Erdélyben jártam, nem először és nem utoljára, de újra lenyűgözött és újra elgondolkodtatott. Nem érzelmes úti beszámolót szeretnék írni, de megosztanám néhány megfigyelésem és gondolatom. Jó volt látni a fejlődést, sőt nem csak jó, irigylésre méltó: az volt a benyomásom, hogy az utóbbi tizenöt évben nem egyszerűen csak fejlődött Erdély, de mintha csökkenne a lemaradás Magyarországhoz képest. Még mindig van az embernek időutazás-élménye, különösen Székelyföldön, de már csak tíz évet ugrunk hátra, nem húszat-harmincat. Az utak meglepően jók, az ellátás ugyanolyan, mint nálunk, építkezés építkezés hátán, vállalkozó kedv és optimizmus. És se román rosszindulattal vagy fenyegetéssel, se magyar kisebbrendűségi komplexussal vagy önsajnálattal nem találkoztam. Én így láttam.

Jó volt hallani a természetes kétnyelvűséget. Persze, a magyarok mindig is tudtak románul, de most ezer példáját láttam-hallottam fordítva. Román vidékeken a benzinkutas vagy a boltos nem feltétlenül tud magyarul, de természetesnek veszi, hogy én mégis azzal próbálkozom, és néhány szót csak kibök. De a Szent Anna-tónál a parkolóőr és az idegenvezető is román volt, mindkettő ízes székely kiejtéssel beszélt velünk. Szovátán két férfi párbeszéde váratlanul kanyarodott egyik nyelvről a másikra, anélkül, hogy kiderült volna, melyiknek melyik az anyanyelve, és miért is váltogatják a két nyelvet. A segesvári vécésnéni csak számolni nem tudott magyarul, de minden egyebet tökéletesen.

Székelyföld még inkább olyan, mint egy kicsi Magyarország. Azt, hogy az utcán csak magyar szót hallok, és a feliratok is magyar nyelvűek már rég megszoktam. Ami most új volt, az a reklámok magyar nyelve. Ha a nagy cégeknek megéri itt magyar nyelvű óriásplakátokat kitenni, akkor nem kell félteni a nyelvet. Nem magyar importról van szó: eredeti termékek, eredeti szlogenek és háttér. Székelyudvarhelyen a Modern Üzleti Tudományom Főiskolája hirdeti magát minden sarkon: csinos lány tejet iszik, alatta a felirat: „A kakaó benned van”. A teljesen önálló és innovatív nyelvhasználat jelzi, hogy a közösség erős és egészséges, értelmisége újratermelődik.

Szejkén Orbán Balázs sírját és a székelykapu-sort nézik meg a turisták, de most sátrak mellett fekvő fekete pólós, hosszú hajú fiatalokat kellett kerülgetni közben átható sör- és húgyszagban. Zajlott a székelyföldi Rockmaraton. A zene és a hozzá tartozó attribútumok szeretete ízlés dolga, de a rendezvénynek akkor is örülök, ha az előbbiek határozottan taszítanak. Mindennapossá vált a magyar együttesek erdélyi fellépése: a közönség ugyanis helybéli volt, már amennyire helybélinek tekinthető a több mint százezer négyzetkilométeres országrészből odasereglő magyar nyelvű fiatalok társasága. És természetes az is, hogy a székely legény nem népviseletben csárdásozik, hanem Piramist hallgat.

Néha még a hülyeségnek is lehet örülni. A Királyhágón egy fiatal turista hatvannégy vármegyés pólóban rugdosta unottan a kavicsokat. Udvarhelyen árpádsávos plakátok hirdettek egy revizionista rendezvényt. A Hargitán egy motoros óriási magyar zászlóval robogott el mellettünk. Örülök, hogy ezt is szabad. Múlóban a görcs minden oldalról.

Személy szerint annak örültem a legjobban, hogy a helyiek bennem már csak azt látják, ami ott vagyok: egy magyar turistát. Nem kell megfelelnem az anyaországiakkal szembeni elvárásoknak: nem az ígéret földjéről érkező gazdag nagybácsi vagyok. A helyiek nem panaszkodtak és nem vártak csodát. Azt várták, hogy fizessek tisztességesen a tisztességes szolgáltatásért, dicsérjem a szépet, de nem kell hasra esnem minden székely kapu előtt. Senki nem panaszkodott, hogy nekik ott milyen rossz, és már nem csak el- de visszaköltözőkről is hallani. És a románok sem az ötödik hadoszlopot látják bennem, hanem a legjobb turistát: akinek biztos tetszeni fog Erdély, és aki visszajön. Ezért aztán előbb indul magyar idegenvezetés, és csak utána a román.

Kedves barátaim! Mindenki menjen Erdélybe, mert szép, és mert jó ott lenni. Mert visszakaptuk Erdélyt. Mert egyszerű odautazni, biztonságos, nem drága, tiszták a szállások, finom a kaja, gyönyörűek a tájak és a városok, nem beszélve olyan extrákról, mint sziklafalak, sós tavak és kénes barlangok. És mert közben ott van az érzelmi plusz, hogy történelmi tájon jársz, és ott van az otthonosság egyedülálló érzése: magyarok közt vagy külföldön. És mert Erdélyt a mindennapi valóságban kaptuk vissza: a szerelem mellett ott a mindennapi sár és szél és napsütés, ugyanúgy ihatsz szar Nescafét bármelyik utcasarkon, mint itthon.