Néha az ember kényszert érez arra, hogy írjon. Az eredményt látva aztán a józan ész, valamint a család és a barátok lebeszélik róla, hogy túl komolyan vegye. De arról már nem sikerül, hogy közzé is tegye. Íme.
Vigyázat, fikció! A kitalált történet szereplői is kitaláltak, mindennemű hasonlóság a valósággal a véletlen műve.

Misi az őszi szünetet már nagyon várta, a szünet előtti utolsó tanítási napokat viszont annál kevésbé. Nem azért, hogy jaj még ma is, nem volt az a centivágós fajta, aki minden nap nyöszörgött egy kicsit a kollégáknak, hogy ma épp mennyire nincs kedve tanítani, nem is értette az ilyeneket, nem csak azt nem, hogy akkor minek tanítanak, de azt sem, miért pont neki mondják el minden nap ugyanazt. Hanem azért nem szerette az utolsó napokat, mert rendes órát tartani már nem lehetett, vagy inkább illett, de mindig kitalálni valami érdekeset, és főleg azoknak a gyerekeknek, akik már csak a szabadulásra bírnak gondolni, se egyszerű, se felemelő nem volt. Amikor este már úgy érezte, semmi nem jut eszébe, és majd csak lesz valahogy, a vasaláshoz keresett valami filmet, és kezébe akadt „A tizedes, meg a többiek”. Érezte, hogy meg van mentve, másnap a tizenkettedikesekkel megnézik, a dupla óra ki van pipálva. A hetedikesekkel még másnap is lesz órája, szóval ott még elvileg taníthat, a társadalomismeretet jobban is szokták bírni a kölykök, mint a törit, szóval azzal se lesz gond.

Hát a film be is jött. Misi megint rácsodálkozott, hogy a gyerekeknek minden új, és ha hallották is már, hogy „az oroszok már a spájzban vannak”, fogalmuk se volt, honnan az idézet. De hazafelé menet mégsem ez járt a fejében. Hanem a társadalomismeret óra. A cigány téma mindig húzós, sok mindenre fel volt már készülve. Röhögés lesz, meg néhány idióta vicc, az tuti, aztán ha rákérdez, akkor először nagy kussolás, utána meg hiperkorrektúra. („Na, a rap, az kiknek a zenéje eredetileg? – Hát, nem rasszista értelemben mondom, tanár úr, de a feketéké, az amcsi feketéké”). De ma nem ez volt. A dések sosem voltak könnyűek, de ma mindent felül(vagy alul-?)múltak, amikor a cigányellenes előítéletek kerültek szóba. Misi alig hitt a fülének: még egyetlen osztályban sem fordult elő, hogy a gyerekek ne értették volna meg, hogy a feladat az előítéletes állításoknak a kifordítása, átfogalmazása, mintha a nem cigányokra vonatkoznának, a dések viszont ragaszkodtak ahhoz, hogy egyszerűen megmagyarázzák, kiegészítsék. „A sötét bőrszínem miatt a boltban rögtön tolvajnak néznek”mondatból nem az lett, hogy „A világos bőrszínem miatt a boltban sosem néznek rögtön tolvajnak”, hanem az, hogy „Ha a cigányok nem lopnának annyit, nem néznének tolvajnak”.

Rosszkedvűen rugdosta az ázott faleveleket a járdán, azon gondolkodott, hogy ő rontott-e el valamit. Csak lassan jutott el az agyáig a beszélgetés, amit a sarki kocsma előtt cigiző törzsvendégek folytattak. A kocsma igazából kellemes hely volt, nem drága, de nem is teljesen lepukkadt, és Misit emiatt a sok Nagymagyarország térkép és kokárda sem zavarta. Az erősen hervadóban lévő, némileg túl kékre festett hajú nő kérdése riasztotta fel igazából: „És mondják, maguk szerint várható fordulat huszonharmadikán? – Milyen fordulat, kezicsókolom, ebben a helyzetben? – De hát meddig hátrálhatunk még? – Hát ez az, háttal vagyunk a falnak. – És spirituális fordulat?” Tovább szerencsére nem hallotta, mert elért a kapuig, és gyorsan besurrant, kettesével szedte felfelé a lépcsőt, hogy kimossa a fejéből ezt az elmebajt. Megbolondult a világ, vagy csak az éretlenségbe és az alkoholba botlott ma duplán? Mindegy, másnapra már végképp nem készül, döntötte el, ledobta a táskát a sarokba, átöltözött valami kényelmesebbe, befújta magát Old Spice-szal, és irány a Krimó. Annyiszor hívták már a haverok a kocsmakvízre, ma végre elmegy, ideje kikapcsolni kicsit.

Meglepte, mennyi ismerőse van ott, alig talált magának asztalt és csapatot, annyian voltak, de aztán nagyon magával ragadta a hangulat. Szerencsére sok volt aznap a töris és földrajzos kérdés, az ment, a bulvárt persze a lányok tolták, csúnyán megverték a nagy riválist. A fekete pólós, kopasz, kigyúrt srác a másik asztalnál nagyon sértett arccal méregette őket. Aztán felcsillant a szeme, filmes feladat lesz a villámkérdésekben, abban visszaveszik a vezetést Misiéktől, nem csak a szemén látszott, de mondta is, elég hangosan. Híres filmekből mutattak képeket, de a szereplők arcát, kezét, szóval minden szabad testfelületét kitakarták, a kosztümből és a háttérből kellett felismerni. Fej-fej mellett mentek a kopaszékkal abból ítélve, ahogy a képekre reagáltak, az utolsó fog dönteni. Fekete-fehér, mintha katonaruha lenne, és mi az a kezében, valami befőttes üveg? Misi kitépte a csapattársa kezéből a papírt, és már írta is: „A tizedes, meg a többiek”, majd felnézett, és tudta, nyertek, a kopasz meredten bámult. Amikor átvette a díjat, egy fahéjas almapálinkát, jól hallottra, ahogy a kopasz odaszól a társainak: „Megint csalással nyertek a kampósorrúak”. Misi már tudta a választ. Tényleg már a spájzban vannak.

Kolbenheyer kommentpolitikája