Horváth Andor Márton és Huntington Sámuel cikke
A világsajtó kifogta a nagy halat. Romlott hal volt. Feltálalta. Megettük. Julian Assange, a WikiLeaks többszörös nemi erőszak vádja miatt végül elfogott vezetője, másfél hete előszedte a nyáron megszerzett dokumentumok következő adagját. Az amerikai követségek bizalmas levelezését néhány lap szerkesztőségével már korábban megosztotta, így azok vele egyidőben kiadhatták a maguk szerkesztett változatát.
Ennek a taktikai húzásnak óriási jelentősége volt: a New York Times, a Guardian, a Le Monde, az El País és a Spiegel egy csapásra (és néhánymillió olvasóra) az ausztrál aktivista oldalára állt. Minden lap a maga stílusában írta meg, miért nem is olyan veszélyesek ezek a dokumentumok, majd előrukkolt a szenzációs hírekkel, amelyeket eddig a nemzetközi diplomácia elrejtett a világ elől. Pedig a WikiLeaks által kiszivárogtatott diplomáciai akták egyik része érdektelen, másik része pedig veszélyes.
Az utóbbi napokban már csak rövid időszakokban elérhető a WikiLeaks kiszolgálója, és az IP-cím korábban is folyton ugrált. A diplomácia visszavágott, amiből szintén nem lehet arra következtetni, hogy ezek az anyagok tényleg a széles nyilvánosságra tartoztak volna. Viszont az újság-taktika stratégiává vált: a világsajtó vezető szereplői, miután cinkosságot vállaltak a kiszivárogtatásban, most már kénytelenek a gyengülő WikiLeaks oldalán maradni. Azonban a sajtónak is két oldala: a viszonylag jobboldali CNN partnere, a Time magazin nemrég levette "az év embere"-szavazásáról az addig listavezető Assange-t. Franciaországban a Le Figaro eleve nem az év emberének próbálta beállítani az ausztrál információbetyárt, hanem arról kérdezte az olvasókat: szerintük joga van-e a WikiLeaks-nek ehhez a kiszivárogtatáshoz?
Az akcióban részt vevő újságok azonban nem csak a kiszivárogtatás támogatásáért felelősek, de annak értelmezéséért is. A szenzációsnak kikiáltott hírek: Szaúd-Arábia acsargó Irán-ellenessége, Észak-Korea és Kína távolodása, vagy a tény, hogy az Egyesült Államok kíváncsi az ENSZ-küldöttek hátterére, nem újság. Aki rendszeres újságolvasó, tudja, hogy Szaúd-Arábia lakossága többnyire szunnita arabokból áll, akik ki nem állhatják a síitákat, pláne hogy az irániak ráadásul perzsa síiták. Észak-Korea akkora atomot robbantott a tenger alatt, hogy Kína is beleremegett.
A diplomatáknak pedig nemcsak joga, hanem kötelessége is minden törvényes eszközzel információkat gyűjteni a fogadó országokban. A nemzetközi jogban a diplomáciai képviseletek feladata a "tájékozódás minden megengedett módon a fogadó állam viszonyairól és erről a küldő állam tájékoztatása". A Magyarországgal kapcsolatos kiszivárgott levelekből sem derül ki ennél több. Ahogy az Index felfedezte: az amerikai kormány nem biometriai adatok (pl. ujjlenyomat), hanem biográfiai, azaz életrajzi adatok gyűjtésére buzdította budapesti követségét.
Az izgalmas pletykák, hogy a nagykövetek mit gondolnak Berlusconiról, Merkelről vagy Putyinról, a Story magazinba valók, de szintén nem meglepőek. Csak arra jók, hogy felszínre hozzanak olyan feszültségeket, amelyek a diplomáciai nyelv burkoltsága miatt eddig nem okoztak közvetlen nemzetközi konfliktusokat. De hogy miért lesz nyitottabb egy kormányzat attól, hogy az USA és Olaszország képviselői között esetleg fagyossá válik a viszony, az nem világos.
