Néha az ember kényszert érez arra, hogy írjon. Az eredményt látva aztán a józan ész, valamint a család és a barátok lebeszélik róla, hogy túl komolyan vegye. De arról már nem sikerül, hogy közzé is tegye. Íme.
Vigyázat, fikció! A kitalált történet szereplői is kitaláltak, mindennemű hasonlóság a valósággal a véletlen műve.

Az iskolaigazgató végigheveredett a bőrszófán, kinyitotta a csatos üveget és belekortyolt a sörébe. Ki se kellett néznie az ablakon, hallotta a motorzajt, ahogy megáll az autó a ház előtt. A felesége már elment aludni, de ő úgy döntött, hogy megvárja a lányát, mert már kíváncsi volt Herr Berlinre. Holnap anyák napja, és a lányuk délután telefonált, hogy este beugranának a barátjával, és sütne whiskys almatortát a mamának. Az estéből persze éjszaka lett, és a drága mama inkább lefeküdt, mintsem végig kelljen néznie, hogyan válik éjféltájt csatatérré a konyhája. Az iskolaigazgató viszont fennmaradt és várt. A lányuk az egyetem első féléve után úgy döntött, hogy nyelveket csak külföldön lehet igazán tanulni, ezért a BA-t Santanderben csinálta meg. Az utolsó évben összejött egy chilei fiúval, aki Barcelonába készült, így aztán az iskolaigazgató hetekig hallgathatta a lányától, hogy ezen a szakon egész Európában Barcelonában a legjobb az MA, és feltétlenül ott kellene folytatnia, még ha kicsit drágább is. Aztán jött a nyár, és Señor Barcelona képe valahogy megfakult, mígnem az iskolaigazgató arról értesült, hogy a legjobb MA Berlinben van. Az iskolaigazgató valahogy sejtette, hogy az európai felsőoktatás váratlan átalakulása mögött egy Herr Berlin állhat. És most már itt is állt előtte a nappaliban.

A bemutatkozás és néhány udvarias, mosolygós szó után a lány kipenderült a konyhába, ahonnan hamar edényzörgés hallatszott. A két férfi zavartan hümmögött a sörük fölött a kanapén. Aztán Herr Berlin megköszörülte a torkát, és megkérdezte, hogy milyen fegyverrel, mert hallotta, hogy az igazgató úr vadászik, és neki is van egy nagybátyja, és szóval, hogy sörétessel-e vagy hogyan? Az iskolaigazgató elmosolyodott. Tudta, hogy a kérdést a lányának köszönheti, és ezzel akarják elnyerni a jóindulatát, de azt is, hogy jól gondolták, mert nem fog tudni ellenállni. És belekezdett. Hosszan mesélt a kedvenc fegyveréről, amit a szomszéd faluban lakó fegyvermester barátjával tervezett meg és rakatott össze. Külön gonddal választották ki a cseresznyefagyökér darabot, amiből a tusa készült, hagyományos oldalzávárt kapott, és a fedőlemezekre a legszebb trófeáit gravíroztatta. Pontosabban csak a helyi trófeáit, dámvadat, gímszarvast és muflont, mert valahogy nem érezte erre a fegyverre illőnek a Dél-Afrikában lőtt kudut és nyalát, mert az öccse meghívására egyszer ott is vadászhatott.

Aztán mesélt a háromlövetűről, ahol az egyik cső nagyobb, a másik kisebb kaliberű golyót lő ki, a harmadik pedig sörétet. Volt persze külön egy kis sörétese is, amivel fácánozni szokott. És a legújabb szerzemény, a testvérpuskák. A fegyvermester barátjával bementek a városba körülnézni a szaküzletekben, és az egyikben talált egy gyönyörű puskát bizományban, de a cső számozásán rögtön látta, hogy ez csak a testvérpár egyik fele. Régen azért csináltak ilyen teljesen egyforma párokat, hogy az úrvadászoknak ne kelljen tölteni, hanem a kilőtt puskát odanyújtják a fegyverhordozónak, aki odaadja a közben megtöltött másikat. Neki persze nincs fegyverhordozója, de testvérpuskái már igen. Hamar elszaladt az idő, az almatorta is megsült, a fiatalok elmentek, az iskolaigazgató pedig elégedetten tért nyugovóra, egész helyes srácot választott a lánya. El is határozta, hogy másnap hajnalban kiugrik az erdőbe, hátha elkapja azt az őzbakot, amit még a szezon kezdete előtt kinézett magának.

Hajnalban felkelt, gyorsan kirakta a porcelántányért, az ezüstkanalakat és az almatortát, végül is anyák napja van. Aztán felhúzta a gumicsizmát és beült a kocsiba. Látta, hogy a szomszédasszony is indulni készül, biztos hajnali műszak lesz. A repce szépen virágzott, a nap hamar kisütött, madárszó mindenütt, csak az őzek nem akartak mutatkozni. Tett még néhány kört, aztán hazaindult. Örült volna, ha azzal hívhatta volna fel a lányát, hogy kapitális bakot lőtt, biztos leesne Herr Berlin álla. Nem csak úri passzió. Amikor begördült a ház elé, látta, hogy a szomszédasszony izgatottan magyaráz valamit a feleségének, aki pongyolában áll az ajtóban. Kiszállt és odament, a felesége fáradt mosollyal fordult feléje: - Drágám, segítenél? Volt egy kis baleset, Irene a kanyarban elütött egy hatalmas őzet …

Kolbenheyer kommentpolitikája