Ismét a megunhatatlan Jared Diamond, és megint James A. Robinson. Ezúttal nem vitáznak, hanem együtt szerkesztenek egy tanulmánykötetet, amelynek írásait a közös módszertan köti össze: Natural Experiments of History (Cambridge-London, Belknap, 2010, magyar fordítása egyelőre nincs). A természettudományok többsége ellenőrzött kísérletek eredményein alapszik. Erre azonban a társadalomtudományokban (történelem, régészet, antropológia, gazdaságtan) nincsen lehetőség: nem szüntethetjük meg bizonyos országokban véletlenszerűen a magántulajdont, hogy megfigyeljük a hatásokat. Szerencsére nincs is erre szükség. Más természettudományok (csillagászat, geológia, paleontológia) sem kísérleteznek, hanem csupán megfigyelik, és módszertani alapossággal elemzik a természet kínálta „kísérleteket”. Nos, erre van lehetőség a társadalomtudományokban is: olyan eseteket kell találni, ahol vagy hasonló kiindulási helyzetű térségeket más-más hatások érnek, vagy fordítva, ugyanaz a hatás ér különböző típusú térséget. Statisztikai elemzéssel kimutathatók lesznek a különbségek, vagy éppen a hasonlóságok. A kötet hét ilyen esettanulmányt tartalmaz a módszertani elő- s utószó mellett. Most sajnos nem ismertetem a polinéz szigetvilág szociális struktúráinak különbségeit, sem az amerikai Vadnyugat, Kanada, Ausztrália, Új-Zéland, Dél-Afrika, Argentína és Szibéria hasonlóságait, de Haiti és a Dominikai Köztársaság széttartó fejlődését, sőt az indiai gyarmati föladórendszer hatásait sem a mai India régióinak fejlettségére. De a következő három eset is izgalmas.

Ma az USA gazdag, hozzá képest Mexikó és Brazília pedig szegény országok. Általános vélemény, hogy a gazdasági fejlettség, sőt maga a fejlődési sebesség összefüggésben van az adott ország bankrendszerének fejlettségével, az általa allokált tőke mértékével. De hogy lehet az, hogy három, a gyarmati sorból frissen felszabadult, és éppen ezért egy fia bankkal sem rendelkező ország között ilyen különbségek alakultak ki? Stephen Haber klasszikus, leíró stílusban ismerteti a három ország politikai rendszerének, és az általuk követett gazdaságpolitikának a történetét, csupán az eredményeket illusztrálja a bankok számával és az általuk kezelt pénz összegével. Brazíliában és Mexikóban a politikai elit szűk maradt, a választójogot csak kevesen szerezték meg. Az általuk engedélyezett bankok csak a velük összefonódott gazdasági elitnek hiteleztek (így megakadályozva a versenytársak megjelenését), cserébe pedig finanszírozták a kormányok tevékenységét is. Az együttműködést leginkább az zavarta, hogy az alig korlátozott kormányok gyakran (képletesen, de akár szó szerint is) kifosztották a bankokat. Az USA-ban viszont az egymással versengő szövetségi és állami kormányok több bankot engedélyeztek, a választójogosultság pedig az államok egymás közti tőkéért és munkaerőért folyó versenyében bővült, kikényszerítve a széleskörű hitelezést és a monopoljogok eltörlését.

Hogyan hatott a rabszolga-kereskedelem az afrikai társadalmakra? Nathan Nunn elemzése szerint egyértelmű összefüggés mutatható ki a rabszolga-kereskedelem egykori mértéke és az adott ország mai fejletlensége között. Ez a tanulmány jól példázza az ilyen statisztikai alapú kutatás nehézségeit, de azok megoldását is. Irdatlan mennyiségű adat összegereblyézésével felvázolható, hogy melyik évben honnan hová, és milyen etnikai hátterű rabszolgákat hurcoltak el Afrikából. Az adatsor természetesen hiányos, de kimutatható, hogy hiányossága nem erősíthette a kimutatott összefüggést. Természetesen azt is fel kellett tárni, hogy az összefüggés nem fordított-e, azaz nem eleve Afrika fejletlen régiói váltak-e a rabszolgák forrásává. Ezt kora újkori GDP-statisztikák híján leginkább a népsűrűséggel lehet mérni. Az összefüggés még rémisztőbb: eredetileg Afrika legfejlettebb régiói váltak a rabszolgavadászok terepévé, és ma ezek a legreménytelenebbül szegény régiók. Innentől a mechanizmus(ok) felderítése a feladat: pontosan hogyan tette tönkre a rabszolga-kereskedelem ezeket a területeket? A kereslet miatt szaporodtak a háborúk, csökkent a biztonság, a hagyományos hatalmi elitet leváltotta egy új katonai arisztokrácia.

A végére egy európai példát hagytam. Daron Acemoglu társaival azt tanulmányozta, hogy hogyan hatott a francia forradalom az európai fejlődésre. A terepasztal ezúttal Németország, melynek bizonyos részeit a franciák elfoglalták, és bevezették jogi reformjaikat (polgári törvénykönyv, céhek eltörlése, földreform). Ezen területek egy részén a bécsi kongresszus után a visszatérő német fejedelmek eltörölték a reformokat, másokon viszont azok érvényben maradtak. A háromféle terület (megszállt-megreformált, megszállt-restaurált, nem megszállt) a maga korában csak geopolitikai szempontból különbözött a franciák számára, azaz nem volt eredendő fejlettségbeli eltérés. Az eredmény a következő fél évszázadban nem túl látványos. Amikor azután 1850 után mindenhol gyors iparosodás következik, a megszállt-megreformált területek kiugróan jól teljesítenek. Az intézményi reformok nem mindig közvetlenül fejtik ki hatásukat (ezért sem kiszámítható a történelem), de egy új tényező megjelenésekor döntő jelentőségűek lehetnek. Talán a három példa közös üzenete is világos: a tartós gyarapodás alapja mindig a magántulajdon és a szerződések védelme, a verseny nyitottsága és a politikai intézmények széleskörű ellenőrzése: természetes jogok, szabad piac és alkotmányosság.

Kolbenheyer kommentpolitikája