A WikiLeaks többnyire baloldali sajtópartnerei ezeket a részleteket is alig leplezett kárörömmel tálalták. Nyugat-Európában a baloldali sajtó (Le Monde, Spiegel stb.) hagyományosan USA- és Izrael-ellenes, hát itt a lehetőség, a saját fegyverével lehet lelőni a nagytőkét! A Guardian szerkesztői szépen megvágott videón magyarázzák fontoskodva, milyen bonyolult szerkesztési munkát végeztek, ahogy a táblákon a különböző leveleket pakolgatták. Az ilyen mennyiségű kiszivárogtatás az újságíró álma.
A 250 ezer nyilvánosságra kerülő dokumentumból azonban 9 ezer "titkos" besorolású. Ugyan ez nem a "top secret" kategória, azaz nem szerepelnek benne konkrét fedőnevek vagy részletes technológiai leírások, mégis hadititkokat vagy ügynökök beazonosításához felhasználható adatokat tartalmaz. Rövid keresés után több ehhez hasonló példa kerül elő:
According to the Baku source, whose company operates in Russia, Kazakhstan, and the U.A.E. as well as Azerbaijan, the materials allegedly sent by INSULTEC in falsely labeled containers were of type that could be used in nuclear reactor construction. [...] the source (who had just returned from ten days in Dubai) [...] A quick google check revealed several companies with the name INSULTEC in the title - these may or not be affiliated. Based on the information provided by source (currently in Iran, where he frequently travels), one possible candidate could be "INSULTEC Chitral Ltd."
1. link 2. link (Az aktuális a WikiLeaks Facebook-oldaláról deríthető ki.)
Ebből a szövegrészletből elég sok derül ki arról az üzletemberről, aki az amerikai diplomatákat tájékoztatta. Egy iráni barátjáról is szó esik a szövegben. Ezek alapján még csak hírszerzőnek sem kell lenni ahhoz, hogy valaki beazonosítsa az információforrásokat. Ha ez a két ember nem menekült el idejében, könnyen lehet, hogy mára már halott.
A diplomáciai titkokkal való visszaélés nem tréfa. Nem arról van itt szó, hogy okításként lerántják az Egyesült Államokról a gatyát nyílt utcán. Julian Assange szervezete megtámadta az Egyesült Államokat. Nem Iránt vagy Észak-Koreát vagy a hatalmas Kínát támadta meg, ahol igazán súlyos gondok vannak az emberi jogokkal, hanem a legerősebb demokráciát. Kétszázötvenezer: hatalmas szám. Nem a WikiLeaks-en múlik, ha ebből az ügyből nem alakul ki világméretű krízis.
Obamának igaza van: ez az akció rendkívül megnehezíti poltikáját, mely a nyitottabb kormányzatot szorgalmazta. Kérdés, hogy éppen emiatt a politika miatt mennyi szavazatot veszít a republikánusokkal szemben. A végeredmény: az amerikaiak néhány informátora talán meghal, más informátorok pedig soha többet nem jelentkeznek, mert félnek a haláltól. Iránban több nőt ítélnek megkövezés általi halálra, az Egyesült Államokban pedig lehetőleg elbukik húsz év óta az első reformer elnök. Mindezt azért, mert az információszabadság lovagja, Julian Assange úgy döntött, félreteszi a lelkiismeretét, hogy híres ember legyen.
(H. A. megjegyzése: Az egész eset csak a magyarok számára tartogat némi reményt: a sajtón egy karcolás sem esett. Az amerikai politika csak most kezd gondolkozni azon, hogy a New York Times nem követett-e el jogsértést. Érdekes, hogy az Egyesült Államokban addig tart elgondolkozni azon, hogy titkos dokumentumok kiszivárogtatásában való segítség jogilag problémás-e, mint Magyarországon lejjebb tekerni az Alkotmánybíróságot egy visszamenőleges hatályú törvény elfogadásáért. Hát a remény marad: a világon nem minden demokrácia gurul lefelé a lejtőn.)