A világ hetekig izgulhatott, vajon mi lesz a sorsa Sakine Ashtianinak. Az iráni nőt bizonyítékok nélkül házasságtöréssel vádolták, s kövezés általi halálra ítélték.  A világ közvéleménye háborgott, az Amnesty International és számos civil szervezet minden követ megmozgatott. Politikusok, állami vezetők, köztük Barack Obama, tiltakoztak. Hogy már megint, már MEGINT megsértik az emberi jogokat. Hogy az iráni hatóságok gyakoroljanak mérsékletet, kegyelmet, még hányszor kell elmondani ezt, hányszor… hogy ez így nagyon nincs rendben.

A patália megtette hatását. A hölgyet kiengedték a börtönből, a kövezést levették a napirendről.  Sakine Ashtianinak szerencséje volt, hogy olyan ország polgára, amely jelenleg nagyon a bögyében van sok befolyásos és fontos hatalomnak, és azok vezetőinek.

Mindeközben jó pár ezer kilométerre Teherántól, Havanna egyik eldugott utcácskájában idős úriember vívja lassú, keserves halálcsatáját. Guillermo Farinas hetek óta nem vesz ételt magához, vizet is csak igen ritkán. A kubai ellenzéki mozgalom egykori legendás vezéralakja így tiltakozik több tucat ellenzéki embertelen körülmények között való, jogtalan fogva tartásáért. Közülük évente többen meghalnak, önként vállalt éhhalállal, így tiltakozva a Castro-rezsim ellen. Guillermo Farinas küzdelme nem szalagcím a világ  vezető lapjainak borítóján. Legfeljebb apróbetű, igényesebb külpolitikai rovatokban.  Neki nincs szerencséje. Olyan ország polgára, amely jelenleg a kutyát nem érdekli.

A Castro-rezsim furcsa őskövület a világ térképén, amit eddig nemigen tudtak megingatni a történelem viharai, s mára már kifejezetten körbelengi egyfajta sajátos retro-romantika. Tartja magát, mint egy utolsó bástya egy régi világból. Valószínűleg ma már majdhogynem az utolsó dolog, amit az emberek hozzá asszociálnának, az emberi jogok tömeges és durva megsértése.  Az agg fővezér, Fidel Castro is átesett a korosodó „nagy túlélő” diktátorok sajátos metamorfózisán, s öccsével, Raúllal együtt zsarnokból amolyan kádárelvtársosan joviális figurává alakult át a világ közvéleménye szemében.

A hidegháború végével Kuba kikerült a világpolitika epicentrumából, geostratégiai jelentősége lenullázódott. Az ország, Latin-Amerika rettegett dominója, ami miatt három évtizeden keresztül lidérces álmai voltak minden amerikai elnöknek, ami miatt egyszer majdnem kitört a harmadik világháború, ma is hasonló lendülettel építi a szocializmust, és tiporja az alapvető emberi és polgári jogokat, mint tette három évtizeden át. A különbség csak annyi, hogy már nem meredeznek onnan rakéták Washingtonra irányítva. S az úgy már mindjárt nem olyan érdekes. Talán, ha Raúl Castro hirtelen bejelentené, hogy szigorúan békés céllal atomkutatásokat kezd, a CNN riporterei újra felfedeznék maguknak a havannai börtönöket is. De mi azért olvassuk csak addigis az apróbetűs részeket!