A köztársasági elnök szerint az alkotmányos hatalom Istentől ered, és az országot a Sátántól kell megvédeni. Schmitt Pál igen komoly keresztény elhivatottságról tesz tanúbizonyságot az új alkotmány tervezetéhez fűzött gondolataiban. A kereszténység pedig valóban az európai típusú kultúra egyik legfontosabb alkotóeleme, mely meghatározta az ókor és az újkori demokrácia kialakulása közt eltelt majd' másfél ezer évet. Fontos tehát Schmitt Pált, aki eme kulturális, erkölcsi hagyomány legfőbb letéteményese a Kétharmados Forradalomban, keresztény szempontból, a keresztény erkölcsök alapján megvizsgálni.
Nem új dolog, sokan mondtuk, Kövér László is utalt rá, hogy Schmitt Pál bizony a kommunista ideológia katonája volt. Aki a Kádár-korszakban miniszterhelyettesi rangot ért el, az nem egyszerű sportpolitikus, nem egyszerű Párt-közkatona volt, hanem csaknem tábornoka a rendszernek. Ez a rendszer ideológiailag ateista volt, és ennek gyakorlatban is érvényt szerzett. Az egyházak terrorizálása, később pusztán működésük megnehezítése mellett a különféle rangú lelki vezetők korrumpálása, beszervezése is a kereszténység elnyomását segítette. A kereszténység ugyanis többek között az őszinteségre épül, hogy a hívő mennél közelebb kerüljön ahhoz az állapothoz, amikor "úgy fogok ismerni, ahogyan engem is megismert az Isten" (1 Kor 13,12).
Schmitt Pál kiszolgált egy rendszert, amely korlátozta a vallásszabadságot, elnyomta azokat, akik hittek Istenben. S ezt nem pusztán a sportolók jobb lehetőségeiért tette, hanem pénzért, karrierért, közszereplésért. Később megtagadta kommunista múltját, és lassan átfordult harcos kereszténnyé. Két bibliai példa jut eszembe: Máté példája, és a köztársasági elnök nevét adó Pál apostolé. Az ő életüket vetem össze Schmittével.
Máté apostol vámszedő volt: a rómaiak által irányított területen árulónak számított a zsidók közt. Ez az árulás jól jövedelmezett: a vámszedők a helyi társadalom legmagasabb fizetési kategóriájába tartoztak - mint az olyan szülész, aki jattot szed. Azonban Jézus felbukkant, és ő követni kezdte. Házában hatalmas lakomát rendezett számára (Máté 9,9), majd krisztusi szegénységgel váltotta fel a fényűző életmódot, és a testet öltött Ige követőjévé vált. A tranzakció vagyonilag egyáltalán nem érte meg neki, és lényeges politikai pozíciót sem szerzett - hiszen a kereszténység az első időkben egyre inkább üldözött szekta volt csupán. Az elismerést Lévi Máté csak az utókortól kapta meg, melynek csúcsát szerintem evangéliumának Bach-féle értelmezése jelentette.
Saul zsidó nevelésben részesült, és fundamentalista meggyőződéséből fakadóan akarta kiirtani a keresztényeket. Azután megjelent neki az Isten. Saul összeomlott. Megbánta bűneit, bevallotta őket, felvette a Pál nevet, s ma a Biblia legbecsesebb szövegeinek némelyikét neki tulajdonítjuk. A megtérés Pál számára sem volt éppen előnyös: nem sokkal volt fiatalabb a mi köztársasági elnökünknél, amikor Rómában nemzeti együtt-nem-működésért lefejezték.
A két történet meglepő párhuzamot mutat Schmitt életrajzával. Az önkényes, vallásüldöző hatalmat kiszolgáló múlt, majd a meglepetésszerű megtérés (idejét tekintve: a demokratikus fordulat) nagy elődök erkölcsi örökösévé tehetné az elnököt. Egy apróság azonban nem stimmel. Máté és Saul az elnyomott, de igaz ügy szolgálatába állt, ezzel, illetve a bűnbánattal bizonyítva őszinte szándékát. A két apostol vagyonával, illetve életével fizetett őszinte hitéért.
Schmitt nem fizetett semmivel, épp ellenkezőleg. Miután a demokrácia, a vallásszabadság legyőzte az őáltala támogatott rendszert, beállt az új rendszer támogatói közé, de ezt bűnbánat és vallomás nélkül, jövedelmező pozíciójának megtartása mellett tette. Ez a hit nem őszinte.
Ez a hit távol van attól, hogy megpróbálja saját magát Isten szemével látni, és ennek megfelelően megítélni. S most ő próbálja megmagyarázni, hogy mi kell a demokratikus Alkotmányba, melynek létrejöttét akadályozta, és azt is, hogy milyen az igazi, tiszta hit. Nincsen itt semmi paradoxon, most már látható, hogy miért ő volt a tökéletes elnökjelölt. Mert a csapat, amely jelölte, szintén az alkotmányosság, szintén a vallásszabadság ellensége.
Tessék, "Elnök Úr". Ha Istennel akar példálózni, kereshetünk igehelyeket, hol mondta az Úr, akinek a nevét valóban nagy Ú-val írjuk, hogy a kommunista pártfunkcionáriusok az ő igéjének legfőbb letéteményesei. És ahogy keressük, kiderül, hogy hithű köztársasági elnökünk nem más, mint éppen a Sátán, aki egy ügyesen helyezkedő, jellegtelen politikus képe mögött próbált elbújni. Ez pedig összecseng azzal, ami akár egy ateista demokrata számára a Sátán: a jogállamiság korábbi esküdt ellensége, aki ma az elnöki székben tetszeleg.
