Ahogy két hete is írtam, a krimi tökéletes posztmodern műfaj. Mert nem csak az a kérdés, hogy milyen gyakran rakjuk ki a kirakóst, és még nem is csak az, hogy mennyire lesz meglepő a kirajzolódó kép, hanem, hogy vajon csak egyféleképpen lehet-e kirakni, sőt, tovább megyek, ki lehet-e rakni egyáltalán. Mitch Cullin nyilvánvalóan megragadta a Sherlock-reneszánsz kínálta lehetőséget, de kicsivel szemérmesebb volt, mint magyar kiadója, amelyik rögtön a címbe emelte a reklámot: Mr. Holmes (Budapest, Agave, 2016; az amerikai eredeti: A Slight Trick of the Mind, New York, Doubleday, 2005). Én is bedőltem, neki, de nagyon nem bántam meg. Reméltem, hogy az adaptációban lesz valami truváj, de nem erre számítottam. Kénytelen vagyok mindenkit figyelmeztetni, hogy bár Sherlock három rejtélynek is a nyomába ered, ez a könyv nem krimi. Nem úgy krimi. Határozottan szépirodalom. És rettenetesen szomorú. De annyira szép, annyira érzékenyen megírt könyv, hogy letehetetlen. Mert az öregedésről, az elmúlásról, az elszalasztott lehetőségekről, a megbánásról nem lehet mást írni, mint tragédiát. De mint tudjuk az igazi tragédia nem letaglóz a bemutatott szenvedéssel, hanem felemel.
Sherlock Holmes ebben a könyvben 93 éves és szenilis. Nem tudja, hogy kerülnek a zsebébe különböző tárgyak, nem tudja, mit mondott már el valakinek és mit nem, nem érti az előző nap papírra vetett sorait. De mindennek tudatában van, és miközben igyekszik méltóságteljesen úgy tenni, mintha mi sem történt volna, elszántan küzd az elméjét hol itt, hol ott ellepő ködfoltok ellen. A három egymásba fonódó történet közül a két múltbéli ennek a küzdelemnek köszönheti az elmesélésüket. A rég visszavonult és vidéki kúriájában méhészkedő Sherlock ugyanis azért utazik Japánba, hogy egy különös gyógynövény jótékony hatását kipróbálhassa. Másrészt azért próbálja meg felidézni egy harminc éve történt esetét, mert elégedetlen az azóta már elhunyt Watson doktor beszámolójával. Az elbeszélés tehát ide-oda kanyarodik a három idősík között, és nem csoda, ha az olvasót is újra és újra meglepi, hogy éppen hol bukkanunk fel, hiszen maga Sherlock is így éli ezt meg. Az öreges, szemlélődő lassúságot tökéletesen adja vissza ez a ritmus, vagy inkább ritmustalanság, a nyelvileg gyönyörűen formált leírások, amik paradox módon inkább elrejtik, mint megvilágítják az eseményeket.
A küzdelem az elméből folyamatosan kicsusszanó emlékek megragadásáért persze nem csak magáért a múltért, hanem a megértéséért is folyik. Mit tettünk, vagy inkább mit nem tettünk meg, miért és mit veszítettünk vele. Sherlock magánya, vagy japán vendéglátójának apátlansága magyarázatért kiált, és a válasz valahol ott lapulhat a világhíres detektív legendás elméjében. Ha az működne. És ez persze újabb kérdéseket vet fel. Hazudjon-e vendéglátójának, ha nyilvánvalóan megnyugtathatná őt egy kitalált történettel. Ami persze végképp paródiává változtatja a legendát – még ha nem is külvilág csak önmaga előtt. De mi a helyzet akkor, ha rájön, hogy Watson története nem azért pontatlan, mert olcsó sikert akart kovácsolni a hírnévből. Hanem azért, mert el akarta takarni Sherlock emberi gyarlóságát. Hazudtolja meg halott barátját, önmaga hírnevét, és mindezt az elméjében hol felbukkanó, hol alámerülő emléktöredékekre hagyatkozva? És itt jön a legsúlyosabb kérdés: nem csak emlékeznie kellene arra a harminc évvel ezelőtti önmagára, hanem megértenie őt – saját magát, vagy valaki mást.
Ha az emlékek megbízhatatlanok, sőt folyton változni látszanak, akkor kire emlékezünk? Sherlock identitását nem csak az rázza meg, hogy a memóriája detektívségének esszenciája – Cullin tudatosan kerüli a Sherlock relikviákat, nincs sapka, pipa, hegedű vagy ópium. Hanem még inkább az, hogy a töredékes emlékekben felbukkanó én érthetetlen. Azonos-e ez a 93 éves öregember a nagyképű detektívvel? És a jelen szála emiatt lesz nagyon fontos. Bepótolható-e mindaz, amit elszalasztott eddigi életében, vagy máshogy megközelítve, élhető-e egy másik élet az elfelejtett ifjúságé helyett? A tragédia válasza mindig olyan nem, ami egyben igen. Mert minden szomorúság ellenére, ez a regény egyetlen rejtélye, amit Sherlock megold, és ahol a megoldás még szomorúbbá, de katartikusan szomorúvá tesz: Sherlock megkapta, amit egész életében elkerült, de amire annyira vágyott, és abban a pillanatban el is veszítette.
Kolbenheyer olvas CC.: Memento mori
2016.05.28. 07:00 kolbenheyer
Szólj hozzá!
Címkék: krimi regény sherlock kolbenheyer olvas cullin
A bejegyzés trackback címe:
https://sardobalo.blog.hu/api/trackback/id/tr988717014
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.