Ez a poszt egy ötrészes sorozat harmadik darabja. Az első két rész Miért nem vagyok liberális? és Miért nem vagyok nacionalista? címmel jelent meg. Folytatása hétfőn (01.11.) következik.
Minden épeszű ember szocialista. Ki vonná kétségbe, hogy az ember alapvetően közösségi lény, és hogy éppen a legjobb képességeit csakis közösségben, sőt a közösségért képes kibontakoztatni. Egyetértünk abban is, hogy a versengésnek lehet stimuláló hatása, de az egyén eredményeit szándékai mellett, sőt annál talán jobban is meghatározzák veleszületett képességei és környezetének hatásai. A született nyertesek jutalmazása és a született vesztesek büntetése nem tekinthető erkölcsös politikának. Az egyenlőség fogalmát nem szabad doktriner módon kizárólag az írott jog keretén belül értelmezni. Egyetértünk abban is, hogy a magántulajdon nem ugyanolyan értelemben alapvető emberi jog, mint az élet biztonsága és méltósága, illetve az egyén szabadsága. Ezekből az alapelvekből következően állami feladat az eredendő egyenlőtlenségek kiküszöbölése. Ez nem merülhet ki az egyenlő esélyek biztosításában, aktív esélyteremtésre van szükség, ami közteherviselést, nagymértékű újraelosztást és alkalmanként a magántulajdon ellenőrzött kisajátítását is magában foglalhatja. Akkor miért nem vagyok mégsem szocialista?
Talán kezdjük a gyakorlati kérdésekkel, mert azok könnyebben emészthetők, bár a téma szempontjából kevésbé fontosak. A fenti alapelvek ugyanis a mai európai politikában evidenciák. Magyarország is jóléti állam, sőt nemzetközi viszonylatban is jelentős mértékben osztja újra a megtermelt javakat. A gondokat nem a szociális háló hiánya, hanem éppen az okozza, hogy egyszerre túlméretezett és a bürokrácia és a korrupció miatt nagyon nem hatékony. Ezért nincs ma hiteles szocialista politika. Az MSZP inkább csak rosszul értelmezett konzervativizmusával védi a Kádár-rendszer maradványait, de amikor innovatív, akkor liberális gazdaság- és társadalompolitikát folytat. A Jobbik pedig tökéletesen figyelmen kívül hagyja a gazdaság működési mechanizmusait és a nemzetközi környezetet, csupán a nacionalista érzelmekkel akarja szocialista politikáját életképessé maszkírozni. A Fidesz néppárttá válása óta sorozatosan tesz szocialista gesztusokat, de ennek nincs ideológiai alapja, ez csak a kádári szavazók megnyeréséért folytatott verseny része. A szocialista politikának jelenleg a globalizáció sem kedvez: a befektetésekért és munkahelyekért küzdelem folyik, ami a közterhek és így a közjavak csökkenéséhez vezet. Az oktatás is globalizálódott és a munkaerő szabad áramlásával felgyorsult az agyelszívás. Végül a szocializmus mindig tovább növeli az államot, amelynek működési zavaraival nap mint nap szembesülünk itthon és a nagyvilágban.
De leginkább elvi okokból nem vagyok szocialista (hiszen a gyakorlati gondok mindig fakadhatnak az inkompetenciából is). Az egyenlőség ugyanis szívet melengető ábránd, de semmi köze a valósághoz. Az emberek ugyanis szemmel láthatóan nem egyenlők: nem egyenlők sem a képességeik, sem a teljesítményük, de még a vágyaik sem. Ki és mire alapozva döntheti el, hogy kinek mi jár, és még inkább: kinek mi nem jár, azaz kitől mi vehető el? Mert lehet furcsa, hogy valaki valaminek a tulajdonosa, de ha nem így van, akkor ki dönt annak a valaminek a felhasználásáról? A közösség? A közösségi döntések fontosak, de komoly hatékonysági korlátaik vannak. Még fontosabb azonban, hogy a közösségi döntés önmagában nem igazságos: nem is ezért, hanem konfliktusminimalizáló képessége miatt alkalmazzuk. Ha az ember az anyagi világ része, az élőlények egyike, akkor nem látok okot arra, hogy valamilyen elvont, ellenőrizhetetlen igazságérzetből kifolyólag bárki megtervezze igényeit. Nem beszélve arról, hogy a feladat lehetetlenségét számos példa is igazolja. A szocializmus hasznos eszköz a jóléti állam kiépítésében, amire az együttélés megkönnyítése érdekében van szükség. Gyanakodva bár, de ezért támogatok szociális intézkedéseket. De nem vagyok szocialista.
Az utolsó 100 komment: