Néha az ember kényszert érez arra, hogy írjon. Az eredményt látva aztán a józan ész, valamint a család és a barátok lebeszélik róla, hogy túl komolyan vegye. De arról már nem sikerül, hogy közzé is tegye. Íme.
Vigyázat, fikció! A kitalált történet szereplői is kitaláltak, mindennemű hasonlóság a valósággal a véletlen műve.

Nehezen találtam meg a termet de úgy látszik, itt nem lehet elkésni. Meglepően kevesen voltak benn, azok alapján, amit hallottam a Garayról, teltházra számítottam. Persze korán volt még, a szociológusok nem szeretnek korán kelni, és ez kifejezetten egy bevezető kurzus volt. Azért is voltam itt, mert majdnem minden bölcsésznek kreditet ért ez az előadás, mindenki azt mondta, hogy a vizsga komolytalan, viszont a Garay iszonyat jófej, és még tanulhatsz is tőle. Középtájt ültem le, és közben laza arcot vágva próbáltam nézelődni. A tarsolylemezeseket rögtön kiszúrtam. Legalább nyolcan voltak, elöl ültek, és mindenhol hallatszottak. Nem tudom, miért van, hogy ha háromnál többen vannak, akkor feltétlenül hangosnak kell lenniük, olyasmi lehet ez, mint a kutyák kényszere, hogy körbepisiljék a sajátnak vélt területet. Az egyetemen kopasz bakancsos csak elvétve volt, de tarsolylemezesektől hemzsegett a töriszak. Na, basszus, most nézhetem őket egész órán. De minek vannak itt? Azt mondják, a Garay elég egyértelműen a másik oldalon, ja, vagy pont azért, és akkor majd jól beszólnak, hú de fáin lesz ez. És akkor vettem észre a csajt. Egy sorral hátrébb ült sajnos, és elég messze az ablaknál, persze így nem kellett teljesen hátrafordulnom, hogy megnézzem, de szembefényben is volt. Ami miatt viszont észrevettem azt a kis vöröset is a fekete hajában. Atyaég! Tudtam, annyira tudtam!

Ekkor jött be a Garay, és egyből beszélni kezdett A tarsolylemezesek persze nem csöndesedtek el rögtön, sőt vigyorogva nézték, hogy most mi lesz, de a Garay le se szarta a morajlást, beszélt és beszélt. Végül ő győzött, valszeg azzal, hogy nem vette fel a kesztyűt. Mindig irigyeltem azokat, akiknek van annyi önbizalmuk, hogy ezt megtehetik. Lassan már figyelni is tudtam arra, amit mond, mert nem a tarsolylemezeseket lestem bénultan, vagy a csajra pislogtam görcsösen, aki a füzetébe firkálgatott és fel se nézett. – Ide mindenki a kis előítéleteit dédelgetve jön, abban a reményben, hogy majd vitába szállnak vele, és bizonygathatja a hagymázas igazát. Attól tartok, csalódást kell okoznom Önöknek, hölgyeim és uraim, én nem fogok vitatkozni senki agymenésével. – A tarsolylemezesek vigyora lehervadt, láttam élvezettel, és megint elkezdtek pusmogni. – A szociológia tudomány, hölgyeim és uraim. Itt és ma a tényekről lesz szó, akár tetszik valakinek, akár nem. Tudom persze, hogy minden futóbolond a tényekre hivatkozik de ettől nem fogunk hasra esni: a tényeket tudományos módszertannal kell gyűjteni, feldolgozni és elemezni, ez pedig ellenőrizhető. Ha bárki ilyen tényekkel szembesít, annak állok elébe, megvizsgáljuk és megvitatjuk, de a nettó hülyeség nem érdekel. – Tudtam, annyira tudtam! A tarsolylemezesek erre nem számítottak, láttam rajtuk, hogy a zavaruk egyre nő, csak azt tudnám, hogy bírja ki a Garay anélkül, hogy rájuk nézzen. Meg, hogy a csaj miért firkál egyre csak unottan.

Úgy látszik egy időre Garay megunta az ekézést, mert bekapcsolta a projektort, és elkezdett grafikonokat és táblázatokat vetíteni. Hogy a társadalom jövedelmi csoportok szerinti megoszlása, ennek változásai, az ezen belüli mobilitás, decilisek és százalékok. Ez kicsit gyors volt, de azt hiszem a lényeget értettem. – Namármost, miért érdekes ez? Mondhatják, hogy semmiért, de ez egy önkéntes kurzus, bocsika. Szóval nézzük, mondjuk, a jövedelmi egyenlőtlenséget. Most nem csak arra gondolok, hogy mekkora a különbség a legfelső és legalsó decilis között, hanem, hogy konkrétan kik azok, akik gazdagok vagy szegények. Mert ez megmondható, sőt az okát is tudjuk. – A tarsolylemezesek megint összesúgtak. Valami változóban volt. Ó, az ostobák, most biztos azt hiszik, pedig hát! – Nézzék meg ezt a grafikont! Jól látható, hogy van egy társadalmi csoport, melynek átlagos jövedelme jócskán meghaladja az országos átlagot. Most egyelőre direkt nem mondom, kikről van szó, úgyis kitalálják. De nézhetjük így is: ez a grafikon azt mutatja, hogy a vezető pozíciókat milyen mértékben birtokolják, láthatják, hogy van ugyan egy kis ingadozás, különösen a rendszerváltás táján, de mostanában megint erősödik a pozíciójuk. – A tarsolylemezesek egyre hangosabbak lettek, de ez már nem az ellenségeskedő hangoskodás volt, hanem az érdeklődés zaja. WTF? A csaj is felnézett erre már, de az arca közönyös maradt. – Van még néhány érdekes felmérés, ami tovább árnyalja a képet. Valaki például egy reprezentatív mintán, mert az eddigi két grafikon KSH adatsorokon alapszik, szóval egy reprezentatív mintán megnézte ennek a csoportnak a karitatív tevékenységét. Nézzék ábrázolva: szánalmasan alacsony az országos átlaghoz képest. Kezd összeállni a kép? Harácsoló, könyöklő egoista paraziták, hm? – A tarsolylemezesek virultak. Tudtam, annyira tudtam!

– Akkor már csak az a kérdés, kikről beszéltem. Remélem, megvan! Hm? Vagy tegyem még hozzá, hogy a kommunista vezetők milyen arányban kerültek ki ebből a csoportból? Majdnem száz százalék, hm? – És most először Garay ránézett a tarsolylemezesekre, akik teli szájjal vigyorogtak, és kórusban zúgták: – Zsidók! – Garay is vigyorgott, de volt benne valami farkasszerű. – Kedves agyhalott barátaim, mit mondtam az elején? Ez tudomány, és tényekkel dolgozunk! Mi láttak a grafikonokon? Hogy ha ezt a csoportot kiemeljük, akkor a többiek jövedelme óriásit esik. Lehet ez úgy, hogy egy pár százalékos csoportról van szó? Vagy csak Mórickának mindenről ugyanaz jut eszébe? Szánalomhalmaz! Na, kinek van meg? – Ekkor szólalt meg a feketehajú csaj a kis vörös fénnyel a hajában, és a hangjától is lúdbőrzött a hátam: – A férfiak. – Ennyire egyszerű. Tudtam, annyira tudtam!

Kolbenheyer kommentpolitikája