Ötödszörre ismertetek könyvet Niall Fergusontől, de ezúttal temetni jöttem Caesart, nem dicsérni. Jobban belegondolva, temettem már őt. Mert az első világháborúról tényleg szenzációs könyvet írt, a 20. század háborúiról tisztességeset, a „Mi lett volna, ha …” kérdéséről érdekeset szerkesztett, de a nyugati civilizáció hanyatlásáról borzasztót produkált. Hát akkor most még egyet. A The Square and the Tower (A tér és a torony; London, Penguin, 2018) című legújabb művét olvasva az jutott eszembe, amit Balatonfüreden a tárlatvezető mesélt Jókai Mórról. Hogy a felesége bezárta a dolgozószobába, és csak akkor jöhetett ki enni, ha megírta az aznapi penzumot, élni is kell valamiből. Ha megnézzük Ferguson bibliográfiáját, akkor azt látjuk, hogy a több egyetemen való tanítás, rádió- és tévéműsorok, publicisztika mellett egy-két évente ír egy könyvet. Ezeknek csak a kisebb része eredeti kutatásra alapuló munka, a többi összegzés, elméleti keretbe helyezve, nagy és provokatív gondolat bemutatása. De nagy összegzésekhez bölcsesség kell, a provokáláshoz meg végképp. Most éppen az a nagy ötlet, hogy a világtörténelmet valójában a hierarchiák és a hálózatok küzdelmeként is leírhatjuk. Igen, kitalálták, a hálózat a kulcsszó, manapság muszáj a hálózatokról könyvet írni. 

Muszáj akkor is, ha nincs új anyagunk. Sebaj, hasznosítsuk újra az eddigieket. Engem ez zavart a legkevésbé, hiszen így olyan könyveinek a zanzáját is megkaptam, amiket valószínűleg nem fogok elolvasni. Ezek a kidolgozott, különálló sztorik ugyanis érdekesek, és valóban van megvilágító erejük. Mert az illuminátusok történetén keresztül tökéletesen meg lehet érteni az összeesküvéselméletek működését, és természetesen önellentmondásaikat, pontosabban önmagukat cáfoló állításaikat. A Rothschildok történetén keresztül nagyon jól be lehet mutatni a modern pénzpiacok születését, és persze itt is szépen ki lehet tapintani a világot uraló zsidó bankárok sztereotípiájának hamisságát. Kissinger diplomáciáján keresztül bepillantást nyerhetünk a hidegháború, az amerikai belpolitika, de valójában általánosságban az állami intézmények működésének színfalai mögé is. De cseppet sem meglepő módon ezek a történetek egyetlen kötetbe szerkesztve sem magyarázzák a világtörténelmet, főleg, ha az sem világos, mit is kéne megmagyarázniuk.

Mert Ferguson ugyan a könyvét némi hálózatelméleti bevezetéssel kezdi, ahol megtudunk sok okosat arról, hogy hogyan elemzik a kutatók a hálózatokat, de ahhoz nem kerülünk közelebb, hogy ezek miért is lennének a történelem rejtett mozgatói.  Ferguson nagy állítása, hogy a hálózatok rendszeresen kikezdik a hierarchiákat, de a történelemben csak két olyan korszak volt, amikor sikeresen le is rombolták azokat. Az első a könyvnyomtatástól az iparosodásig tartott, a másodikban pedig most élünk. De mi a hálózat és mi a hierarchia, és honnan tudjuk, hogy éppen melyik győz? Itt kezdünk el gyanakodni (igen, rögtön a bevezetőben). A hierarchia ugyanis hálózat, csak éppen szerkezete és benne az információáramlás iránya kötöttebb. Ezt nem én mondom, hanem Ferguson sok okos hálózatkutatóra hivatkozva. Namármost nem hierarchikus hálózat volt a történelemben a nyomdászok vagy éppen a feltalálók közössége. És ezek lerombolták a hierarchiákat. És tényleg nincs érvelés, alátámasztás, kijelentés van és kész. Az, hogy az államok éppen a kora újkorban és a 19. században erősödtek meg Európában látványosan, nem témája a könyvnek.

A 20. században a hierarchiák visszatértek. Ezt onnan tudjuk, hogy diktatórikus államok uralkodtak. A gondolatmenetben apró zavar, hogy a hálózatok hierarchiaromboló ereje hol pozitív, hol negatív. És nem attól függően, hogy konkrétan mit rombol. Másik apró zavar, hogy mindegyik részletesen bemutatott hálózatról kiderül, hogy messze nem volt olyan szervezett és hatékony, mint gondolnánk. Akkor hogyan romboltak? És milyen hálózatok rombolnak manapság és mit? Hát kérem szépen a nagy internetes vállalatok. Ferguson szívből utálja a FANG cégeket (Facebook, Amazon, Netflix, Google). Ehhez szíve joga. De fura, ahogy a hálózatok rögtön jók lesznek, ha egy állami hierarchia felügyeli őket. Mondjuk Kína. Mert ők nem kérnek a gonosz hálózatokból, csinálnak saját BAT-ot (Baidu, Alibaba, Tencent). Ugye senkiben nem merül fel, hogy egy jólfizetett nyugati történész csak azért dicsérné a kommunista diktatúra elnyomó apparátusát, mert kínai egyetemen is tanít? Bennem sajnos felmerült.