Az utóbbi években egyre nagyobb hangon lehet zsidózni, történelmünk legsötétebb foltjának történelmi egyenruháit és történelmi zászlóit lelkesen lehet felidézni, felölteni, lobogtatni.

Legutóbb Williamson püspök egyházi visszafogadása kapcsán került reflektorfénybe a holokauszttagadás. Mit is mondott a püspök? Gyilkoltak zsidókat, de nem olyan sokat. Arra alapozta érvelését, hogy egy gázkamra-tervező (ilyenek vannak, hiszen az USA három államában mindmáig érvényben van a gázkamrás kivégzés) azt mondta, kizárt, hogy a haláltáborokban található felszereléssel ennyi embert meg lehetett volna gyilkolni.

Én nem értek a gázkamrákhoz. Ma már valószínűleg senki nincs, aki értene ekkora gázkamrák tervezéséhez. De mekkora paranoia kellhet vajon ahhoz, hogy valaki az egész nyugati világ minden mérvadó politikusának és történészének, valamint millió gyászoló családtagnak az álláspontját kétségbe vonja? Vagy mit képzel a zsidókról, amikor azt állítja: ezt az egészet csak kitalálták?

Nem csak kitalálták. Történelmi tény. És egyáltalán nem csak zsidókkal kapcsolatos. Nem a melegekre, politikai aktivistákra és másokra gondolok, akiket szintén ugyanezekben a haláltáborokban végeztek ki. Az, hogy egy 1933-ban nagyjából demokratikusan megválasztott kormány tizenkét évvel később sokmillió ártatlan civil kivégzéséért lett felelős, azt mutatja, hogy a demokráciára vigyázni kell. A demokrácia pedig mindannyiunké. Ahhoz, hogy ez a hatalmas tanulság az emberiség kultúrájának és emlékezetének része legyen, több mint tízmillió embernek kellett meghalnia. A zsidó származású európaiaknak annyiban van ehhez több közük, mint a többségnek, hogy számukra legtöbbször személyes, családi tragédiát is jelentett a tömeggyilkosság.

Azt azonban nem hiszem, hogy a tanulság, hogy a gonoszságnak és a gyűlöletnek esélye lehet akár egész nemzetek megsemmisítésére, pusztán a zsidóságé volna. Egyrészt: nem szabad elfelejteni, hogy az áldozatok majdnem fele nem zsidó volt, és származása, véleménye, szexuális irányultsága vagy más miatt szenvedett és halt meg a táborokban. Másrészt ez a tanulság mindannyiunk számára, mindenkivel kapcsolatban készen adott. Feketékkel szemben éppúgy elfogadhatatlan a rasszista indíttatású gyűlölet, mint zsidókkal szemben. Ha a DAC-meccsen a szlovák rendőrök magyarellenes gyűlölettől vezérelve vertek félholtra egy szurkolót, az éppolyan elfogadhatatlan, mint a cigányokat, homoszexuálisokat, zsidókat és másokat ért megaláztatások voltak a második világháború évei alatt. Ha a Magyar Gárda gyarmatosításról beszél, feketébe öltözik, a piros-fehér zászlót lobogtatja, az éppolyan alattomos propaganda a tisztességes emberekkel szemben, mint a harmincas évek hamis nacionalista mozgalmai.

A Holokauszt – bármilyen szerencsétlen a névválasztás – megtörtént. Ezt el kell fogadni, még ha felfogni nem is lehet igazán egyetlen ember halálát sem. Emlékezni kell rá, és emlékeztetni azokat, akik nem emlékezhetnek, hiszen még nem is éltek akkor. Aki nem felejti el, hogy egy nép alig öt esztendő alatt félig eltűnt a Föld színéről, az az emberiséget védi. Zsidókat, hungaristákat, kommunistákat és jezsuitákat éppúgy, mint mindenki mást, ma, a holokauszt áldozatainak emléknapján.