Imrédy Béla 1945-ös népbírósági tárgyalásán népügyészként a vádat képviselő Sulyok Dezső politikai és erkölcsi szempontból osztott szerepet az egykori miniszterelnökre: “Ha újonnan megírnánk az »»Ember tragédiáját«« Horthy Miklós lenne Ádám, és Imrédy a Lucifer.” A háborús főbűnösök listáján szerepelve került vissza Magyarországra, ahol a Filmhíradóban a következő narráció mellett mutatták: “A hírhedt Imrédy Bélát látjuk viszont, keselyű arca, sunyi, alattomos tekintete mögött ott lappang a felelősségre vonástól való gyáva félelem.” 1938-ban kormányra lépése után a Magyar Nemzet ugyanezt az arcot inkább egy El Greco festményhez tartotta hasonlatosnak Toledo sötét hátteréből, amennyiben “arcának csontos, gótikus szerkezetével, tekintetének átható pillantásával, az egész fej átszellemültéségével” szembesül, aki rátekint. Ebben az időben előszeretettel utaltak rá, mint modern Savonarolára.
A kérdés, hogyan lehet az aszketikus keresztényi ideálból a világ rombadöntésért megannyi ármánnyal küzdő gonosz szellem? Teológiai és filozófiai értelemben sem könnyű a válasz, hiszen a latin Lucifer (mint fényhozó), illetve a héber Helel Ben-shachar (A hajnal fia) is magában hordja a világosság ígéretét, amely mégis sötétségbe fordul át.
Történelmi szempontból egyértelműnek tűnhet a kérdés? Hogyan lehet egy anglofil pénzügyi szakemberből egy politikai vallás (lásd Csodaszarvas mozgalom) főpapja? Ha elfogadjuk, hogy a következetesen antikommunista politikát folytató Sulyok Dezső nemcsak egy hangzatos mondatot kívánt mondani, hanem a közvélemény hétköznapi tudására építkező kritikát kívánt adni, akkor miből hozta létre beszéde diskurzív világát?
A legismertebb érvelés szerint az 1938. augusztus 20-26. között Horthy társaságában történt kieli látogatás alkalmával a Führer személyes vonzereje ragadta magával. A német hadi bemutató, a közönség lelkesedése és a négyszemközti beszélgetése, pontosabban Hitler kitartó hallgatása eredményezett “fausti szerződést” a hatalomtól megigéződött felével. Mindennek túlvilági és valós politikai, gazdasági biztosítékai nélkül hatalomerősítő lépéseivel valójában leépítette saját befolyását. 1938. október 4-én Imrédy a minisztertanács elé terjesztette javaslatát, hogy szükség lenne a rendeleti úton történő kormányozásra. Ám a kontinuitás fontossága miatt össze kívánta még egyszer hívni a képviselőházat, hogy a törvényes felhatalmazást megkapja az új végrehajtó hatalom.
Még ugyanitt többen bírálták a tervezetet, legélesebben Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter. Horthy Miklós sem tudta megváltoztatni Imrédy véleményét, talán éppen ezért azzal utasította el, hogy amíg a külpolitikai helyzet nem tisztázódik, addig “a régi módon kell kormányozni”. Ezért az első bécsi döntés rendszerlegitimáló erejét kihasználva Imrédy újra kísérletet tett a “diktatórikus teljhatalom megszerzésére”.
Talán ekkor látta be, hogy az önmagával megkötött fausti szerződésnek nincsenek kikényszeríthető pontjai, csak ha megteremti őket. Ezért az októberi kudarcból okulva nem nyíltan kérte a felhatalmazást, hanem a visszacsatolt területekről intézkedő törvényben helyezte el. A kormány miniszterei – többek között Mikecz Ödön igazságügy- és Bornemissza Géza iparügyi miniszter - ennek ellenére a javaslat megváltoztatását szorgalmazták. A törvényerőre emeledett új javaslat a jogkört csak a visszafoglalt területek rendezéséhez kapcsolódóan engedélyezte. A kompromisszum
nem oldotta fel a kormányon belüli konfliktusokat, és a november 15-én újjáalakult kormányban több ellenfelétől megszabadult Imrédy, többek között a protestáló miniszterektől.
