Néha az ember kényszert érez arra, hogy írjon. Az eredményt látva aztán a józan ész, valamint a család és a barátok lebeszélik róla, hogy túl komolyan vegye. De arról már nem sikerül, hogy közzé is tegye. Íme.
Vigyázat, fikció! A kitalált történet szereplői is kitaláltak, mindennemű hasonlóság a valósággal a véletlen műve.

Jancsi hallotta a dudálást, de a hátsó ülésről, beszorulva a két nagydarab fekete közé, nem látott semmit, és hiába kérdezte Zsófit, a középső visszapillantó használhatatlan volt a felpúpozott cuccok miatt, az oldalsót meg a karneváli tömeg töltötte ki. De amikor a teherautó bevágódott eléjük, leugráltak a katonák, fegyvert fogtak és a Jancsiék autóján kapaszkodó idegenvezetőt puskatussal leütötték, bizonyossá vált, hogy eddig is nekik dudáltak. Pedig nem így indult a Budapest-Bamako rally. Zsófi húszéves volt, most kezdte az egyetemet, és úgy tűnik, minden kalandvágy beleszorult, amit szülei elfojtottak magukban a vasfüggöny mögötti gyerekkorukban. Amikor először vetette fel otthon, hogy apjával végigcsinálná a Bamako túra-kategóriáját, nem vették komolyan. De aztán a lakás kezdett megtelni felszereléssel és még több post-it-tel, amik az elintézendőkre figyelmeztettek, már nem volt visszaút. A Külügyminisztérium az indulás előtt lefújta volna, a mali polgárháború miatt, de ekkor már Jancsi sem adta fel. A végcél Bamako helyett Bissau lett, és indult a futam.

Máskor önmagában is nagy kaland lett volna elautózni Gibraltárig, de most csak bemelegítés volt, legyenek túl rajta, ez nem Európáról szól. A kalandok Afrikában kezdődtek. Jancsi alaposan felkészült, vett háromszáz golyóstollat, száz baseball-sapkát, több karton cigit. Minden hivatalos és nem hivatalos közegnél egy golyóstollal kezdődött a beszélgetés. Zsófi tudott ugyan angolul, de a marokkóiak csak franciául. Jancsit ez nem zavarta, mosoly, mutogatás, ha kell kiabálás és fejrázás, mindent megoldott. A fezi szálloda előtt egy félkegyelmű mindenáron be akart mászni a terepjárójuk alá, neki egy sapkát adott, aminek az annyira örült, hogy egész éjjel vigyázott a kocsira, és másnap a bazárban is testőrükül szegődött. A szilvapálinka elsőre nem tűnt olyan jó ötletnek, csak Afrikában döbbent rá, hogy az alkohol muzulmán országokban tilos. Ezt persze nem vallotta be Zsófinak, sőt amikor a szállodás súgva megkérdezte, hogy nincs-e viszkijük, diadalmasan vigyorgott. Viszki? Gabonapárlat? Ha igazi gyümölcsből is lehet? Hogy ezt hogy sikerült elmagyaráznia, örök rejtély, de a sikert mutatja, hogy ahogy az autó csomagtartójából kezdte kimérni, már a datolyaárus, a köszörűs és a szőnyegárus is sorban állt. Amikor váratlanul mindannyian elfutottak, mert hamarabb látták meg a közeledő rendőrt, Jancsi majdnem mégis megbánta a pálinkát, de ekkor még velük volt a szerencse.

Igazából elég sokáig kitartott. Mauritániában a csapat harmada már lemorzsolódott, leginkább hasmenés miatt. Jancsi és Zsófi az ásványvizet is fertőtlenítette, és csak kenyeret és friss gyümölcsöt vett, különben hazai konzerven éltek. Érdemes volt minőségi GPS-t is venni, leejtették, megázott, de végig bírta. Az egyik német autónak harminc kilométerrel a találkozási pont előtt ürült ki a tankja, és a helybéliek 800 euróért vittek nekik benzint. A csehek Porsche-ja teljesen lerobbant, hazarepültek, és alkatrésszel meg szerelővel jöttek vissza, mégis harmincmillás kocsi, de csak a vázat találták, a többit teveháton elhordták már. Szenegálban aztán nem segített a GPS, mert a szervezők elfelejtették megadni a koordinátákat, a falvak neve viszont se a térképen nem volt rajta, se kitáblázva nem volt. Ekkor futottak össze az oroszokkal, akiknek GPS-ük már nem volt (ellopták, akár csak Zsófi telefonját), de térképük igen. Krasznaja armija. Amin minden rajta volt. Mire elértek Bissau-Guineába, már elfáradtak, de elégedettek voltak. Gyorsan eladják a kocsit, felszállnak a repülőre, és irány haza.

Ekkor vették fel a három stoppost, a segélyszervezetes angol nőt és két helyi segítőjét. Bissauban egy idegenvezető várta őket, aki a szállodát meg az autópiacot intézi. Vígan kapaszkodott az autó oldalára, hiszen benn már nem volt hely. Ekkor jött a dudálás, a katonák és a fegyverek. Az angol nő torkaszakadtából üvöltött portugálul a katonákkal, akik végre megértették, hogy a benn ülő két fekete csak stoppos, akit megvertek, az meg az ő emberük. Jancsi ekkor tudta meg, hogy a hadsereg fogja megvenni a kocsijukat, és gondoskodik róla, hogy a rivális kereskedőket elriassza. Elnézve a koponyahiányos, háromujjú vagy éppen orr nélküli embereket, Bissau-Guineában változatos meggyőzési eszközök lehetnek. Egész éjjel nem aludtak, és nagyon meglepődtek, amikor reggelre még az autó is megvolt. A hadsereg által hozott vevőtől a szervezők hirdette ár felét kapták, de már ennek is örültek. Szinte kitépték a dollárköteget meg a fénymásolt szerződést a foghíjas fekete kezéből, rohantak le a lépcsőn, ki az utcára, el a reptérre. Afrikában lassan kell vezetni, tanították őket. De szaladni féktelen iramban.

Kolbenheyer kommentpolitikája