A keddi amerikai időközi kongresszusi választásokon – mint arra a közvélemény-kutatások alapján számítani lehetett – kegyetlenül elmeszelték a kormányzó demokratákat. A republikánusok megkaparintottak jó néhány értékes szenátusi helyet, s igen jelentős többségbe kerültek a képviselőházban is. Ez önmagában nem számítana rendkívülinek – az amerikai politikában szinte hagyománynak tekinthető, hogy a hatalmon lévő elnök pártját „mid-term” fenékbe billentik a választók. A rúgás mostani mértéke azonban feltehetően még azokat is meglepte, akiket amúgy korábban nem különösebben kerített hatalmába az „Obamánia”, és tisztában vannak azzal is, hogy nem volt még amerikai elnök, akin a washingtoni szarpasszírozó gépezetben eltöltött két év ne hagyott volna jól látható nyomokat. De minek is köszönhető Obama és a demokraták népszerűségvesztése?
It’s the economy, stupid!
A fenti mondat állítólag Bill Clinton kampányközpontjának falán díszelgett 92-ben, hogy állandóan emlékeztesse őt és stábját a leglényegesebb kérdésre. Egy hasonló tábla kifüggesztése feltehetően a jelenlegi elnöknek is javára válna. Az elmúlt években hozzászoktunk, hogy az amerikai politika terrorizmustól, nemzetbiztonságtól, „lator államok” emlegetésétől hangos, ennek azonban úgy tűnik, egy időre vége szakadt. Az ország újra befelé figyel. Méghozzá a gazdaságra. A viszonylag sikeres válságkezelés, bankok és nagyvállalatok, a „detroiti óriások” (Chrysler, General Motors) csőd közeli helyzetből való kirángatása ide vagy oda, a 9,6%-on stagnáló, amerikai mértékkel mérve kiugróan magas munkanélküliséget és a lassú gazdasági növekedést a választók többsége nem nézte el az elnöknek. A keynes-i elvekre alapozott válságkezelés, az adóemelések, ezzel párhuzamosan Obama súlyos konfliktusai jó néhány wall street-i, illetve korábban őt támogató szilícium-völgyi nagybefektetővel, s általánosságban sem eléggé vállalkozásbarát attitűdje a Demokrata Párt korábbi választói közül is tömegeket idegenített el.
Ehhez még egy tényező: az elnök és stábja elhibázott, gyönge kommunikációja, politikájuk, céljaik megfoghatatlansága, zavarossága, amely a liberálisoknak túlzottan puhány, a konzervatívoknak egyenesen elfogadhatatlan, „szocialista” szellemiségű, és a mérsékelt közép sem tudja, hová is akarnak kilyukadni.
Nem szabad elfelejteni, hogy ifjabb Bush ténykedése és a 2008-as republikánus vereség nem jelenti azt, hogy az amerikai középosztály értékrendje alapvetően megváltozott volna. Individualizmus, vállalkozó szellem, helyi közösségek felelősségvállalása állami gyámkodás helyett, mély vallásosság, patriotizmus, az USA első számú vezető szerepébe vetett szilárd hit - íme az értékek, amelyek pártsemleges módon a legfontosabbak amerikaiak tömegei számára. Márpedig sokan úgy érzik, hogy Obama, aki európai fülnek oly szépen csengő árnyaltsággal fogalmaz, épp a fentieket nem képviseli elég karakteresen. Az elnököt egyre többször éri az a vád, hogy bezárkózik a keleti parti elit elefántcsonttornyába, s semmi érzékenységet nem mutat az átlag amerikaiak gondjai iránt. Ezt lovagolták meg ügyesen a republikánusok, akik kétévnyi agónia után, úgy tűnik, kezdenek magukra találni. Méghozzá jobbszárnyuk vezetésével. A Tea Party Movement egyelőre nem tesz mást, mint hagyományos keményvonalas republikánus szövegeket szajkóz, leöntve jó adag demagóg elitellenességgel, de ha találnak valakit, aki mindezt kellően meggyőzően mondja el, könnyen lehet, hogy két év múlva alaposan megszorongatják Obamát.
Ez az irányvonal egyébként érdekes párhuzamot mutat(hat) a 70-es 80-as évek eseményeivel. A Vietnamba és Watergate-be belerokkanó republikánusokat felváltja a minden rosszal szakítani kívánó, a bűnök és hibák beismerését elsőrendűnek tartó, kitűnő intellektusú emberjogi harcos Jimmy Carter, akit aztán oly csúfosan üt ki jobbszélről Ronald Reagan, hogy „visszaadja az amerikaiak hitét önmagukban”.
No persze, mindez csak spekuláció. A Republikánus Párt egyelőre nem találta meg az új Reagant, és korai lenne még pálcát törni Obama felett. Az, hogy rendelkezik-e valódi politikai tehetséggel, valójában csak most fog kiderülni, éppen abból, hogy képes-e korrigálni politikáját, karakteresebb és vonzóbb politikai üzenetet megfogalmazni. Ha ez sikerül, a Tea Party 2012-ben nemigen fog tovább terjeszkedni Kentucky állam határainál.
