Mindenki hazudik állítja Seth Stephens-Davidowitz a könyve címében (Budapest, Athenaeum, 2019; az amerikai eredeti: Everybody Lies, New York, HarperCollins, 2017). Értve ezalatt azt, hogy mindenki igyekszik jobb képet festeni magáról, azaz megfelelni a vélt társadalmi elvárásoknak. A hazugság sok esetben elhallgatás: nem mondjuk ki, amit gondolunk, nehogy kinevessenek, megvessenek, lenézzenek vagy kiközösítsenek. És igaz ez akkor is, ha ismeretlenek kérdezősködnek. Egy amerikai egyetemen a hallgatók 2%-a vallotta csak be egy névtelen kérdőíven, hogy átlaga gyengébb, mint közepes, holott a valóságban 11%-uké volt az. Ugyanitt 44% állította, hogy adakozott az egyetem számára, pedig csak 28% tette ezt meg ténylegesen. Hogyan juthatunk hát megbízható adatokhoz, kivel hajlandóak őszintén beszélni az emberek? Stephens-Davidowitz szerint egyetlen bizalmas barátunk a Google. Az internetes kereséseink elárulják, mire gondolunk és vágyunk, mitől félünk. A Google teljesen anonim, de földrajzi helyhez köthető keresési adatainak feldolgozásával jut a könyvében igencsak meghökkentő következtetésekre. És természetesen figyelmeztet arra is, hogy az anonim adatfeldolgozás forradalmasíthatja a társadalomtudományokat, de roppant veszélyes fegyver lehet az állam és a nagy cégek kezében, ha feltörik az anonimitást.

A férfiak mekkora része homoszexuális? A kérdőíves felmérések szerint az Egyesült Államokban kb. 2-3%, de figyelemreméltó, hogy a toleránsabb államokban akár kétszer akkora is lehet az arányuk, mint az intoleránsakban. Magyarázható lenne ez azzal, hogy a homoszexuálisok toleránsabb helyekre költöznek, ahol nyíltan vállalhatják szexuális orientációjukat. Van is ebben valami, a nyíltan homoszexuális Facebook-profilok szülőhelyhez kötésével kimutatható ilyen mobilitás, de messze nem akkora, ami a fenti különbséget magyarázná. Akkor a magyarázat nyilvánvalóan az, hogy a homoszexuálisok jelentős része nem meri vállalni másságát, ha olyan helyen él, ahol ezért hátrányok érhetik. De mekkora részük? Stephens-Davidowitz becslése a Google-keresések alapján az, hogy a férfiak kb. 5%-a homoszexuális, az eltérés a toleráns és intoleráns államok között pedig pár tized százalékra olvad. Több millió ember él tehát rejtőzködő életet. Ami persze nem is olyan könnyű: az intoleráns államokban a feleségek tízszer olyan gyakran keresnek rá arra, hogy „buzi-e a férjem”, mint arra, hogy „megcsal-e”.

2015-ben két amerikai muszlim terrorista megölt 14 embert és megsebesített 22 másikat San Bernardinóban. A Google szinte felrobbant a muszlimellenes keresésektől. Obama elnök televíziós beszédet tartott, megemlékezve az áldozatokról, de egyben kiemelve a tolerancia fontosságát és figyelmeztetve az iszlamofóbia veszélyeire. A beszédet az elemzők többsége méltóságteljesnek és hatásosnak nevezte. Kivéve a Google-t. Szerinte a beszéd alatt, sőt percre lebontva a muszlimok és a tolerancia minden említésekor megugrott a muszlimellenes gyűlölet-keresések száma. Pontosabban egyetlen esetben nem: amikor Obama nem toleranciára intette, hanem azt mondta, hogy a muszlim amerikaiak szomszédaink, munkatársaink, híres sportolóink és bizony hadseregünk bátor katonái is. Talán ebből – Stephen-Davidowitz nem szerénykedik: az erről írt cikkéből – tanulva Obama két hónap múlva egy újabb beszédben nem beszélt a toleranciáról, hanem csak muszlim amerikai építészekről, tűzoltókról, tanárokról és orvosokról. A Google szerint az emberek ezután ezekre kerestek rá. Néha érdemes nem kioktatni, hanem csak figyelmet felkelteni, új perspektívát mutatni?

Ha mindez eddig nem volt elég szomorú, akkor álljon itt még egy példa. Miben reménykednek, vagy min aggódnak a szülők gyerekeikkel kapcsolatban? „Tehetséges a gyerekem?” – ez az egyik leggyakoribb kereső-kérdés. Igen ám, de nem egyforma gyakori a fiú- és lánygyerekek esetén. Igen, kitalálták, a szülők a fiaik esetén tartják ezt kiemelten fontosnak. És hogy a lányok esetén mit? Leírni is nehéz: hogy kövérek-e. Tudjuk, hogy minden, így hát a szexizmus is a családban kezdődik. És még valami: ebben az esetben Stephens-Davidowitz nem talált különbséget az egyes államok között. Azaz a liberálisabbakban ugyanannyira jelen van a nők alulértékelése, mint a konzervatívabbakban. Ha kikeseregtük magunkat, kezdjünk el azon gondolkodni, hogyan lehet mindezen változtatni. Mert a Google ebben is a barátunk. Azonnal és pontosan megmérhetjük, mikor és ezáltal talán azt, hogy mitől csökken a gyűlölet és az előítélet.