A minap, amikor könyvesboltban voltam - na nem mintha szoktam volna olvasni, csak elkísértem valakit - a szakácskönyvek felé tévedtem. Nézegettem a sok szép színes könyvet. Rengeteg kép, ínycsiklandozó ételek, és akkor hirtelen megpillantottam az Ezt jól kifőztük! című könyvet. Olyan furák voltak a borítón szerepeltetett szakácsok, éreztem, ahogy elkezdett felébredni bennem a politikabuzi, és amikor a borító tetején megpillantottam a szerzők nevét, akkor leesett a tantusz. Csehák Judit - Békesi László 1992 óta házasok. A receptek a miniszter asszony sajátjai, a fotókat pedig a miniszter úr készítette. Lovely.
Még mindig erősen tartja magát a tévhit, hogy ha egy nőnek hivatása van, fontos közéleti posztot tölt be, netán politikai szerepet vállal, akkor a hétköznapok apró-cseprő ügyei, a híres „második műszak”: a bevásárlás, a főzés, a háztartás már nem is érdekelhetik. Csehák Judit kitűnő ellenpélda volt erre miniszter asszonyként is. Akkor még csak annyit láthattunk, hogy remek az ízlése, és kitűnően öltözködik. Ebből a könyvből az is kiderül, hogy vérbeli háziasszony, aki nem csak tud, szeret is főzni. A hagyományos magyar konyha rejtelmeiben éppoly jártas, mint az egzotikus ételek világában. Évtizedes tapasztalatai alapján biztos kézzel és a világra nyitott felfedezők kísérletező izgalmával alkot családjának remek ételeket a konyhában. Receptjei mindenképpen könyvbe kívánkoztak. Különösen, hogy a szigorú gazdasági reáliák világában mozgó férjét is belevonta ebbe a kalandba, mert az általa készített ételekről Békesi László közgazdász, korábbi pénzügyminiszter készített ínycsiklandozó fotókat.
Forrás: Bookline
Közvetlenül a miniszterék könyve mellett Lévai Anikónak, Orbán Viktor feleségének könyve van kirakva. A konyhaablakból címen jelent meg. Emlékeztem, hogy ő írt ilyen könyvet, és mindig meg is akartam nézni, de csak most volt hozzá szerencsém. Itt megnézegethettem a könyv tartalmát is, és a legfeltűnőbb az volt, hogy egész sok kép volt Orbán Viktorról. Híres külföldi politikusokkal közös képei, hangulatos fotók - amiket én mindig is szerettem egyébként -, de itt nem vagyok biztos benne, hogy van helyük. Bár a címre gondolva ennek a könyvnek akár érthető is az elgondolása.
„…a főzés is lehet kultusz, de csak akkor, ha magjában nem az egyéni élet érdekei, hanem az arany kiművelése áll” – írja Hamvas Béla. Az őszinte hang és a természetes stílus önmagában is aranyat ér, s ha mindez ráadásul egy stílusosan megírt, gazdagon illusztrált könyvben jelenik meg – különleges ajándék az olvasónak. Ez a könyv ilyen. Olyan természetességgel szól életről, ételről, amilyen természetesnek Lévai Anikót már 18 éve ismerjük: nem hivalkodik ő sem, a szöveg sem. Ebben a könyvben is úgy lép elénk, ahogy eddig találkoztunk vele, teszi a dolgát, humorral, kedvesen, mosolyogva, megalkuvást nem ismerve. Csak mesél. Ott ülünk vele mi is a konyhában, jó szívvel fogadott vendégként, s miközben főz, hallgatjuk őt. És szavai lebontják a falat, kitágítják a világot. Őszinte és eredeti könyv ez: a konyhaablak mögött, a csodálatos fotókon ugyanis nem csak az ötgyermekes családanya tűzhelye jelenik meg a különféle gusztusos ételekkel, de felsejlik az étkezőasztalnál ülő család is, emlékek, arcképek, kalandos, megindító és szívszorító történetek – egy meghitt család életének pillanatai villannak föl és bomlanak ki ebben a meghatározhatatlan, besorolhatatlan, különleges műfajú írásban. „Lévai Anikó olyan emlékeket oszt meg velünk e könyvben, amelyekért késői korok történészei, politikusai, művelődéstörténészei és gasztronómusai igencsak hálásak lesznek” – vallja Szőcs Géza. „Mi most ne előlegezzük meg e hálát. Mondjunk csak egyszerű köszönetet nem a majdani, hanem a mai olvasó nevében a szerzőnek azért, hogy elkísérhettük szubjektív univerzuma ösvényein Szolnoktól Montreálig és Salgótarjántól Hongkongig, amely ösvények mentén a referencia-pontokat annyi érdekes ember, annyi ínycsiklandó (olykor hátborzongató) étel, annyi anekdotikus esemény jelenti.” „Rólunk már szinte mindent és annak az ellenkezőjét is megírták, így ezzel a könyvvel jómagam szerettem volna ablakot, ha csak egy konyhaablakot is nyitni az életünkre, és bepillantást engedni mindazoknak, akik nem ismernek minket közelről: mi ilyenek vagyunk.”- vallja a szerző.
Forrás: Bookline
Először meglepett, hogy a szakácskönyveknél egy külön kis szekció a politikusoknak van fenntartva, és az ajánló szövegecskék - különösen az első - lehetnek viccesek. Összességében így a végén mégis azt mondom, hogy ezúttal ne legyünk olyan kritikusak, hanem engedjünk a valahol mélyen mindenkiben meglévő szentimentalizmusnak, naivitásnak, örüljünk annak, hogy közéleti szereplők normális dolgokkal is foglalkoznak.
