Válság van! Minden valamirevaló magyar állampolgár depresszióba zuhant, és várja, mikor üt be a a csõd. Mi az, amiért érdemes ilyenkor felkelni, ami lelket önthet nemzeti érzületû szívünkbe? Amiért még képesek vagyunk egységesen kiállni. Hát a sport. Mi más? Nem gondolom, hogy magyarok százezrei mióta az eszüket tudják, lóversenyt néznek, és kívülrõl fújják Overdose összes eddigi eredményét. Azt se hiszem, hogy a magyar született hokis nemzet. És mégis, 20 ezer ember ment ki megnézni Overdose futását, és a hokivébén meg mindenki a magyar szurkolótáborról beszél. Ha már ekkora szarban vagyunk, legalább a sportban mutassuk meg, hogy válság ide vagy oda, mi vagyunk a legjobbak, és rettegjen tõlünk az egész világ. De ha ennyire fontos nekünk a sport, akkor mért nem törõdik valaki azzal, hogy mi van a sportolóink agyában, és például hogy produkálhat a nõi kézilabda válogatottunk olyan összeomlásokat, amilyeneket produkál?

Van, aki törõdik ezekkel a dolgokkal. Sõt, olyan is van, akinek ez a szakmája. Sportpszichológusnak hívják. Kár, hogy a magyar sportszövetségek még nem szereztek tudomást errõl!  

Pár hónappal ezelőtt tudtam, meg, hogy a 2008-as pekingi olimpiára hány pszichológust vitt a magyar delegáció. Nem csak egy kezemen, de egy ujjamon is meg tudom számolni. Igen, egyetlen egyet. Ehhez képest a németekkel például 64 pszichológus ment ki. Csókolom, ez nem tűnik fel a szakmának? Akkor bezzeg jól jött az az egyszem pszichológusunk, amikor Hajdu János a női kézisek két veresége után bedobta a törülközőt, és az olimpia kellős közepén szarban hagyta a csapatot. Akkor persze egyből riasztották Lénárt Ágotát, hogy csináljon valamit. És ebben a lehetetlen helyzetben is csinált. A csapat negyedik lett, ami rendkívül jó eredménynek számított. De kérdem én, akkor más esetben mért nem kérik meg a sportpszichológust, hogy segítsen. Amikor teljesen nyilvánvaló, hogy csak ő tudja megoldani a problémát. Akkor mért mondanak olyanokat az edzők, hogy ezt mi megoldjuk magunk között, meg hogy sokat beszélgetünk a lányokkal.

Tényleg még mindig ott tartunk, hogy a pszichológus igazából csak annyit tud, hogy beszélni lehet neki? Persze, a magyar emberek idióták, és nálunk a mindennapi életben a többség még mindig azt gondolja, hogy hát aki pszichológushoz fordul, azzal már valami nagyon nagy gáz van. Mindenki oldja meg maga a problémáit, nem kell azokat kiteregetni egy idegennek. Hülyeség. Nyilván. De magánügy, gondolja így, aki akarja. De a profi sport nem magánügy, és mint a neve is mutatja, professzionális. Itt nincs helye a hülye meggyőződéseknek. Ha azt látom, hogy egy rendszer mindenki másnál működik, akkor én is alkalmazom. Vagy legalább kipróbálom. De mi, tökös magyar legények, szarunk az egész világra. Mi jobban tudjuk. Hát akkor dögöljünk bele az öntudatunkba!