Néha az ember kényszert érez arra, hogy írjon. Az eredményt látva aztán a józan ész, valamint a család és a barátok lebeszélik róla, hogy túl komolyan vegye. De arról már nem sikerül, hogy közzé is tegye. Íme.
Vigyázat, fikció! A kitalált történet szereplői is kitaláltak, mindennemű hasonlóság a valósággal a véletlen műve.

A lehűlés hirtelen jött, szakadó esővel. Dani rosszkedvűen nézett ki az ablakon, a koszosszürke égből csurgott a víz, az aszfalton néhol bokáig érve hömpölygött, minden szemetet ide-oda pörgetve. Aztán eszébe jutott, hogy a fiúk szandálban és rövidnadrágban indultak el reggel, az órájára nézett, és már kapta is a slusszkulcsot. Persze az autóig már elázott, de bekapcsolta a fűtést és elindult. Lassan vezetett, mert a teljes gőzzel csapkodó ablaktörlő sem tudta eloszlatni a vízzel kevert levegő átláthatatlanságát. A suli előtt megállva azt mérlegelte, hogy kiszálljon-e, és ezzel ne csak egy újabb elázást, de egy esetleg meglepetésszerűen materializálódó parkolóőr büntetését is megkockáztassa, vagy beláthatatlan ideig várjon, hátha a fiúk maguktól elindulnak valamikor és észreveszik. Végül az ülés alatt talált térképet a feje fölé tartva beszaladt, és megkérte a portást, hogy hívja le az e célra rendszeresített walkie-talkien keresztül a fiúkat, sőt küldje ki őket a kocsihoz, ahová ő most a fent említett veszélyek okán visszaszalad. Alig pár percet ült csöpögő hajjal és gőzölgő pulcsiban, amikor kinyílt az ajtó, és nem csak Bálint meg Gergő, de Bálintnak a tőlük egy saroknyira lakó osztálytársa, Vince is beszállt. Szokása szerint éppen egy nagyszabású fejtegetés közepén lehetett: – ... és akkor édesvíz-nagyhatalom leszünk, csókolom, mert mindenki velünk akar majd szövetkezni a víz miatt!

Dani régóta ismerte Vincét, az ember a fia barátait nem válogathatja meg, kénytelen elviselni őket, akármekkora idióták is. Próbálta a köszönés után most is egyből kikapcsolni a füléből a hátsó üléseken folyó beszélgetést, úgyis nagyon kell koncentrálni az esőre, de talán pont az eső miatt mégsem ment, víz, víz, hallotta folyton, hát feladta és fülelt. – Mert Magyarországnak van a legnagyobb édesvíz-tartaléka. Apukám mesélte. És azt is, hogy a jövőben a víz többet fog érni, mint az olaj. Kábé annyit fog érni, mint az arany. Vagy simán még többet is. És akkor Magyarország nagyon gazdag lesz. Mert mindenki tőlünk akar vizet venni. És senki sem mer majd megtámadni, mert a többiek megvédenek, hogy nekik adjunk el vizet. Csak az a baj, azt mesélte az apukám, hogy előre meg akarják venni a vizet. A régi kormány majdnem eladta a vizet. Hát azt elfelejtettem, hogy kinek, pedig mondta. Valami külföldieknek, akik sivatagban laknak és kevés a vizük. Nem arabok, de olyasmi, igen. De a mostani kormány szerencsére rájött, és mégsem adta el, ezért még a miénk a víz. – Tényleg a gyereknél csak az apja lehet idiótább, gondolta Dani, és azon törte a fejét, hogy miután Vincét kitette, hogyan magyarázza el a sajátjainak, főleg a kisebb Gergőnek, hogy ez mekkora baromság, anélkül, hogy fel kéne tárnia barátaik és honfitársaik elmegyengeségét.

De aztán mégsem szólt semmit, mert eszébe jutott Strasbourg. Alig két hete jött meg, de már szinte el is felejtette. Továbbképzésen volt, persze fizetés nélküli szabadságon, mert az iskola, ahol tanított, természetesen nagyon örült, hogy továbbképzi magát, de a helyettesítését nem tudják megoldani. Mivel az EU nem csak a repülőjegyet és a szállást állta, de még zsebpénzt is adott, nem hagyta magát elkeseríteni. Egy hét Strasbourgban, nemzetközi társaság, érdekes téma („A közösségi média szerepe a demokráciára nevelésben”), ingyen program, mi kell még? Hát jó lett volna némi fűtés is a szállodában, de a korán jött ősz mindenkit meglepett, így jó kis náthával tért haza. De addig elég jól érezte magát annak ellenére, hogy a téma ugyan valóban érdekes volt, de az előadók annál kevésbé. A társaság viszont tényleg nemzetközi volt, elég színes és vidám. Elena, a görög kolléganő nyűgözte le különösen, széles gesztusaival és harsány hangjával. Aztán persze este a bárban a politikára is terelődött a szó, mi is van ott Magyarországon, most akkor mi lesz az IMF-fel. Dani megszokta az ilyen érdeklődést, nem érezte személyes sértésnek, ha külföldön mindenki utálja a miniszterelnökét, de egy idő után úgy érezte, máson is lehetne már röhögni, így a görögökre terelte a szót. Elena gesztusai még szélesebbek lettek (a földre pottyanó söröspoharakból ítélve), hangja még harsányabb (a mellettük kiürülő asztalok tanúsága szerint), és akkor jött a végső igazság: – De azt tudjátok, hogy nem is volt akkora a költségvetési hiányunk? Csak az előző miniszterelnök hazudta azt, hogy felvehesse az IMF-hitelt! És tudjátok miért? Mert az IMF meg akarja szerezni az Égei-tenger alatt rejlő olajkincset! Ezért teszik tönkre Görögországot! – Vince még csak tíz éves. Ő még kinőheti.