A Fidesz kormánynak - Pintér Sándorral az élén - kevesebb, mint egy év alatt sikerült rosszabb helyzetet teremtenie a közbiztonság terén, mint elődjének, az MSZP kormánynak teljes kormányzásuk idején.
Ma Gyöngyöspatán a Vöröskereszt elkezdte kimenekíteni a helyben lakó cigány nőket és gyerekeket - a férfiak az értékek védelme miatt maradtak -, ugyanis a Véderő nevű szervezet hetek óta terrorizálja őket, ma pedig megnyitották kiképzőtáborukat. Magyarország ismét jogosan fog bekerülni a nemzetközi sajtóba Líbia bombázása és egy izraeli mészárlás közé. Ez ugyanis bőven van annyira súlyos helyzet, mint a világ bármely más részén előforduló etnikai konfliktus, ráadásul a Vöröskeresztnek a második világháború óta nem kellett Magyarországon beavatkoznia.
A helyi cigányok félelme jogos. A Véderőnek nem más a célja, csak az, hogy őket terrorizálja, etnikai alapon. Ezt pedig a magyar állam tűri. (A Mandiner annyira bátor volt az üggyel kapcsolatban, hogy összefoglalta a dagályos új alkotmányt alaptörvényt, majd értekezett a félelemről. A kormány felelősségéről csak annyit szólt, hogy elhamarkodott volt két hét alatt megvalósuló rendet ígérni.) Akármit is hazudik Orbán arról, hogy a rendőrség a legutóbbi alkalommal is a helyén volt, akár mit ígér vagy tesz Pintér Sándor, az állam ezt engedni. Engedi, hogy terroristák garázdálkodjanak Gyöngyöspatán. A helyzeten már csak a Vöröskereszt tudott segíteni, miközben helyi romák és civilek a kiképzőtáborral szembeni hegyet tisztítják.
Ez a hatalom még sokkal rosszabb, mint az előző volt: elvesztette legfontosabb funkcióját, az erőszakmonopóliumot.
Előbb Pintér Sándornak, majd az egész kormánynak mennie kell. Még ma.