A Niall Ferguson által szerkesztett kötet címe és témaválasztása – Virtual History (Virtuális történelem; London, Picador, 1997) – roppant izgalmas, de sajnos ennél sokkal jobbat nehéz mondani a kötetről. Ferguson az elő- és utószón kívül írt egy fejezetet is a többi nyolc, más-más szerző tollából származó mellé: ezek az angol-amerikai (világ-?) történelem jelentős eseményeit vizsgálják meg, feltéve azt a kérdést, hogy mi lett volna, ha minden másképp alakul. A  (főleg a beletűzdelt terjengős idézetek miatt) rettenetesen hosszú előszóban Ferguson arról győzködi az olvasót, hogy ez a kérdés nem csak érdekes, de tudományosan is védhető. Engem nem kellett volna ilyen hosszan győzködni, főleg, hogy a szöveg nagy része annak illusztrálása, hogy a történelemírásban milyen mélyen gyökerezik a determinizmus. Pontosabban a felvilágosodás tudományos szemlélete betonozta be végképp a történelemformáló nagy erők ellenállhatatlan erejének képzetét, és ezzel az emberi döntések (meg a véletlen!) szerepének kiiktatását. Ferguson azon érve, hogy a modern tudomány (leginkább a fizika) már nem ilyen determinisztikus szemléletű, tehát a történelemtudománynak sem kéne elavult modelleket utánoznia, kevéssé hat meg. Az azonban számomra cáfolhatatlan érv, hogy ha nem vizsgáljuk meg a mi lett volna, ha kérdését, akkor valójában sosem bizonyítjuk a felvázolt oksági láncot. Honnan tudjuk, hogy A okozta B-t, ha nem mutatjuk be, hogy A hiánya mihez vezetett volna?

A konkrét történelmi eseményeket vizsgáló fejezetek azonban nagyon egyenetlen színvonalúak. A két legjobb sajnos pont az, ami nem mond újat. Maga Ferguson írt az I. világháború, pontosabban az abban való angol részvétel elkerülhetőségéről, de ebben csak összegzi a The Pity of War című könyve néhány tételét. Mivel egyrészt Anglia elköteleződése Franciaország mellett nem volt lezárt tény, másrészt pedig az eredeti német hadicélok nem veszélyeztették Angliát, de még csak hatalmi érdekeit sem, ezért a brit részvétel elmaradhatott volna. Ennek híján viszont elképzelhető lett volna egy gyors, ám ezért korlátozott hatású német győzelem, a világháború és az azt követő forradalmak minden borzalma nélkül. Ahogy a fejezet alcíme mondja: a császár Európai Uniója. Michael Burleigh írása a nácik győzelméről máshogyan ismerős. A frissebb történetírás (mint Snyder vagy Aly) gyakran tárgyalja a meghódított keleti területekkel kapcsolatos terveket, azok részleges megvalósulását, a faji politika és az élettér lázálmát. Hitler győzelme valószínűleg még borzalmasabb népirtáshoz vezetett volna. Ennyit tudunk meg, de ez nem annyira mi lett volna, ha, hanem klasszikus történészi munka: írásos források, ebben az esetben tervek (a Generalplan Ost) elemzése.

Vannak aztán a kötetnek olyan alapos, részleteiben érdekes fejezetei, melyek látványosan bizonyítják, hogy egy-egy esemény mennyire nem volt elkerülhetetlen, mennyire meglepetésként érte a kortársakat is, mennyire nem felelt meg egyik fél kitűzött céljainak sem, de a valódi mi lett volna, ha kérdésig, azaz az esemény másként alakulása következtében sejthető másfajta következményekig nem jut el. John Adamson a legalaposabb: az angol polgári forradalom elkerülhető lett volna gyakorlatilag egyetlen csata, I. Károly 1639-es esetleges győzelme esetén. Meggyőzően mutatja be, mennyire nem volt elementáris ellenállás a Stuartok Personal Rule-jával szemben, mennyire messze volt az az abszolutizmustól, hogyan halt el hamarosan a felekezeti paranoia (a harmincéves háború lezárásával), és hogyan történt meg a puritán szemléletet feladó generációváltás az angol elitben. Ha Károly egy kicsit még kitart, nyer. Na de: és akkor mi lett volna? Ezt nem tudjuk meg. Ugyanígy járunk Jonathan Clarke elemzésével, mely bemutatja, hogy az amerikai függetlenségi háború is elkerülhető lett volna, de hogy milyen lett volna a történelem az USA nélkül, egy transzatlanti Brit Birodalommal, ez homályban marad. Mark Almond is meggyőz, hogy a Szovjetunió bukása gyakorlatilag Gorbacsov hibáin múlt, de mi lett volna, ha?

Vannak végül olyan fejezetek, amiket mintha nem ebben a könyvben kellett volna megjelentetni. Mert Alvin Jackson leírja, hogy a Home Rule, az Írországnak autonómiát adó törvény ugyan akár át is mehetett volna 1914 előtt, de Írország akkor is megosztott lenne. Jonathan Haslam szerint a hidegháború kialakulását nem lassította, sőt inkább gyorsította az amerikai atombomba megléte, de az így is úgy is kialakult volna. Ezekben mi a virtuális? Diane Kunz írása pedig inkább politikai szatíra: a Kennedy-mítosz porig rombolása. Ha JFK nem hal meg, ma mindenki tudná, amit így csak az éles szemű történész, hogy milyen szar elnök volt. Puff. Ferguson a végén még menteni igyekszik a menthetőt, és ír egy szórakoztató utószót, amiben összefűzi a kollégák írásait: egy olyan virtuális történelmet ír meg, melyben az összes felragadott esemény máshogy alakul. Mivel azonban önmagában minden fejezet abból indul ki, hogy a tárgyalt eseményig a történelem a mi általunk ismert menetben történt, az összefűzés a 20. század esetén már nagyon erőltetett (II. világháború egy olyan világban, ahol egy német császár vezette EU néz szembe az angol-amerikai birodalommal és egy teokratikus Oroszországgal?). Virtuális történelmet nem azért nehéz írni, mert a kollégák nem nézik jó szemmel. Hanem azért, mert meg nem történt eseményekről nincsenek források. Megjóslásuk épp oly reménytelen, mint a jövőé. Ami ugyebár a ködbe burkolózik, ahogy Yoda mester mondta.

Kolbenheyer kommentpolitikája