Gyurcsány Ferenc már a 2007-es évértékelőjében felvázolta, hogy a magyar közoktatást 30000 (harmincezer) darab digitális táblával fogják megreformálni. "Ehhez kapcsolódik a második zászlóshajó, amely egy modern, korszerű közoktatás szolgálatában áll, s a XXI. század iskolájáról szól. Arról szól, hogy újítsuk meg a magyar pedagógiát, hogy ne egyszerűen csak megtanítani legyen képes a gyermekeinket nagyon fontos tényekre, de tanítsa meg őket megtanulni tanulni, és segítsen abban, hogy életük végéig képesek legyenek megtartani a nyitottságukat. Arról szól, hogy a magyar iskola alkalmas legyen a nagyon sokfajta, egymástól eltérő nevelési igényű gyerekekkel bánni. És megújítunk vagy ezer iskolát, 100-120 milliárd forintot fogunk erre ebben a fejlesztési periódusban költeni. Vagy 30 ezer tantermet fel fogunk szerelni tábla és kréta helyett a kétoldalú virtuális kommunikációt lehetővé tevő, a világot kinyitó, úgynevezett digitális táblákkal. Nagy-Britannia példája - ahonnan jön ez a minta - azt mutatja, hogy a gyermekek tanulási eredménye, a felzárkózás tempója radikálisan növekedett ezen új, modern technológiák pedagógiai alkalmazásával."
A dolognak az az aktualitása, hogy decemberben kihirdetik a 24 milliárd forintos pályázat győztesét, és még idén megérkeznek az iskolákba a csodatáblák. Így gazdasági válság idején, amikor éppen elkerültünk egy államcsődöt felmerül az emberben, hogy digitális táblákra költsünk-e. A dolognak az az érdekessége, hogy a beszerzések EU-s forrásokból is történnek, azt azonban nem az EU mondta meg, hogy erre ad pénzt, hanem a magyar kormány volt az, aki erre kért. Ilyenkor pedig (nem a demagógia végett, hanem önkéntelenül is) felsejlik előttem a kép az osztályteremről, ahol van digitális tábla, de fűtésre nincs pénz, ezért akkor se nyitnák ki az ablakot, ha ki lehetne nyitni anélkül, hogy kiesne az üveg.
De ha legalább tényleg csodatábla lenne a digitális tábla...
Sajnos azonban a Gyurcsány Ferenc által példaként említett Nagy-Britannia példája egyáltalán nem olyan egyértelmű, ahogyan azt a miniszterelnök felvázolta. A brit szakembereket megosztja a kérdés, hogy szükség van-e a digitális táblákra. Egy dolog azonban biztos az ottani helyzetről. Hadd idézzem itt egy brit cikk megállapítását a Guardian című napilapból: "The problem with ICT as a panacea, is that it's been thrown at us with neither instruction manual nor time to read one if one existed." Szabadfordításban: az a baj, hogy hozzánkvágták ezeket a szarokat anélkül, hogy lett volna idő elolvasni a használati utasítást, bár azt úgysem kaptunk. Ha ezt nem is vesszük szó szerint, világos, hogy hirtelenjében a britek sem tudtak mit kezdeni a csodatáblákkal. Akkor milyen lehet a helyzet (a felkészültség) Magyarországon?! Nos a helyzet illusztrálására hadd álljon itt egy személyes élményem:
A Budapesti Corvinus Egyetem tavaly adta át a PPP program keretében épített új hiperszuper épületét. Itt tartják a nyelvórákat, a nyelvi termek digitális táblákkal vannak felszerelve. Azt gondolná az ember, hogy az új eszközzel legalább az átadás óta eltelt év alatt megbarátkozhattak a nyelvtanárok. Ezzel szemben az idei szeptemberi félév második hetében órára érkező diákot a következő kép fogadja: a digitális táblára négy különböző nyelven (magyarul, angolul, franciául, oroszul) írtak hagyományos filctollal. Talán mondanom sem kell, hogy az írást nem igazán lehet a digitális tábláról eltávolítani. Aki pedig hitetlenkedett volna azzal kapcsolatban, hogy egy egyetemi tanár nem tudja, hogy erre a táblára ne írjon filctollal az nemsokára maga is megbizonyosodhatott róla. Az órára érkező franciatanár filctollal írna a táblára, a diákok szólnak neki, hogy hát erre ne, mert ez digitális tábla, amire számítógép segítségével lehet írni, de a tanár ezt válaszolja: "Ez lehetetlen, hiszen itt nincsen számítógép." (A monitorra gondolt.)
Csodatábla: a hülyének is megéri.