220 évvel ezelőtt történt, hogy vagy ezer ember összegyűlt azelőtt a párizsi börtön előtt, ahol a királyság legveszedelmesebb ellenségeit tartották fogva. Az egész hatalmas erődítményben mindössze félszáz rabot tartottak fogva, részben vallási okokból vagy például illegális röpiratok terjesztéséért.

A Bastille elfoglalása a népfelség elvének szimbóluma lett. Az ezután következő forradalom nem pusztán államformaváltás volt: teljes tabula rasa, a társadalmi emlékezet jóformán teljes törlése. Hogy ezt hogyan kell csinálni, azt senki sem tudta, és a viták hatalmi harcokat eredményeztek, a hatalom pedig terrort. Azóta egyetlen demokráciának sem kell a nulláról indulnia, mind a francia forradalom értékeihez nyúlik vissza végső soron.

Pedig a demokrácia nem volt rögtön sikeres. Többször visszaesett az egyeduralom kényelmes stabilitásába, és a francia nemzet máig büszkén emlékszik Napóleonra, de még III. Napóleonra is, akit a "kicsi" jelzővel illet. Franciaországban az első sikeres és tartós demokrácia a Harmadik Köztársaság volt, amelyet csak Hitler Harmadik Birodalma tudott leigázni.

Magyarországon most van harmadszor köztársaság. Húsz éve előttünk volt a kérdés: tetszünk-e forradalmat csinálni? A forradalomnak sokan áldozatul estek volna, és a korábban biztosnak hitt jövő helyett sokkal többen csúsztak volna le, vagy emelkedtek volna fel a társadalmi hierarchiában. És talán a demokráciánk sem lett volna hosszúéletű, bár a demokratikus Európa stabilizáló ereje biztosan hatott volna.

Magyarországon békés átmenettel kezdődött a Harmadik Köztársaság, több mint egy évszázaddal a francia Harmadik Köztársaság kezdete után. Most, húsz évvel a rendszerváltozás után ott tartunk, ahol a francia Harmadik Köztársaság, amikor körülbelül ennyi idős volt. 1894-ben Alfred Dreyfus-t árulás vádjával letartóztatták, és kezdetét vette az a per, amely az egész világ szellemi életét felborította. A per, amely az antiszemitizmust, az elitizmust és a nacionalizmust  egyszerre kérdőjelezte meg, kitörölhetetlen nyomot hagyott a művészetben, de a köztársaságban is.

Most nálunk is hasonló módon színt kell vallani. Aki rasszista, gyűlöletkeltő, az ki fog tartani most már a nézetei mellett, amíg az egész társadalomnak elege nem lesz azokból, akik az emberiességgel szemben foglalnak állást. A társadalomnak pedig ki kell nevelnie magából az előítéletet, amely ártatlanokra fogja a bűnösök tetteit. Alfred Dreyfus lehetett volna áruló attól még, hogy zsidó volt. De nem volt áruló, ellentétben Ferdinand Walsin-Esterhazy őrnaggyal.

A Bastille helyén ma operaház áll. Mi félúton vagyunk az igazi, működő demokrácia felé. Amíg odáig elérünk, érdemes július 14-én ránézni a sárgacsillagos kék zászlóra, amely azt jelképezi: Magyarország nincs egyedül, a mi Harmadik Köztársaságunk is hamarosan beérik. Aki pedig a közös Európa kék zászlajában is csak a Parlamenten lobogó piros-fehér-zöldet látja, az a múltban él - Bourbonok és hamis Esterházy-grófok múltjában. Az ilyenekkel szemben következzen Franciaország himnusza:

A Marseille-i önkéntesek indulója

Előre ország népe, harcra
Ma győzelem vár, hív hazánk!
Ellenünk tört a kény uralma,
Vérben áztatja zászlaját,
Vérben áztatja rút zászlaját.
Halljátok! Már küldi a zsarnok
Vad, bősz ölni kész rab hadát,
Letörnek népet és hazát,
Bosszút állnak ifjon gyönge lányon,

(Refrén:)

Hajrá, fegyverbe hát!
Ma harcra hív hazád!
Csak jöjj, csak jöjj, öntözze hát
rút vérük a határt!
Fegyverbe hát!

Nem ül a zsarnok kénye rajtunk,
pokolra mind, a hitszegőt!
Boldog országot vív a harcunk,
boldog országban a jövőt,
Boldog országban a szebb jövőt!
És hogy ha kell, mind sorban állunk,
bár hív a dicső, hős halál,
Lesz újra majd ki sorba ál,
ellened, zord önkény úgy csatázunk!

(Refrén)

Érintsd a kardunk, ősi szent lány,
ma győzni minden ellenen!
Szállj közénk drága szent szabadság,
várva várt harci győzelem,
Várva várt harci nagy győzelem!
Csatákkal írd föl zászlainkra,
írd föl századunk jelszavát,
Hadd lebegjen a világon át:
„Győz a lélek, s győz a hősi munka!”!

(Refrén)