Egy márciusi posztban Bauer Tamás Népszabadságban megjelent véleményét támadtam. Ezúttal a Hírszerzőn jelent meg éles kirohanása Gavra Gábor cikke ellen, s ezt a sárdobálást igazán nem hagyhattam figyelmen kívül. Hát vegyük sorra az érveket.
A cikk alapállítása: Gavra Gábor - és így az általa vezetett Hírszerző - a Fidesz mellett áll, ugyanis arra buzdított az EP-választások előtt, hogy szavazzuk le az MSZP-t, az SZDSZ-t és a Jobbikot.
Első érve, hogy a Gavra által alternatívaként felkínált MDF és LMP "nem jelentős, és nem világos profilú politikai erők". Nos, ennek alapján a komoly SZDSZ-es múlttal rendelkező Bauer MSZP-szavazó, hiszen amint a választásokból kiderült, az SZDSZ semmiképp nem jelentős politikai erő. A szabaddemokraták világos profilját is mutatja az egészségügyi reformmal vagy a kormány támogatásával kapcsolatos határozottságuk. De akármire szavaz is Bauer, az LMP jelentősebbnek bizonyult az SZDSZ-nél, és az MDF igenis jelentős. Pontosan azt az értéket képviseli, amelyet Gavra cikke: a nem feltétlenül fideszes, ám kormányellenes választók értékét. A valódi liberális gazdaságpolitikát, hiszen aki az MDF-re szavazott, Bokros Lajosra szavazott, és ezt tudta is előre. Bokros gazdaságpolitikáját pedig később Bauer is méltatja, igaz, a kormánypárt védelmében.
Ezután jön a vallomás arról, hogy miért is szavaz korábbi munkatársaira. "Úgy vagyok azonban ezzel, mint a francia baloldaliak, akik befogott orral Chirac elnökre szavaztak egy korábbi elnökválasztás második fordulójában, amikor nem Jospin, a megosztott baloldal legerősebb jelöltje, hanem a szélsőjobboldali Le Pen jutott be a második fordulóba." Az analógia világos: Chirac az MSZP(/SZDSZ), Le Pen a Fidesz. Aki ismeri a francia szélsőjobboldalt, pontosan tudja, milyen elnagyolt hasonlat és milyen otromba és súlyos sértés ez a magyar választók többségével szemben.
Bauernak igaza van abban, hogy az MDF hiteltelen. Nem érvel azonban amellett, hogy az MSZP vagy az SZDSZ bármivel is hitelesebb lenne a legkisebb parlamenti pártnál. Tehát még egyszer: miért ne szavaztunk volna az MDF-re legalább annyira, mint mondjuk az SZDSZ-re? Ja, tényleg, csaknem két és félszer annyira szavaztunk rá. Hogy nem vette ezt észre Bauer, mikor - ahogy írja - "majd két héttel az európai parlamenti választás után" elolvasta Gavra cikkét?
Ezután jó SZDSZ-esként a Fidesz általános gazdaságpolitikáját veszi elő. Szemére veti, hogy 2000-ben csökkentette, majd leállította a Bokros-csomag néhány lényeges intézkedését. De akkoriban a gazdaság jól működött, lehetett ilyet csinálni. Azonban összemosni a Fidesz 2000-2001-es gazdaságpolitikáját Medgyessy populizmusával - ez túlzás. Az SZDSZ liberális gazdaságpolitikája pedig vajon mennyit ért az elmúlt hét év alatt?
Bauer nem érti, miért szajkózza a Fidesz a populista szlogeneket. Erre én már a korábbi posztban is ajánlottam egy megfejtést: a Fidesz nagyon egyszerű stratégiát követ, mindenben az MSZP ellentétje akar lenni a választópolgárok szemében. Amikor a Gyurcsány-kormány a reformok puhításáról kezdett beszélni tavaly ősszel, a Fidesz hirtelen komoly adócsökkentésről kezdett beszélni. Ez persze nem növeli a hitelességét, de mindenesetre reményre ad okot most, hogy igen erős fideszes többségű Parlament várható a jövő évben. A populizmus csak máz, és a Fidesszel az az egyetlen komoly baj gazdaságpolitikai szempontból, hogy nem lehet tudni a programjáról semmit. Igaz ugyan, hogy nem is kormánypárt, úgyhogy ez nem olyan kínos, mint amikor Gyurcsány a vége felé már kéthetente állt elő újabb világmegváltó elképzelésekkel.
Bauer most előjön az ütőkártyával, most lemossa a Fideszt. Ezt írja: "a Jobbik politikai üzenetei nagyrészt csak a modorban, és nem a tartalomban térnek el a Fideszétől." Helyben vagyunk. A májusban a Sárdobálón kicikizett Jobbik-szórólap jó áttekintést nyújt az említett politikai üzenetek tartalmáról. Négy értelmes üzenet van a lapon: antiprivatizáció, multinacionális cégek büntetése, cigányok büntetése, zsidók (Izrael, idegenek) büntetése. A multik büntetése a Jobbik által megfogalmazott módon szintén elég értelmetlen, a Fidesz így soha nem fogalmazott. Az antiprivatizációban talán most hasonló az álláspontja a két pártnak. De a szórólapon a lényeg nem a gazdaságpolitika. Bauer tényleg azt állítja, hogy a Fidesz politikai üzenetei nagyrészt a nácizmussal azonosak? No nem modorban, hanem tartalomban, ahogy olvashattuk.
A lényeg éppen ebben van, a különbség éppen a politikai üzenetek tartalmában. A Fidesz is militáns, kivonul az utcára, nagy beszédeket tart, nagy zászlókat lenget, nagy nemzeti értékekről beszél. A modor hasonló a Jobbikéhoz. A tartalom, az az, ami különbözik. A Fidesz nem a nácizmust képviseli, a Jobbik igen.
Bauer Tamás két hét késéssel olvasta Gavra Gábor cikkét. Én pedig a felénél hagyom abba a vitát. Ugyanis ahogy nem állok le egy jobbikossal vitatkozni azon, hogy vajon tényleg minden cigány büdös-e, úgy a demokrácia gyengítőivel, akik a konstruktív vita helyett a magyar állampolgárok bő többsége által támogatott pártot próbálják összemosni a világtörténelem legsötétebb eszméit idéző Jobbikkal, hát velük sem vitatkozom. Szavazzon Bauer az MSZP-re, az egy jelentős, világos profilú politikai erő. Én szavazok az MDF-re, a Fideszre, akár az LMP-re is, de oda nem, ahova Bauer hamis érvei terelni próbálnak.