A minapi reggeli cikk után a szerkesztőségben felmerült, hogy explicite nyomatékosítani kellene, hogy Nagymihályban gettósítani akarják a romatelepet. Bár ez igaz, én mégsem tartom szerencsésnek a "gettósítás" kifejezést. Felmérések nélkül nem lehet pontosan megbecsülni, mit is jelent a "gettó" szó a magyar lakosság számára, de annyi bizonyos, hogy nem azt, amit valóban jelent. Még zsidó barátaim is előszeretettel használják ezt a kifejezést például belső-Erzsébetvárosra. Mintha pont ez a terület nem pont akkor lett volna a legnagyobb szörnyűségek helye, amikor gettónak hívták. A "gettó" szó a legtöbb esetben pejoratív – de vajon nem pejoratív-e a gettó lakosaira nézve?
Ez nem jelenti azt, hogy a sajtónak többet kellene foglalkoznia a nagymihályi esettel. Olyan ugyanis nincs, hogy egy városban falat emelnek. Osztrópatak nemrégiben ugyanezt tette, de a magyarországi sajtó gyakorlatilag észre sem vette az esetet. Most, Nagymihály esetében volt egy-egy cikk minden jelentősebb újságban, és egy nappal később: teljes hallgatás. Az ügyekben érintett polgármestereket jogi eszközökkel kellene rászorítani, hogy ne csorbítsák az alapvető emberi jogokat.
Ésszerű érvnek tűnhet, hogy állítólag a romák teleszemetelik az utcákat, és rontják a közbiztonságot. Valójában azonban az ilyen típusú állításokkal van egy pár probléma. Például: ha látok egy szemetet az utcán, honnan látom, milyen színű...volt az, aki eldobta? Ha látom, aki eldobja, és barnább a bőre, mint az enyém, honnan tudom, milyen az identitása, milyen etnikai hovatartozásúnak tartja magát? Vajon valóban bőrszín alapján akarom eldönteni, hogy ki rendes ember, és ki nem? És ha van egyetlen ember azon az elkerített cigánytelepen, aki tisztaságban szeret élni, akkor mi jogon nehezítem meg neki, hogy a város tisztábban tartott felére érjen?
Lehet korlátozni emberi jogokat. Izraelben – ahogyan erről már volt is szó – például az izraeli állampolgárok emberi jogainak védelmében volt szükség a ciszjordániai lakosság jogainak korlátozására. Na de egy városon belül nem lehet országhatárt építeni. És aki azt mondja, hogy akkor is körül kell venni a cigányokat fallal, hogy ne csinálhassanak galibát, hát attól azt kérdezem: mit fogsz mondani, amikor ugyanez a fasisztoid politika mondjuk Pozsonyban fog elkeríteni egy magyarok által sűrűn lakott területet? Nem is kell olyan durva elkerítésre gondolni: elég egy kicsit megnehezíteni a tömegközlekedést, kicsit kevesebb zebrát elhelyezni az utakon, és az ott lakóknak máris kicsit kényelmetlenebb az átjutás. Mert hát átjutni még a falon is át lehet, csak kicsit nehezebb, mintha nem lenne ott.