Mindenki, aki járt iskolába, tudja, hogy Darwin elmélete szerint az evolúció mozgatórugója a természetes kiválasztódás. A környezethez jobban alkalmazkodó egyedek esélye a szaporodásra nagyobb, így génjeik nagyobb mértékben öröklődnek át a következő generációra. Az már egyáltalán nem közismert, hogy maga Darwin nem ezt tekintette az evolúció egyetlen mechanizmusának. A másik a szexuális kiválasztódás lenne. Richard O. Prum The Evolution of Beauty (A szépség evolúciója; New York, Doubleday, 2017) című könyvében ezt nevezi Darwin igazán veszélyes gondolatának: olyan tulajdonságok kialakulását, amelyeknek nincsen a környezethez jobban alkalmazkodó előnye, pusztán csak szépek. Prum ornitológus és a madarak párzási szokásainak megfigyelésével jut ugyanarra a következtetésre, mint Darwin: a tollazat szépségét, a madárdalt, a násztáncot és hasonlókat nem lehet azzal magyarázni, hogy azok előnyt jelentenének a túlélésben. Ezzel szembemegy az ortodox darwinizmussal – ami Prum szerint valójában nem eredeti darwinizmus, hanem Darwin első, viktoriánus tanítványainak szűklátókörűsége –, ami ezeket úgy magyarázná mint az adott egyed életrevalóságának, erejének, nemzőképességének jeleit. De ez szerinte fordított okoskodás: evidenciaként elfogadjuk a természetes kiválasztódást, majd izzadtságszagúan ahhoz kényszerítjük a tényeket. Mi lenne az alternatíva? 

Az ivaros szaporodás során párválasztás történik. Nem csak az egyedek külső tulajdonságai (formái, színei stb.) különböznek véletlenszerűen, de az ízlésük is. Az ettől teljesen független szaporodási sikerek aztán elterjesztenek bizonyos ízléseket egy-egy populációban, és így kialakul a szépség standardja. A szépség tehát nem hasznos, hanem önmagáért alakul ki, csak úgy „megtörténik”. Sőt, kifejezetten ellentétes hatású is lehet, mint a természetes kiválasztódás. A különleges, roppant színes tollazatok, az akár populációnként eltérő, az emberi divatra emlékeztető énekmintázatok, a bonyolult koreográfiájú, rengeteg tanulást és komoly együttműködést kívánó, levegőben lejtett táncok kifejezetten haszontalanok, sőt veszélyeztetik az egyedek túlélését. Prum szerint mindezek evolúcióját nem mozgatja más, mint a nőstények ízlése, akik ezek alapján választják ki a hímeket. Darwin ugyanezzel magyarázta az emberi populációk külső megjelenésének meghökkentő változatosságát: a bőr-, haj- és szemszín, a magasság és testalkat környezeti adaptációval nem magyarázható különbségeit. Már itt érdemes felhívni a figyelmet Prum visszatérő alapgondolatára: az evolúció nagyon nagy részben a nőstények szexuális szabadságáról szól.

Mert a másik alapvető tény a hímek erőszakossága. Szaporodási stratégiájuk része rengeteg fajnál a nőstények feletti uralom megszerzése, más hímek kizárása és a szaporodás kikényszerítése. Talán nem véletlen, hogy éppen a madaraknál a legritkább ez a magatartás, hiszen a repülés egyik nem várt következménye, hogy a nőstények elmenekülhetnek. Már ahol. A kacsák szaporodása például a nemi erőszakra épül. Éppen ezért sajátos fegyverkezési verseny alakult ki a nemek között. A nőstények igyekeznek elkerülni a hímek erőszakát, ezért nemi szerük úgy evolválódott, hogy kifejezetten akadályozza a hím behatolását. Ezzel párhuzamosan a hímeké viszont úgy, hogy ezt az akadályt mégis megugorhassák. A könyv egyik legszórakoztatóbb része a kacsapéniszek változatosságának bemutatása. Ehhez kapcsolódik egy abszurd botrány is, a kacsapénisz-gate: politikai vitát generált, hogy miért is támogat az állam olyan kutatásokat, amelyek azt vizsgálják, miért rendelkeznek a hím kacsák elképesztően hosszú, fogazott, feltekeredett állapotból kipöndörödő nemi szervekkel. Azért, hogy megértsük, miért alakult a legtöbb madárfajnál mindez máshogy: a hímeknek csak akkor van esélyük szaporodni, ha lenyűgözik a nőstényeket, és azok őket választják.

Akkor ez egy érdekes könyv a madarak párzásáról? Az is. De Prum az elejétől fogva nyilvánvalóvá teszi, hogy ahogy Darwin is sejtette, szerinte az emberi szaporodás is hasonlóan fejlődött. Mert a madarak mellett az ember a legesztétikusabb élőlény. És itt jönnek az igazán meghökkentő felvetések. Miért látványosak az ember másodlagos nemi jegyei (konkrétan pl. a nők melle), miért tart sokáig és szerez különösen nagy örömet a szexuális aktus és miért szakadt el a szexuális együttlét a puszta utódnemzéstől? Prum szerint egyszerűen azért, mert így szép és jó. Azaz az emberek olyan partner választottak, aki … na értik. De mindennek távlatosabb hatása is lehetett. Mert ha a női párválasztás alapvető szempontja, hogy fenntartsa annak szabadságát, akkor ez bizony szép lassan átalakította az embert, leginkább a férfit. Prum felveti, hogy az ember – emberszabású majom rokonaihoz képesti – feltűnő szelídsége, gyerekessége, fegyvertelensége, sőt együttműködési hajlama mind-mind lehet ennek is a következménye. A nők szelíd pasikat választottak. És akkor a botrány. A homoszexualitás fennmaradása – ami ugyebár nyilvánvalóan nem hasznos az öröklődés szempontjából – is magyarázható így. A homoszexualitás kulturális kategória. A biológiában fokozatosság van a csak saját neme iránt érdeklődőktől a csak a másik nem iránt érdeklődőkig. És ahogy a csókolózás vagy az orális szex sem járul hozzá a szaporodáshoz közvetlenül, de vonzó, örömszerző tulajdonság, úgy a rivalizálását csökkentő, másfajta kötődéseket is kialakító érdeklődés a saját nemünk iránt is lehet egyszerűen a szépség evolúciója.