Néha az ember kényszert érez arra, hogy írjon. Az eredményt látva aztán a józan ész, valamint a család és a barátok lebeszélik róla, hogy túl komolyan vegye. De arról már nem sikerül, hogy közzé is tegye. Íme.
Vigyázat, fikció! A kitalált történet szereplői is kitaláltak, mindennemű hasonlóság a valósággal a véletlen műve.
Mindig a lábdobogás hallatszik először, ahogy rohannak föl a lépcsőn. Aztán kivágódik az ajtó, és szerencsés esetben nevetés, máskor meg sírásra görbülő vita hallatszik. Most épp máskor van. Ármin azért méltatlankodik, mert megint nem tudtak időben elindulni az iskolából, mert Jakab nem jött le magától, érte kellett menni. – De Magdi néni azt mondta, hogy csak tanulószoba után mehetek! – De miért nem mondtad, hogy be van írva az üzenőbe, hogy mehetsz! – Mondtam! – Akkor miért nem engedett el? – Mert mondtam, hogy be van írva, hogy három negyvenháromkor kell mennem, és azt mondta, akkor nem mehetek, mert háromtól négyig tanulószoba van! Mama rosszul írta be!!! – Kati még épp ölbe kapja kisebbik fiát, mielőtt végleg bömböléssé fajulna a dolog, miközben puszilgatja, fél kézzel kihalássza az üzenőt a táskából, és belepillant: ¾ 3. Puszilja tovább, és egy szót sem szól, csak el ne nevesse magát. Ármin már sehol, pontosabban a szobája felé mutatnak a nyomok, a lehányt táska, kabát, pulóver és tornacucc. És már viharzik is visszafelé, diadalmas kiáltással: – Fogtündér!
Ármin tizenegy éves nagyfiú, már ötödikes, és nem csak egyedül járhat iskolába, de a kilenc éves öccsét is viheti-hozhatja. Tejfoga viszont még van. Bár lehet, hogy az utolsó esett ki tegnap. Este mindenesetre gondosan betette a párnája alá, hogy a fogtündér elvigye és csokit hozzon helyette, ahogy azt három éves kora óta mindig is tette. Kati kicsit meghökkent, épp nincs otthon semmi csoki, meg amúgy is, nem nagy már Ármin ehhez? Aztán lefekvés előtt a hűtőben megtalálta a londoni ajándék-csokikat, amiket a lánya, Anna hozott a nyár végén. Bedugta Ármin párnája alá, talán érti majd a finom célzást. Most épp nagy vidáman lengeti a csokikat, a reggeli rohanásban nem vette észre, de az iskolában eszébe jutott, és rettenetesen boldog, hogy a foga helyett megint csoki van a párnája alatt. A zajra Anna is előbukkan a szobájából, ami nagy szó, mert amióta megkapta a nagynénje használt iPad-jét, ritkán látják. A homlokát ráncolja, és mielőtt Kati elkapná a tekintetét, megszólal: – De ezeket én hoztam Londonból! – Ármin megtorpan, döbbenten nézi a Tower Bridge képét a csokin. Aztán kivágtat a konyhába, koppan a hűtő ajtaja, ahogy feltépi, és kiabál: – A fogtündér csalt!
Katinak most Jakabra kell figyelnie, aki közben belekezdett egy érdekfeszítő élménybeszámolóba az iskolai fociról, amibe muszáj volt beállnia, mert nagyon nehéz csak nézni kívülről, és nem volt idő átvenni az ünneplőt, amiben előtte fényképezkedtek, és ezért van a fehér ingen az a sok furcsa folt. Csak pár perc után tűnik fel neki, hogy Ármin megint eltűnt. Benéz a szobájukba, és hát ott fekszik az ágyon, arcát a párnába fúrva némán zokog. – Ármin babám, mi a baj? – Niiincs fogtündééér!! – Édes kicsi fiam, én azt hittem, már tudod! – De én azt hittem, hogy vaan! – Jaj drágám, de sajnálom, de azért az is jó, nem, hogy mi adunk neked csokit, és azt játsszuk, hogy van, ugye? – Iiigen, de akkor is sajnálom, hogy nincs! – Kati őt is ringatja, puszilgatja, szíve szakad a bánatán, de miközben majd kibuggyan a könnye, nevethetnékje is támad, az ő nagy fia, lám-lám. Hosszú percek telnek, míg Ármin úgy-ahogy megnyugszik. Ügyesen másra fordítja a szót. Aztán betereli a fürdőbe. Kiszalad a konyhába feltenni a teavizet, és mire visszaér, Ármin a szennyeskosáron ül és zokog. – Ármin, drágám, mi a baj? – De akkor Mikulás sincs!
A következő hét csendes elfogódottságban telik, Kati Ármin minden rezdülésére figyel, szeretetébe bugyolálja. Aztán egyszer csak vacsora közben kiesik még egy tejfog, mégsem az utolsó volt a minapi. Ármin kiteszi maga elé, nézegeti, majd feláll és a konyhaszekrényhez lép, kivesz egy kis üvegtálkát, beleteszi a fogat. – Mit csinálsz, drágám? – kérdezi meghökkenve Kati. – Kiteszem a fogtündérnek. – válaszolja Ármin, és összehúzott szemmel néz farkasszemet az anyjával. A tekintetében minden benne van.
