Sólyom László szerint a cigányság agyon van kutatva. A következőket mondta egy EU-s pénzekről szóló konferencián:
A cigányság és a cigányság helyzetének ismerete sajátos kettősséget mutat. Egyrészt az emberekben sztereotípiák élnek. Egy cigány írót, Romano Rácz Sándort parafrazeálva, akik utálják őket, nem tudják pontosan, kiket utálnak. Másrészt viszont agyon vannak kutatva. Voltam olyan cigány településen, amelyet több mint egy évtizede évente megszálltak a szociológusok. Számtalan konferencia beszéli meg és finomítja az ismereteket a cigányság deprimáltságának okairól, jellegéről, következményeiről. Az alapos és szakszerű diagnózisokkal nem áll összhangban a javasolt terápiák általánossága: oktatás kell, munkahely kell, telepek felszámolása kell, cigány értelmiség kell. Ezek az általános kijelentések azok, amelyek politikailag biztosan korrektek. Mélyebbre hatolni, kényelmetlen kérdéseket feltenni ideológiai támadások veszélyét hordja, legyen szó akár a bűnözésről, akár az iskolai szegregációról, akár a segélyezésről, a korrupcióról, vagy arról, mit lehet elvárni nyomorban élő, csak a napi túlélést néző emberektől, s meddig szorulnak külső irányításra és támogatásra. Mindez nem csoda, hiszen a cigánykérdést is bevonták a politikai harcok témái, sőt eszköztára közé. Az már kiderült, hogy a problémák kibeszéletlenségének milyen, rendkívül káros következményei lettek, többek között a szélsőségesek megerősödése.
Sólyom László nem volt mindig ilyen jól tájékozott. Februárban a Népszabadságnak a következőket nyilatkozta:
A tényeket hiányolom a cigánysággal kapcsolatos diskurzusból és maguknak a cigányoknak a megismerését. Hiszen mit tud egy nem cigány a cigányokról? Mindenkinek a figyelmébe szeretném ajánlani például Romano Rácz Sándor Cigány sor című könyvét. A szerző úgy érzi, egész élete titkon erre a munkára készítette elő: nemcsak az életét írta meg, hanem terjedelmes, dőlt betűs részeket iktat közbe a cigányság életmódjáról, gondolkodásáról, szokásairól, társadalmuk szerveződéséről. S mit remél tőle? Hogy akik eddig kedvelték, de nemigen ismerték a cigányokat, talán megszeretik. S akik nagyon utálták őket, pontosabban fogják tudni, hogy kiket utálnak. Bár sok cigány iskolában voltam, s nemritkán találkozom cigány értelmiségiekkel, sőt sok kutatási és más jelentést kapok, e könyv alapján én is sok, eddig érthetetlen dolgot helyére tudtam tenni, s másként látom magát az együttélés feladatát. Olyan, mindenki számára érthető kis könyvről van szó, amely nagy szolgálatot tett az ügynek. Természetesen szükség volna arra, hogy a többségi társadalom legalább néhány alapvető tényt tudjon a cigány társadalom nyelvi, kulturális, gazdasági tagolódásáról, sokféleségéről. Tudás nélkül valóban sztereotípiák és előítéletek maradnak.
Nos, nem tudom, hogy mi az igaz, bárki tud-e bármit is vagy sem - ezt, úgy tűnik, Sólyom úr sem tudja eldönteni. Azt egész nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy Sólyom László nem szociológusként biztosan nem tudja megállapítani, hogy valami agyonkutatott-e vagy sem. Rengeteg publikáció jelenik meg szakmai lapokban, könyvekben, de igényesebb napi- és hetilapokban is jelennek meg írások szegénységről, illetve cigányságról.
Valójában az agyonkutatott szó használatával Sólyom azt állítja, hogy feleslegesek is a továbbiak folytatása. Ez természetesen nem igaz - egy még nem publikált kutatás az iskolai szegregáció és kirekesztődés mechanizmusairól számol be. Nincs tudásunk arról sem, hogy az iskolai erőszak címen elhíresült eseteknek mi a másik oldala. Nem tudjuk, hogy a cigányok mennyire élnek a választás jogával. Keveset tudunk, de tudunk az egészségügyi ellátásukról. A sort még lehetne folytatni.
Azt végképp nehéz értelmezni, hogy mit érthetett azon, hogy tud olyan településről, amit tíz éve megszálltak a szociológusok. Ez így önmagában egy rosszindulatú megszólalás, ami azt sejteti, hogy feleslegesen dolgoztak. Ez nem igaz. Számtalan publikáció ellenére a kormányok gyakorlatilag semmit nem fogadtak el a tudósok szegénységellenes és roma integrációval foglalkozó javaslataiból. Talán az egyetlen igazi sikere a szociális szakmának a gyerekétkeztetés bevezetése. Az Út a munkához program, az egy család egy segély, a diszkrecionális segélyezés, az önkormányzati ügyintézők önkénye - ezek mind-mind a szociális szakma ellenére maradtak így, függetlenül a kormány színezetétől. Szó sincs tehát arról, hogy a szociológusok feleslegesen dolgoznak. A számtalan javaslat közül gyakorlatilag semmi sem valósult meg, ami meg működik, ott annyira kevés a pénz, hogy a szegénységet képtelen megszüntetni nemhogy enyhíteni. Ráadásul a szociális rendszer nemhogy kiemelné a szegénységből a rászorulókat, hanem mind jobban beleszorítja.
És csak, hogy Sólyom úr is tudomást szerezzen egy javaslatcsomagról, álljon itt az Oktatási kerekasztal által kiadott Zöld Könyv a közoktatás megújításáért. Ez segíthetne egy komoly problémán. Innentől kezdve már a politika és nem a szakma felelőssége a kérdés megoldása - ahogy az összes többi javaslatnál is.
