A suliból jöttem haza. Utána elrohantam szolfézsra, majd hazajöttem és elkezdtem tanulni, másnap a kémiatanár röpdogát íratott. Muszáj volt tanulni, a tanár elég kemény kérdező hírében állt, én meg  kisgyerek voltam, hát elkezdtem tanulni. Mikor hazaértem, apám mondta, hogy Vörös BLORóka keresett telefonon, de nem mondta, hogy miért, nekem meg nem volt időm visszahívni. (Később kiderült, hogy azért, szóljon mi történt.) Akkor még élt nagymamám, a szomszéd szobában lakott. Rokonok élnek Washingtonban, ők telefonáltak neki, hogy jól vannak, minden rendben. Nagymamám mondta, hogy megtámadták Washingtont és bombáznak. Mondtam neki, hogy ez nem lehet, biztos félreértett valamit. Amikor kijöttem a szobájából, akkor ért haza anyám, neki mondtam, hogy mit hallottam és mondtam, hogy ez tuti nem igaz. Erre mondta, hogy de, ő is hallott valamit és baj van. Bekapcsoltuk a tévét és egyértelmű volt, hogy mi történt. Addigra a CNN csak a ledőlt tornyok képét mutatta. Baló György és Betlen János - az MTV stúdiójában - még nem volt szépen felöltözve, borostásak voltak - egyértelmű volt, hogy akkor rántották be őket a nyugis délutánból.

Következő nap minden erről szólt, senki nem találta a helyét, és csak kérdezgettük egymástól, hogy mi történhetett, mi értelme volt. Osztályfőnöki órán Krokodillal elkezdtünk okoskodni - azóta is szégyellem, hogy akkor miket mondtam. Persze azonnal voltak hülyék (Verebes és Csurka), akik szerint az amerikaiak megérdemelték, amit kaptak. Nem érdemelték meg. Közel háromezer ember halt meg értelmetlenül, ártatlanul egy senki által el nem követett, fanatikusok fejében megálmodott tett büntetéseként - egy gyalázatos terrortámadásban.