A poszt egy hatrészes sorozat ötödik darabja, a befejező rész pénteken jelenik meg. Az első rész a Fideszről, a második a Jobbikról, a harmadik az LMP-ről, a negyedik pedig az MDF-ről szólt.

Az ötlet a következő. Fogom az öt, érdemi országos listát állított pártot, és programjukat két alapvető üzenetre csupaszítom: egy tartalmira és egy hitelességire. Ezek alapján érvelek amellett, hogy miért érdemes rá szavazni, és miért nem. Aztán a hatodik részben ismertetem a saját álláspontomat.
Mire jó ez? Kötve hiszem, hogy tömegek olvasták mind az öt párt programját, és azok pontjainak összevetése után döntenek, hogy hova ikszeljenek. Maradjunk ezért annál, ami a plakátokról, a vezetők beszédeiből, a kampányszlogenekből sugárzik. A pártok üzeneteit természetesen többen máshogy dekódolják, mint én: nem tagadom, hogy az érvelés szubjektív lesz. De hátha sokan fogják úgy érezni, hogy ők is így értik, amit a pártok mondanak.
A pártokat ábécérendben vizsgálom: Fidesz, Jobbik, LMP, MDF, MSZP.

Az MSZP üzenetei
Tartalom: Válságkezelés
Hitelesség: Demokrata egységfront

Miért szavaznék az MSZP-re?
Mert sikeresen kezelték a válságot.
A Bajnai-kormány az MSZP-frakció támogatásával sikeresen kezelte a válságot: Magyarország nem omlott össze rendkívül kedvezőtlen helyzete dacára. Sikerült a költségvetés kézben tartása mellett elkerülni a forint összeomlását, sőt olyan korrekciókra is sor került, mint pl. a nyugdíjkassza rendbehozatala. Akárki veszi át a kormányzást, ugyan egy nehéz helyzetben lévő, még sok reformra szoruló országot kap, de nem csődtömeget. Miért ne folytassa maga az MSZP?
Hiszen az MSZP már az előző ciklusban is belekezdett nagyobb reformokba, és a koalíciós torzsalkodás mellett elsősorban a Fidesz által kezdeményezett „szociális” népszavazás volt az, ami ezt megakasztotta. Mára azonban már talán belátták az emberek, hogy sem az egészségügy, sem a felsőoktatás nem tartható fenn jelenlegi formájában. Nem egyszerűen több pénzt kell rájuk fordítani, hanem érdekeltté kell tenni a szereplőket a gazdaságos és hatékony szolgáltatásban, a fogyasztókat pedig a minőség megkövetelésében. Ennek lehetnek eszközei a tandíj, vagy a vizitdíj, de nem maguk a konkrét formák a lényegesek. Az MSZP ugyanis tanult a hibákból és a pofonokból. Megszabadult az SZDSZ „zsarolásától”, és képes lehet a szükséges reformokat a társadalom tűrőképességével összeegyeztetni.

Mert ők az egyetlen, biztosan befutó demokraták.
Sokan vélik úgy, hogy nem egyszerűen a gazdaság van válságban, hanem maga a húszéves magyar demokrácia. Ennek oka a feldolgozatlan múlt. Egyre többen fordulnak nosztalgiával a Horthy-korszak felé, és közben elfelejtik, hogyan végződött: háborúval és népirtással.
A rendszerváltással kapott sajtószabadság kieresztette a szellemet a palackból: mára már mindennapossá és természetesé vált a rasszista közbeszéd. Megszűntek a gátlások a zsidózással, cigányozással kapcsolatban. Újraéledt a Trianon-nosztalgia, ami lehetetlené teszi a szomszédokkal való békés együttélést, és elsősorban maguknak a határon túli magyaroknak árt. A legveszélyesebb azonban a legártalmatlanabbnak tűnő változás: a demokratikus intézményrendszer eróziója. A parlamentarizmus, vagy a független igazságszolgáltatás egyre kevesebbeknek fontos.
Mivel a Fidesz nem határolódik el ezektől a jelenségektől, sőt több képviselője ilyen eszméket vall, csak az MSZP maradt a demokrácia őre.

Miért nem szavaznék az MSZP-re?
Mert ők is csinálták a válságot.
A válságkezelés nem feltétlenül erény, főleg, ha maga az MSZP cseppet sem ártatlan a válság kirobbanásában. Nyilván nem az amerikai jelzálogpiac összeomlása a bűnük, de az már igen, hogy második ciklusuk idejére került a magyar költségvetés és gazdaság olyan állapotba, hogy a válság ennyire kiüsse.
A MSZP 2002-ben jóléti fordulatot hirdetett, ezzel bebetonozta a kádári paternalista mentalitást: az emberek az államtól várták az újabb és újabb juttatásokat. Örök problémája az MSZP-nek, hogy hitelességi deficitjét állami költekezéssel akarja ellensúlyozni. Ez azonban végső soron az adófizetőket terheli.
Két ciklus hosszú idő, Magyarországon még csak a MSZP-nek adatott meg. Ezalatt lett volna lehetőség olyan nagyszabású reformok megvalósítására, amiket most ígérgetnek. Az eredményt látva azonban érthetetlen, miért is kellene újabb négy évet pazarolni a kísérletezgetésre. Ami nem megy, azt ne erőltessük.

Mert kutyaharapást mégse szőrivel.
A demokrácia helyreállítása érdekében szavazni a MSZP-re valóban olyan, mint sörözni a másnaposság ellen. Lehet, hogy a Fidesz nem a demokrácia makulátlan bajnoka, de az MSZP tetszelgése ebben a szerepben kifejezetten viszolyogtató.
Az eredetet talán nem is kell már firtatni, no nem mintha mindegy lenne, hanem mert annyira egyértelmű. Két dolgot viszont látni kell: a MSZP ma sem mentes a diktatórikus reflexektől, a jobboldali radikalizmus megerősödéséért pedig nagy részben maga felelős.
A MSZP mindig is sajátjaként használta a titkosszolgálatokat (lásd a Mécs-bizottság gusztustalan vádaskodásait és kiszivárogtatásait), de 2006-ban a rendőrséget is prostituálta. Részben emiatt, részben pedig korrupciós botrányaik miatt talált táptalajra a jobboldali radikalizmus, és ma már minden MSZP-s megnyilvánulás csak újabb hordó olaj a tűzre. Teljesen hiteltelen az MSZP antifasiszta harca, hiszen átlátszóan kampánytaktika, ahogy folyamatosan az egész jobboldalt, de főleg a Fideszt próbálja a barna térfélre tolni.

Kolbenheyer kommentpolitikája