A közelmúltban parázs vita zajlott a regisztrált élettársi kapcsolatról. Ennek egyik eleme volt az új jogintézmény viszonya a polgári házassághoz. Egy új szempontot szeretnék felvetni, a poszt amellett fog érvelni, hogy miért kellene megszüntetni a polgári házasság intézményét. Az érvelés során áttekintem a történeti előzményeket valamint az elvi és a gyakorlati megfontolásokat.
A polgári házasságot az európai államok a 19. század utolsó harmadában, az ún. kultúrharc során vezették be. A hagyományos interpretáció szerint a polgári állam ekkoriban választotta el magát végleg az egyházaktól, átvéve azok oktatási és közhatalmi funkcióit (anyakönyvezés és házasság). A házasság bekerült a polgári jogrendbe, kötelezővé vált (büntetendő volt, ha valaki előbb esküszik templomban) és bizonyos körülmények között felbontható lett. Ezzel kiterjedt a polgári jogegyenlőség, hiszen az egyes felekezetek nem szabhattak eltérő feltételeket a házasulandóknak, illetve megszűntek a különböző vallású emberek házasságkötésének nehézségei (a felekezeten kívüliség akkoriban még elég ritka volt). Úgy vélem, a történeti kontextusból nem vezethetők le érvek a polgári házasság mai megítélése szempontjából, hiszen a körülmények gyökeresen megváltoztak. Az egyházak ugyan véleményt nyilvánítanak számos társadalmi kérdésben, sőt néha politikai szerepet is vállalnak, de közhatalmi funkciókat nem gyakorolnak, és erre a fejlett országokban kísérletet sem tesznek. A múltat tehát lezárhatjuk.
Milyen elvi megfontolások húzódnak meg a polgári házasság intézménye mögött? Ezek megvizsgálása azért szükséges, mert ki nem mondott tényezőkről van szó. Az intézmény kimondott célja a családok jogi védelme, amiből öröklési szabályokat és egy sereg szociális juttatáshoz való hozzáférést lehet levezetni. Ezzel nincs semmi baj, de azt kell észrevenni, hogy ezeket egy egyszerű regisztráció (mint pl. a bevezetni kívánt regisztrált élettársi kapcsolat) is alkalmas. Az állam azonban ennél sokkal többet tesz. Olyan erkölcsi kérdésekben formál véleményt, amiket azonban jogilag nem kodifikál, tegyük hozzá: helyesen (gondoljunk az anyakönyvvezető beszédére a házasfelek kötelességeiről, a szeretet erejéről stb.). Nevelni próbál, hiszen a házasság előzetes bejelentéshez és gondolkodási időhöz kötött (mit szólnánk hozzá, ha ezt a valójában sokkal nagyobb felelősséggel járó gyerekvállalás kapcsán tenné meg?). És végül olyan külsőségeket teremt, amik egyértelműen a (keresztény) egyházi esküvőre emlékeztetnek. Milyen alapon emeli magát az állam ki nem mondottan a szakralitás szférájába? Fordítsuk meg a gondolatmenetet: miért nem tesz ilyet az állam a gyermekek névadása ( = keresztelő), vagy a nagykorúság elérése ( = bérmálás, konfirmáció) esetében? Valójában az állam nem elvált az egyháztól, hanem a helyébe lépett. Ennek a 19. század végén volt értelme, hiszen az akkori nacionalizmus és az újonnan született nemzetállamok valóban a vallás és annak intézményei helyébe kívántak lépni. Az egyénen túlmutató, a közösséget szakralizáló, örök célokat vizionáltak, amik azonban nem egyeztethetők össze az államról vallott mai felfogásunkkal.
És végül nézzük meg a gyakorlatot. Az egyszerűség kedvéért tekintsünk át négy tipikus csoportot. 1. Nem kötnek házasságot, mert a formák és kötöttségek túlzónak tűnnek. Nem lehetséges, hogy ha csak regisztrálni kellene, megtennék? 2. Elmennek az anyakönyvvezetőhöz két tanúval, gyorsan letudják az egészet. Ők biztosan örömmel fogadnák a további egyszerűsítést. 3. Elmennek, mert kötelező, zavartan túlesnek rajta, majd a templomban Isten és ember előtt megünneplik az igazi esküvőt. Nekik sem fontos, sőt kínos a kötelező állami kör. 4. Fehér ruhában és szmokingban, sok virággal, zenével, rokonok és barátok seregében kötnek házasságot egy az adónkból fizetett közhivatalnok előtt. Miért feladata az államnak a rendezvényszervezés? A születésnapomat is ünnepelhetem a polgármesteri hivatalban?
Összegezzük az elmondottakat. A házasság az állam szempontjából egy bejelentés-köteles jogviszony, tulajdonképpen egy szerződés, mint a vásárlás vagy a munkavállalás. Ennek jogi feltételei kell, hogy legyenek, de más nem. Sem a rendezvényszervezés nem állami feladat, sem arra nem hatalmaztuk fel, hogy magánerkölcseink feletti tanítóhivatalként működjön. Az állam regisztrálja az együtt élő párokat, és rendeljen ehhez a szerződéshez különböző kedvezményeket. Aztán mindenki maga döntse el, hogy hazamegy, oltár elé áll, vagy elmegy egy rendezvényszervező céghez ejtőernyős, víz alatti vagy szabadtéri esküvőt rendelni. Az emberek már véleményt nyilvánítottak ebben a kérdésben: a házasságkötések száma folyamatosan csökken. Öntsünk tiszta vizet a pohárba: szüntessük meg a polgári házasság intézményét.
P.S.: Egy lelkész barátom polgári esküvőjén az anyakönyvvezető megkérdezte, hogy jól értette-e, tényleg nem akarnak semmilyen beszédet. Mondták, így van, nem akarnak. Erre az anyakönyvvezető felsóhajtott: „Hát igen, mit is mondhatnék én három elrontott házassággal a hátam mögött? De hát mindig a suszternak lukas a cipője …”