A magyar nemzeti vérerekkel átszőtt „patópálúr” style, úgy tűnik reloaded lett. Ha tetszik sokkal inkább átalakult, mint a Mátrix második része az elsőhöz képest. Egyfelől léteznek az elkenődött kommunisták, példának okáért Baranyi Ferenc költő, vagy Fejes Endre író, akik ma már azt gondolják saját szabadon választott magányukban, hogy nem kell kidönteni, úgyis elrohad magától a tőke.

Másfelől „nagy néha”(a kis néha ipiapacs Papp Lajos szívsebészé) fel-feldobódnak az ősmagyar omphalos kövek, ugyanis Eperjes Károly, vagy Szőnyi Géza csupán a legszükségesebb tudnivalókat osztja meg velünk. Az előbbi megpróbálja beírni magát a Guiness rekordok könyvébe azzal, hogy Hegedűs Géza ars poeticáját elmeséli minden nyilvános helyen, az utóbbi, pedig csak olyanokat mond a saját kulturális miniszterségéről, mellyel általában mindenki egyetért.

Egy ilyen, már csak szexuális segédeszközökkel nem inzultált „média közéletbe” (létezhet ez?) csobbant bele a Sláger és a Danubius rádió díszkivilágítással a saját temetési menetét megvakító búcsúztatása. Merthogy az eset, nem minden tanulság nélkül való. Hiszen politikáról van szó. Némi módszertani kitérő azonban engedélyezettnek ítéltetett. Politikai publicisztika írása körülbelül olyan, mint a Ponyvaregényt egy konfliktusra lecsupaszítva elmesélni. Érdemes más írásokat is ezzel a tanáccsal felvértezve olvasni.

2009. november 19-én két új országos rádió fog megszólalni az éterben. Egyikük jobboldali (Klassz) kötődésű, a másik (Neo) baloldali köldökzsinóron függ. Mindkettő cégnek van már rádióállomása, a Neo mögött álló FM1 Zrt. többségi tulajdonában áll a Rádiocafé, míg a Klasszt üzemeltetni készülő Advenio Zrt. már rendelkezik a Lánchíd rádióval. Még szerencse, hogy Szalai Annamária cáfolt minden fellelhető politikai érdeket a saját döntésével kapcsolatban. Természetesen az ORTT haladékot adott mindkét Zrt.-nek ahhoz, hogy jó áron eladhassa „haveri kutyáknak” a kisebb rádiókat (HVG 2009. november 7. 45. szám. Jakus Ibolya: Köd előtte, köd utána).

Miért kellett ez a két új rádió? Mondhatnánk, hogy egyszerűen azért, mert a Zengőn eldobott egy Hagyó Miklós alteregó egy égő cigarettát, a harmatos fűben sétáló Sólyom László előtt. Mivel az államfő vétója akadályozta meg az országos rádiók engedélyének automatikus meghosszabbítását.

Persze elképzelhető másik magyarázat is. Ugyanis a szó szerint félemeletet jelentő Mezzanine gazdasági alap képviselője, Oláh Miklós sem megerősíteni, sem megcáfolni nem akarta azt a hírt, hogy az alap többségi tulajdonában álló Danubius rádióból a részesedésük egy részét különböző pártok kérték a maguk számára (HVG 2009. november 7. 45. szám. Jakus Ibolya: Köd előtte, köd utána). Úgy tűnik nem jött létre az üzlet. Szegény, szerencsétlen pártoknak, ezért muszáj volt rádiókat menedzselni, hogy olyan bevételhez jussanak, amit a Transparency International Magyarország is örömmel nyugtáz.
Itt jön a képbe a Boros & Bochkor páros. Meg kell győzni a fájdalmukban-büszkeségükben néha-néha tíz milliónak mondott hallgatóságot a marihuána és a hasis fogyasztásának előnyeiről. Ha ez sikerül, már csak be kell nyújtani a javaslatot, miszerint a jövedéki adóval ellátott kábítószer-származékok éppen annyi pénzt hoznak a konyhára, mint az új rádiókból befolyó pénzösszegek. Mert ugye, azt senki nem gondolja, hogy pártpolitizálás lesz az új országos rádiókban. Nem mondom, hogy túlműveltek az MSZP tagjai, ugyanis most derült ki, hogy az egyik ózdi képviselőjük férjezett nevére állított ki magának egy hamis érettségi bizonyítványt, de mégis jól tudják, elég, ha csak Orosz József hanghordozására emlékeztető bemondót alkalmaznak, és azonnal elbúcsúznak igen nagyszámú hallgatóságtól. Magyarul csak a pénz kell a pártoknak. Ők kurvákat is futtatnának, ha Krakkó Ákos, vagy Kálmán Olga nem derítené ki azonnal. Azonban ez a rádió biznisz elég kulturáltnak és kifinomultnak látszik. Így tehát nem is értem miért zúgolódik a magyar társadalom, hiszen a politikai elit éppen ezzel a lépésével próbál „elhatárolódni” a bolgár stílusú politizálástól („Minden országnak van maffiája, de csak egy maffiának van országa” régi bolgár közmondás).

De hátha el lehet érni, hogy mégis politikailag egyértelműen megosztottak legyenek az új rádiók, a Klassz játszhatna minél több Ákost, esetleg egy kevés Kárpátiát, a Neo viszont nyomhatná a nemzetközi slágereket (értsd: angol protestáns családból származó fiatal énekes indie rock együttesével, vagy egy afrikai származású rapperrel zsidó producerek segítségével tető alá hozott dalok). Minden egész órában lehetne egy kevés, burkolt formában előadott híradó. A fideszes Molnár Oszkár ebben a legjobb, aki nem cigányasszonyokról beszél, hanem többségében cigány lakosságú települések terhes asszonyairól, akik gyógyszerrel, vagy gumikalapáccsal tesznek kárt még meg nem született gyerekükben. Nem tudom eléggé hangsúlyozni, nem a hír valóságtartalma a fontos, hanem a megfogalmazás (a megfogalmazás fontosságának egyik eklatáns példája: Heti Válasz 2009. november 5. 45. szám Borókai Gábor: Lóláb dobol a hangszórón).

Úgy érzem büszkeségtől hajtva, érdemes lenne felvetett fejjel az egykori augusztus huszadikai viharra emlékeztető szélbe beleordítani, hogy Sic itur ad astra („Így jutunk a csillagokig” értsd: a halhatatlansághoz, régi latin közmondás)