Tegnap nem jogerősen elítélték Ungváry Krisztiánt, mert besúgónak nevezte Kiss László alkotmánybírót. Valójában azt nyilatkozta többször és írta az ÉS-ben, hogy hivatalos kapcsolatként együttműködött az állambiztonsági szolgálatokkal (a Dialógus békemozgalom felszámolásában vett részt), tehát besúgó volt. Igazat mondott, és mivel ezt mondom, engem is beperelhetne Kiss László.
Ízlelgessük kicsit: együttműködött, de csak hivatalos kapcsolatként, de nem lehet bizonyítani, hogy besúgó is lett volna. Tehát együttműködött, de mégsem, hiszen nem volt besúgó a törvény szerint (a Kenedi-bizottság javaslata alapján nem is lenne szükség ilyen primitív és hazug kategorizációra). Ahogy Karsai László írja az ÉS-ben, Kiss sokkal rosszabb volt, mint egy egyszerű besúgó:
"Legutóbb a De Iure című folyóirat hasábjain (2009/5. sz.) nem érti az alkotmánybíró úr, hogy ő nem III/III-as besúgó volt, hanem annál sokkal rosszabb, a Kádár-rendszer hű, lelkes csatlósa, egy jobb sorsra érdemes békemozgalom egyik szétverője."
Ez így nem mehet tovább. Ebben az ítéletben benne van minden hazugsága az elmúlt húsz évnek. Benne van a használhatatlan átvilágítási törvény, a rosszul, vagy nehezen hozzáférhető adatok a társadalomról az elmúlt rendszer idejéből, hiszen a hiteles adatokat nem a KSH-ban, hanem a Falk Miksa utcában kell(ett) keresni. Erről a következőket írja Kenedi a jelentésük bevezető tanulmányában:
"Egyetlen állampolgár se érezhesse úgy, hogy a diktatúrában róla titokban gyűjtött adatokat a jogállam a „magasabb érdekekre” hivatkozva tovább rejtegeti. Egyetlen társadalomtudós se adhasson ki a kezéből tanulmányt, monográfiát úgy, hogy a forrásai ne lehetnének összevethetők az állambiztonsági szolgálat adataival, amelyek számos alkalommal megbízhatóbbaknak bizonyulhatnak, mint pl. a Statisztikai Hivatal jelentései. Egyetlen becsületes bíró se kényszerüljön a volt hálózati személyek által cinikusan megindított perben azon az alapon ítéletet hozni, hogy állambiztonsági ügyekben csak egy biztos: semmi sem biztos."
Ezek ma a tények, ez ma az állapot, a rendszerváltás után 20 évvel. Cinikus és rothadó rendszerben élünk, melyben még mindig nem lehet tisztán beszélni a múltról. Nem lehet elmondani per nélkül, hogy aki egy békemozgalom feloszlatásában részt vett, az egy ordas gazember, aki lehet, hogy percekkel hosszabbította meg a Kádár-rendszer élettartamát, így milliókat fosztva meg azoktól a szabadságban is eltölthető percektől. Nem lehet tudni, hogy kik, hogyan és mennyire működtették tovább a rendszert és ezt milyen pénzből tették (sejtések azért vannak jelentésben). Nem lehet tudni, hogy valamelyik párt mikor húz elő egy papírt a másik oldal III/III-as ügynökéről. Körül vagyunk véve mocskos titkokkal, amelyekhez közünk van. Hiszen ezek a titkok egy diktatúra titkai, nem a mieink, akik demokráciában élünk. Ma a nyilvánosság korában élünk, amikor jogunk van ahhoz, hogy ki lehessen mondani egy emberről, hogy nem szerencsétlen, megzsarolt besúgóról van szó, hanem az akkori rendszer lelkes támogatójáról, aki ma egy másik, jobb rendszer lelkes támogatójaként tiszteleg az egyik legfontosabb bírói poszton.
Teljesen nyilvánvaló a titkosszolgálatok körüli összpolitikai hazugság és maszatolás - talán az elmúlt húsz év legnagyobb hazugsága, egyben az egyik legnagyobb veszedelem a demokráciára. Ebben a kusza helyzetben csoda, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal is felelős a cigánygyilkosságokért?
