Szeretnél magadra ölteni hat kiló vasat, társaiddal egy vonalba letérdelni, majd lehajtott fejjel várni, hogy átugrasson feletted egy lovas? Szeretnéd gimnazista elsősegélynyújtókkal bekötöztetni a hüvelykujjad, mert a barátod túl erősen vágott oda a gladius-szal? Szeretnéd, ha pajzsra emelnének, és úgy kellene eltalálnod a célt? Szeretnéd tizedszer is szagolni az égő puskaport, és belesüketülni a robbanásba? Vagy egyszerűen csak újrajátszanád a catalaunum-i csatát pajzsfallal, nyílzáporral és égő szekérrel? Mert a legionáriusok, gladiátorok, honfoglalók, végvári vitézek, és a többi tarka-barka katonai hagyományőrző csoport ezt csinálja. És ha csak meg szeretnéd nézni őket, akkor menj el augusztus végén Szombathelyre a Ludi Savarienses, vagyis a Történelmi Karnevál bemutatóira. Ugye nem gondolod, hogy mindez komolytalan, gyerekes játék? A szereplők jókedvűen szórakoztatnak, de láthatóan véresen komolyan veszik az egészet.

Én nem ismerem a szereplőket magánemberként, és jól is van ez így. De nagyon izgalmas nézni, ahogy három napra valódi legionáriussá, vagy bármi egyébbé vedlenek át. A kemény mag benn is táborozik a Ferences kert területén, sátrai, használati eszközei is korhűk. A táborépítés és -bontás könnyed rutin. Egész nap jelmezben vannak, ha a páncélt le is veszik, a tunikát sosem. Bajtársiasan figyelik és segítik egymást. Amikor a gladiátorviadal során egy állítólagos foglyul ejtett germán törzsfő küzdött meg görög ellenfelével, a következő műsorszámra várakozó barbár harcosok hangosan drukkoltak neki, majd győzelme után felharsant a „Gyere haza!”. Az egyes csapatoknak megvannak a napi rituáléik. Megjelennek természetesen a katonaélet kevésbé szép megnyilvánulásai is, folyamatosan káromkodnak, és állandóan disznó vicceket mesélnek. Muszáj, hiszen a legionáriusok nyakában szintén korhű bronz fütyik csüngenek. És muszáj annak ellenére, hogy a csapatokkal nők is vannak, nem csak drukkoló családtagok, hanem részvevők. De nyilván ők is tiszteletbeli férfinak számítanak, és a maszkulin tábori élet nem taszítja őket.

A teljes átlényegülés persze veszélyeket is hordoz magában. Most nem a pszichés következményekre gondolok, mert – mint említettem – igazából nem ismerem a fellépőket. Hanem arra, hogy mit is gondolnak magukról, minek is tartják a hagyományőrzést. Vannak egyértelműnek tűnő esetek: a már emlegetett gladiátorok, és a többedszerre vendégszereplő cseh lovagok pl. inkább szórakoztató mutatványosoknak mutatják magukat (utóbbiak idén az utolsó napon át is alakultak maguk is gladiátorokká). Vannak aztán olyan csoportok, akik szakmabeliként művelik a történelmet, és emellett hagyományőriznek (ezt hívják újabban kísérleti régészetnek). De a kettő között helyezkednek el az igazán érdekes esetek. Mi van akkor, ha pár tucat ember elhatározza, hogy minél pontosabban rekonstruálja egy hajdanvolt katonai egység egész univerzumát, de mindezt műkedvelőként? Mi hajtja őket? Nem tudom, de azt látni, hogy az eredmény lehet ilyen is meg olyan is. A legionáriusok hallgatnak a történészekre, és a pontosság megszállottai, de nem képzelik azt, hogy ők valódi rómaiak, és azt sem, hogy új dolgokat fedeztek fel. De az egyik honfoglaló csoport sajnos bejelentette, hogy ők bizony a valódi forrásokat tárják fel, és nem a történelemkönyvekből ismerik meg a múltat. Mindenkinek joga van hülyének lenni, de sajnálom, hogy ezzel gyanúba kevernek minden tisztességes lovasíjászt.

A katonai hagyományőrzők tehát nem csak a megjelenített korok alapján tarka-barkák (idén az 1. századi legionáriusoktól a 17. századi végvári vitézekig tartott a spektrum). De az egyes csapatok vérmérséklete is elképesztően eltérő. Lehet ez persze már csak a rokonszenvező néző illúziója. De az idei finálé, a Korok csatája során a csapatok a rómaiak-keresztények vs. barbárok-pogányok elven álltak fel, és míg az előbbiek visszafogottan és fegyelmezetten mozogtak, utóbbiak felszabadultan és kaotikusan hömpölyögtek ide-oda.

Veheted élő történelemórának. Veheted egzotikus táborozásnak. Veheted sajátos szórakoztatásnak. Veheted komolyan vagy lazán. Attól még élő emlékezet. Mert amíg a Legio XV Apollinaris I. cohorsa gyakorlatozik addig a légió örök.