Ám a november 16-23. között kilépő 62 képviselő disszidens csoportja megteremtette a táptalajt a miniszterelnök leszavazásához. Így lett egy egyszerű ügyrendi kérdésből kormányválság. Hiába mondott le Imrédy, és voltak a következő napokban kormányzói audiencián az ellenzéki vezetők, ahol Horthy megígérte a miniszterelnök lemondását, mivel a Telekivel folytatott disszkuszió kapcsán tapintható közelségbe kerültek veszélyes közvetkezmények is. Ha lemond Imrédy, az megerősíti a disszidenseket, akik így is forradalmi hangulatban voltak (Andorka Rudolf vezérkari ezredes előtt tett ezzel kapcsolatos kijelentéseket Teleki), illetve a német nagypolitika bizalma is odavész, amely Kárpátalja visszaszerzése miatt létfontosságú volt a
kormányzó számára.
A meglévő keréknyomban haladás mellett szólt, hogy nem jött létre egységes ellenerő. Zsolt Béla publicisztikái is azt bizonyították, hogy csak az Imrédy ellenesség tartotta össze a parlamenti ellenzéket a kormánypárt bizonyos csoportjaival. Az új kormánnyal jött Kánya helyett Csáky külügyminiszter, és 1939 január 14-én csatlakozott az ország az Antikommitern paktumhoz.
Az országon belül a jobboldal egységét kívánta Imrédy megteremteni a kormánypárt, a disszidensek, a Keresztény Községi Párt és a Független Kisgazda- Földmnukás- és Polgári Párt szövetségével a liberális ellenzék ellen. Az 1939. IV. ún. második zsidótörvény ürügyén kívánta a közös platformot megteremteni. Míg a minisztertanács és a frakciók tárgyalták a javaslatot, január 6-án a Vígadóban megindította a Magyar Élet Programját a csodaszarvas hívószavával.
A Popolo d’Italia január 3-ai számában pontos menetrendben vázolta fel Imrédy egyeduralkodásának jövőbeni lépcsőfokait. Az olasz fasiszták vezető újságjábanmegjelenő instabilitást csak megerősítette a február 3-ai Dohány utcai zsinagóga elleni merénylet.
Imrédy a zsidó- és földbirtoktörvény koncepcióival kívánta egy új választást követően a kormányzást folytatni. Horthy nemcsak, hogy nem értesült és nem is értett egyet az említett törvények részleteivel, de nem is akarta Hindenburg vagy III. Viktor Emánuel szerepét eljátszani. Talán éppen erre gondolhatott Sulyok Dezső 1945-ben, mikor Horthyt Ádámmal azonosította, a politikusi technikák között folyton bolyongó emberként, akinek hiába van lehetősége az ország kormányázására, arra nem képes egyedül.
Rassay Károly liberális politikus találta meg a helyzet olyan feloldását, hogy a politikai helyzet ne eszkalálódjon a tovább, de a náci vezetés se ellenezze a miniszterelnök váltást. Be kellett bizonyítani Imrédy zsidóságát. A Bethlen István segítségével előállt lehetőség diszkeridálta az elismert politikust, és művelt középosztálybeliként megteremtte a radikális eszmék első úriembernek számító vezetőjét (pl: Magyar Megújulás Pártja, Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetség).
Az önkényesség gesztusával kiválasztott események és értelmezések lehetővé tesznek egy politikusi helyett államfői szerepet preferáló Horthyt, akinek Ádámsága befolyásolhatóságában rejlhet Sulyok beszéde alapján. Imrédy Lucifer mivoltát éppen ennek a helyzetnek a kihasználása jellemzi a népügyész szerint. Az egykori miniszterelnök által koreszmeként felismert nácizmus hozta felszínre azokat a döntéseket (antiparlamentarita elvek mentén), amelyek megteremtették háború utáni elítélésének alapját. Mint Madách drámájában Ádámnak megannyi színben szüksége volt Lucifer tájékoztatásaira, úgy Imrédy jó szellemi képességeire is szüksége volt a kormányzónak főként a gazdasági ügyek terén. A Gömbös kormányban pénzügyminiszterként a pozítiv államháztartás tető alá hozása a háború előtt komoly fegyverténynek számított. Ez a népbíróságon súlyosbító körülménynek minősült, hiszen a jó szellemi képességű gonoszság a valódi luciferi attribútum.
