Ahogy a dolgok most állnak, valószínűleg idén szavaztam utoljára a Fideszre. Pedig szép hosszú sor volt: 1990, 1994, 1998, 2002, 2006 és 2010. Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy egyedül 2002-ben kapta meg mindkét voksomat a Fidesz, a többi választáson csak egyéni képviselőjelöltjét támogattam. Nem titok, olyan embereket, akiket most is a Fidesz mérsékelt, józan és tisztességes politikusának tartok: Szájer Józsefet és Pokorni Zoltánt. Listán a ’90-es években az akkori SZDSZ-re, az új évezredben pedig belőlük kiábrándulva az új ökopártokra (Védegyelet-Élőlánc, LMP) szavaztam. Azért írom le mindezt, hogy érzékeltessem, ez egy személyes történet is. A személyes kiábrándultság története, a becsapottságé.

Személyesen is végigjártam azt a politikai utat, amit a ’90-es években a Fidesz: úgy tűnt velük együtt jutottam el a liberalizmustól az általam legszívesebben kereszténydemokráciaként definiált eszméig (hogy ez alatt pontosabban mit is értek, legutóbb itt fejtettem ki). Nem kritikátlanul, de alapvetően helyesnek tartottam az 1998 és 2002 közti kormányzásukat, sajnáltam, hogy elvesztették, és főleg ahogy elvesztették a 2002-es választásokat. A 2006-os kampány már ellenszenves volt, de reméltem, hogy ez csak rossz eszköz a jó cél érdekében. Idén tavasszal pedig nem látszott más kormányképes alternatíva a leszerepelt baloldallal szemben (erről pedig itt és itt írtam).

A Fidesz kétharmados győzelme azonban már az elején igazolta a balsejtelmek egy részét. Kínos volt a semmittevés az önkormányzati választásokig egy kétharmados felhatalmazás birtokában lévő párttól, amelyik állítólag romhalmazt örökölt elődeitől. És még kínosabb volt a hatalomszerzés pofátlansága. Sólyom László megalázó elküldése emberileg megrázott: szerintem ő volt az utóbbi húsz év legjobb elnöke, ráadásul tisztességes és vérbeli konzervatív. A választási törvény módosítása, ami pl. az LMP őszi esélyeit nagymértékben rontotta, szintén védhetetlen. Ősszel így a négy szavazatomból már csak egyet kapott meg a Fidesz, Pokornit polgármesterként továbbra is támogattam.

Az önkormányzati választások után megcsillant a remény, a Fidesz kormányozni kezdett. Támogatom az adócsökkentést, és nincs kifogásom a válságadókkal szemben, ha azok valóban ideiglenesek, és valóban azt a célt szolgálják, hogy a kiadáscsökkentés és a reménybeli gazdasági növekedésből fakadó bevétel-növekedés bekövetkeztéig befoltozzák a költségvetés hiányát. Tartalmi kérdésekről még nem tudok, de bizakodtam, hallván az egészségügyi és az oktatási rendszer finanszírozásának átalakítási tervéről.

Aztán mintha minden elromlott volna. A magánnyugdíj-pénztári befizetéseim ideiglenes einstandolásán még csak meghökkentem, sőt elfogadtam volna egyfajta burkolt adóemelésnek, ha szépen kérik. De amikor kiderült, hogy az egész rendszert úgy ahogy van, érdemi vita nélkül államosítanák, megdöbbentem. Ami pedig az Alkotmánybírósággal történt, az vérlázító. Sokan leírták már, hát csak ismétlem: ez nem a büntetőadóról szól, abból csak 3,1 millió forint (!) bevétele volt eddig az országnak. Ez arról szól, hogy ha az AB nem dönthet költségvetési kérdésekről, akkor mostantól semmiről sem dönthet, ha a kormány elég okos, és a változást a büdzsébe rejti. Legyünk nyugodtak, elég okos.

Sokan mondhatják, hogy későn nyílt ki a szemem. Hiszen a köztársasági elnök, az ÁSZ elnöke, a leendő legfőbb ügyész, a Médiatanács mind mind azt bizonyítják, hogy a Fidesz minden ellensúlyt kiiktat. Igen. Így van. De mindezek súlytalanok az AB és a népszavazás mellett, nem véletlen, hogy ezt a két intézményt használta a Fidesz a Gyurcsány-kormány szénné égetésére. A mostani intézkedésekkel az akkori politikájukra is köpnek. Meg az én arcomba.

Én továbbra is azt hiszem, hogy a demokrácia nem baloldali dolog, hogy a vallás legitim világmagyarázat, hogy a nemzettudat működő érzelmi kötelék. Én továbbra is azt hiszem, hogy ezeket lehet Magyarországon is hitelesen képviselni. De azt már nem hiszem, hogy ezt a Fidesz tenné. Demokrataként demokratikus eszközökkel szeretnék küzdeni a hatalom nyilvánvaló túlkapásai ellen. Szavazni egyelőre nem tudok. Most azonnal két dolgot tehetek.
1.    El fogok menni az Alkotmánybíróság mellett szervezett demonstrációra, és arra bíztatok mindenkit, hogy csatlakozzon. Aki attól tart, hogy jelenlétével számára kínos pártokat támogat, annak azt üzenem, hogy ezzel a logikával otthonmaradásával meg a Fideszt támogatja.
2.    Levelet írtam az országgyűlési képviselőmnek. Kérek mindenkit, hogy hasonlóan cselekedjen, különösen azokat, akik eddig a Fideszre szavaztak. Ha a fideszes egyéni képviselők tömegével kapnának levelet a választóiktól, talán elgondolkodnának.
Most ti jöttök.

Kolbenheyer kommentpolitikája