Néha az ember kényszert érez arra, hogy írjon. Az eredményt látva aztán a józan ész, valamint a család és a barátok lebeszélik róla, hogy túl komolyan vegye. De arról már nem sikerül, hogy közzé is tegye. Íme.
Vigyázat, fikció! A kitalált történet szereplői is kitaláltak, mindennemű hasonlóság a valósággal a véletlen műve.

Laci hat előtt pár perccel ébredt, talán a galambok burrogására, mindesetre egyáltalán nem érezte kipihentnek magát. Rápillantott a vekkerre, nyögött egyet, de azért lenyomta, ne csörögjön, a gyerekek még alhatnak egy fél órát. Kimászott az ágyból, hogy Ritát ne ébressze fel, kiment a konyhába, felrakta a teavizet, teríteni kezdett. A víz felforrt, elővett két filtert, betette a kancsóba és ráöntötte a vizet. Annyira tompa volt még az álmosságtól, hogy akkor is csak csodálkozva nézett, mint aki filmet lát, amikor a kancsó szétpattant és az erdei gyümölcsös filtertől pirosra festett forró víz szétfolyt az asztalon, rá a pizsamanadrágjára. A konyhába belépő Rita volt az, aki sikított, elrántotta az asztaltól Lacit és lerángatta a nadrágot, mielőtt a víz megégeti a bőrét. Éppen időben, semmi nem történt, csak a konyhát kellett feltakarítani, az üvegcserepeket összeszedni, mielőtt a gyerekek kijönnek. Laci a fürdőszobába ment, zuhanyozni és felöltözni, közben szórakozottan simogatta a sebhelyet a lábfején. Eszébe jutott a vízitúra. A Kőrösre mentek abban az évben, és mindez a pihenőnap előestéjén és azt követően történt.

A pörkölt jól sikerült, Laci már a főzés közben megivott két sört, a hangulat igazi vízitúrás volt. Másnap pihenőnap, nem eveznek tovább, mindenki az esti bulira készült. Laci nem először volt itt, ismerte a helyi kocsmát, sőt már délután beszélt a kocsmárossal, hogy este jönnek, csak semmi tömény a gyerekeknek, de fognak bőven fogyasztani, meg a zenegépbe is dobálnak majd sűrűn. Úgy is lett. A gyerekek zöme az öregdiákokkal már ott volt, amikor ő is megérkezett. Elmosta még a bográcsot, azt nem szokta másnak engedni, nem értenek a homokkal sikáláshoz, aztán csobbant egyet, tiszta (tisztább) inget húzott és utánuk ment. Az övtáska a túrapénzzel természetesen a vállán, ahogy szokott, aztán beült az öregdiákok közé, a sörét már kikérték, rágyújtott, és érezte, pompás este lesz. Nem az lett. A második sör után a gazemberek Quimbyt tettek be, muszáj volt felállni, énekelni, aztán már a táncolók közt találta magát, fél szemmel visszanézve látta, hogy az övtáska biztonságosan be van ékelve két hátizsák közé, egy pulcsi alatt, de aztán elragadta a forgatag. Amikor egy óra múlva leült, benyúlt a pulcsi alá – és semmi. Eltűnt. Majdnem egymillió forinttal.

Kitámolygott, lement a partra, elszívott egy fél doboz cigit. A túra nem állhat meg, elmondani sem akarja senkinek, hogy ekkora hülye volt. Azt latolgatta, mennyi pénz van a számláján. Nem emlékezett, mikor mászott be a sátorba, de reggel automatikusan kelt, fát tett a parázsra, felállította a bográcsházat, felrakta a bogrács vizet teának. Amikor forrt, intett az egyik srácnak, bedugta a nagy fakanalat a bogrács fülébe, és leemelték. Akkor botlott meg egy vakondtúrásban, csúszott ki kezéből a fakanál, esett a földre a bogrács, és ömlött a lábára a forró víz. Szerencsére még alig volt ébren valaki, berohant a Kőrösbe, és amikor már nem volt elviselhetetlen a fájdalom, bekente Irix-szel, és be is fáslizta a lábfejét. Amikor kérdezték, csak legyintett, egyszerűbb volt, mert a hangja még egy darabig nem volt az igazi, az erőlködéstől. Talán ezért nem vette észre, hogy a Kövesék nagyon vigyorognak. Azt már furcsállotta, hogy miért akarnak annyit beszélni a tegnapi buliról. Amikor végül az övtáskáról kérdezték, először azért dobbant óriásit a szíve, mert megijedt, hogy rájöttek, aztán meg azért, mert megértette, hogy azért beszélnek úgy vele, mint egy idiótával, mert tényleg tudják.

Ugyanis ők dugták el. Viccnek szánták. De Laci nem viselkedett látványosan kétségbeesetten, így a vicc sem sült el jól. Próbálták kiprovokálni belőle, de az sem ment, hát beismerték. Üvölteni szeretett volna velük, de egyrészt hihetetlenül megkönnyebbült, szinte sírva fakadt, hogy megvan a pénz, másrészt semmi kedve nem volt ahhoz, hogy most a lábával kezdjenek el foglalkozni, ezért színlelte tovább a flegmát. A lábát titokban kenegette és borogatta, nem tetszett neki a színe, sejtette, hogy fertőzés, de nem bírta ki, hogy ne álljon minden nap sokat a Kőrös zöldesbarna vizében. Orvoshoz nem ment a túra végéig. Egy túravezető végigcsinálja. Végigcsinálta. Csak Csongrádon ment be a kórházba. Az orvos nézte egy darabig, meglehetősen durván megfogta, és amikor Laci felszisszent, ránézett: – Fáj? Majd legközelebb hamarabb jön. Ha még két napot vár, talán le is vágom.

Kolbenheyer kommentpolitikája