Gerő András is azon történészek egyike, akik rendszeresen hallatják a szavukat közpolitikai kérdésekben. Nem rejti véka alá liberális meggyőződését sem, amivel nem kell egyetérteni, de azt kár lenne tagadni, hogy amit ír, az általában érdekes, és ahogy ír, az mindig szórakoztató. Nincs ez máshogy a legutóbbi Népszabadság-beli publicisztikájával sem, melyben a húszéves Alkotmányunk néhány neuralgikus pontját veszi számba, és néha várható, néha meglepő javaslatokkal áll elő. Az pl. nem meglepő, hogy szerinte a magyar államnak hivatalból üldöznie kellene a rasszista beszédet (és nem csak a konkrét személyek ellen irányulót), az már érdekesebb, hogy ezekben az esetekben esküdtbíróságot szeretne, azaz bevonná a közvéleményt annak eldöntésébe, mi is rasszista. Még érdekesebb és vitára ingerlőbb az, hogy bár az általános választójogot sérthetetlennek tartja, a választáson való részvételt előzetes regisztrációhoz kötné, ezzel kiszűrve azokat, akik nem veszik a fáradtságot arra, hogy át is gondolják döntésüket. Ehhez kapcsolódik az is, hogy az adóhátralékosoktól és –csalóktól megvonná a szavazati jogot, ezzel erősítve a közteherviselést: az szavazzon, aki adózik. De a legérdekesebbet hagytam a legvégére, mert erről szeretnék bővebben írni: állítsuk vissza a monarchiát!

Nézzük először Gerő érveit. A problémát abban látja, hogy a parlament (végső soron) feles többsége által választott elnök valójában nem áll a politika felett, mint azt az Alkotmányból levezethető szerepe megkövetelné: ezt nevezi ő autoritás-hiánynak. A monarchia azzal, hogy a királyt nem kell megválasztani, kivonná ezt a pozíciót a politikai harcból, ugyanakkor „történelmi patinával ellátott spiritualitást” is adna. A restauráció nem példa nélküli, az EU számos állama monarchia, Spanyolországban ráadásul nem is annyira régen állították helyre. Személy szerint nem ellenzem a monarchia helyreállítását, de úgy látom Gerő nem a valódi problémára tapintott rá, és nem is nézett szembe javaslatának valamennyi hátulütőjével.

Gerőre amúgy nem jellemző az a politika-ellenes attitűd, ami annyira divatos ma Magyarországon. Én elsősorban ezzel magyarázom, hogy a köztársasági elnök politikai szerepét sokan egyfajta bemocskolódásnak tartják. Valóban van ellentmondás a „nemzeti egység kifejezése” és a politikai választás között, de mégsem ez a probléma gyökere. Ha ugyanis az államfőnek valódi politikai szerepet szánunk, és az Alkotmány a halasztó vétóval (megfontolásra visszaküldés, ill. alkotmánybírósági normakontroll) ezt teszi, akkor mindenképpen politikai véleményt fog nyilvánítani, akár választjuk, akár nem. Másrészről az ellenoldalról érkezett jelölt totális elutasítása olyan rákfenéje a magyar politikának, ami az egészet megmérgezi, ha ez alól az államfőt kivonnánk is, attól még a rendszer nem fog működni.

De mi lehet a gond egy királlyal? Sok minden. Magyarországon él még a szakértelem-sznobizmus: a politikusoktól is elvárjuk a diplomát. Mi lesz, ha a trónörökös kevésbé eszes? Nagyon fura a közvélemény viszonya a celebekhez, és egy király mindenképpen az lenne. Nem kívánok olyanfajta botrányokat, mint amiket az angol királyi családról olvashatunk lépten-nyomon. Nincs Magyarországon semekkora egyetértés a kulturális elvárásokban. Milyen lenne a mi királyunk? Biciklizős skandináv típusú, vagy inkább hintós brit? Egyiket sem fogadná jól a közvélemény: egyik ciki, másik rongyrázó. És amint az előbb írtam: ha a király is rendelkezne a halasztó vétó jogával, ez a szerep is át fog politizálódni, azaz elkezdődik a találgatás, hogy a király fideszes vagy szoci-e.

Mindez természetesen oda fut ki, hogy ki is lenne a magyar király? A helyzet az, hogy egyetlen dinasztiának vannak komolyan vehető nexusai: a Habsburgoknak. A magyar közvélemény azonban, hála kitűnő történelem-oktatásunknak, mélyen Habsburg-ellenes (lásd az MDF-kampány fogadtatását). Ha őket elutasítjuk, honnan veszünk másikat? Magyar arisztokrácia gyakorlatilag nincs (vagy legyen Esterházy Péter a király?). Az idegen dinasztiák nem tudnak magyarul, amit kis hazánk azért elég fontosnak tart. És egy ennyire bizonytalan jövőjű posztot ugyan ki fogadna el? Már úgy értem, lenne olyan ember, aki elfogadná, és ez nem minősítené automatikusan kalandornak vagy futóbolondnak? Pedig a monarchia restaurációja valamennyi olyan volt szocialista országban felmerült, ahol van ennek történelmi hagyománya. És persze sehol sem valósult meg, hiszen egy ilyen döntés lényege pont a hosszútávúság. És melyik elit merne a nyakába venni „örök időkre” egy királyt? Pedig rájuk férne. Ránk férne. Hiszen a helytartók csak a király nevében kormányoznak, és azt is csak addig, amíg a király vissza nem tér …