban áll Dél-Koreával. Az Egyesült Államok bicskája annak idején Kína miatt tört bele a koreai kommunista rezsim megdöntésébe – a hidegháborús konfliktusok mindig megálltak az atomfegyverek használata előtt. Most milliónyi taposóakna védi Dél-Koreát, és bár vannak tervek arra, hogy az ide s tova több mint hatvan éve zajló háborút hivatalosan lezártnak tekintsék, Észak-Korea nukleáris és talán vegyi fegyverekkel is felszerelkezett arra az esetre, ha az események számára kedvezőtlenül alakulnának.
A zárt országban most a sportolókat alázták meg nyilvánosan. A leváltott szövetségi kapitányt mostantól arra kényszerítik, hogy építkezésen dolgozzon. Nem mintha sajnálnám a szövetségi kapitányt: rendes párttag volt eddig, nyilvánvalóan sok esetben asszisztált a diktatúra fenntartásához. De a FIFA jól tenné, ha nem engedne játszani olyan országokat, amelyekben bűnnek számít, ha valaki rosszul focizik.
Mint Pekingben, 2008-ban, az orosz-grúz háború idején: most sincsen jele annak, hogy a világ sportszenzációjának szervezőit akár csak nyugtalanítaná is, ami az észak-koreai focistákkal otthon történik. 2008-ban Oroszország megtámadta Grúziát az olimpia ideje alatt, és az olimpia tovább folyt gond nélkül. 1972-ben az izraeli sportolókat muzulmán fanatikus terroristák meggyilkolták, de az olimpia zavartalanul folytatódott. A demokrácia nem képes gyors válaszlépésekre.
Korea 2006-ban és 2009-ben békés célú atomrobbantást végzett, és a kommunista diktatúra felszabadításáról mégsem esik szó. Ha az USA egy Afganisztán/Irak-típusú felszabadító hadjáratot indítana, ugyanolyan felhördülés gátolna a hatásosságát, mint a közel-keleti konfliktusokban. Mégis, mikor és hogyan kell lépnünk? Mekkora esélyünk volna? Koreával még elbírna a nyugati világ, különösen mert az elszigetelt államhoz semmi köze nincs gazdaságilag. De vajon mit szólna ehhez Oroszország és Kína?
A koreai helyzetet márpedig gyorsan meg kell oldani. Az északi országban a lakosok éheznek, a kormány pedig elsősorban fegyverkezéssel foglalkozik. Az ilyen folyamat vége pedig kizárólag súlyos, végzetes következmény lehet.
