Előre szólok, hogy hosszú lesz. Tizennyolc részes poszt-sorozat. Történelmi regény lenne, ha tudnék olyat írni. És bár továbbra is vigyázat, mert fikció, történelmet nem csak nyomokban tartalmaz.
Az előző részeket itt olvashatod: 1., 2., 3., 4., 5., 6., 7., 8.

Rasi temetésére már Mandzsúriában került sor. Egész nap lovagoltak, hogy lerázzák az esetleges üldözőket, de az Usszuri túloldalán a mongolok megálltak, és hosszú, erős karókat kezdtek vagdosni a fiatal fákról. A mandzsuk elképedve nézték, ahogy a karókból vagy két méter magas emelvényt ácsolnak és a tetejét hordágyszerűen képzik ki. Rasi testéhez csak Nim és Dava érhetett, vérrokonok híján a legközelebbi barátok. A többiek összecsomagoltak, lóra szálltak, és sötét pillantásaikból a mandzsuk is megértették, hogy Rasi utolsó útjának nem lehet más szemtanúja. Félórányi lovaglás után letáboroztak, és a mongolok hatalmas máglyát gyújtottak. Magasan járt még a nap, és a távolból odahallatszott egy gőzhajó dudaszava, de már biztonságban voltak. A mandzsuk kissé távolabb húzódtak, de Engke a máglyához hívta Ajant és Nicket. – Rasi testét a végtelen égboltnak adjuk, de a lelkétől elbúcsúzunk. – mondta Engke. A mongolok a tűz körül ültek, és miközben körbejárt a kumiszos tömlő, Rasira emlékeztek. Engke tolmácsolt, bár Ajan egyre többet értett a mongol beszédből: – Barsz arról mesél, amikor a lovakat billogozták, és a fehér csődör elszabadult … Ulán találkozott vele először, amikor a szállásunka költöztek … Majdarral haragban voltak egy rosszul sikerült birkanyírás miatt, és most a lelkét próbálj kiengesztelni … – Hamarosan Nim és Dava is csatlakozott hozzájuk, szótlanul telepedtek le a körbe, a testet senki sem hozta szóba. Végül Engkére került a sor.

– Nem fogok a múltról beszélni, mert Rasi sem arra gondolt, amikor meghalt. Rasi volt az első, akinek elmondtam a tervem, és ő volt az első, aki velem akart tartani. Rasi két örökséget hagyott rám: a tervünk megvalósítását, és a Hulanról való gondoskodást. Nem tartott sokáig a házasságuk, és ne hazudjunk Rasi lelkének, boldog sem volt. De azt akarta, és most is azt akarja, hogy Hulan boldog lehessen. Ezért akart velem tartani, és ezért kötelességem megvalósítani az álmot, amit én ültettem el a fejében. – Engke elhallgatott, megragadta a tömlőt, és belekortyolt a kumiszba. Elnézett a tűz lángja, és a domboldal fái felett. Halvány füstoszlopot kergetett szét a szellő, a nemrég hallott gőzhajó kéményének füstjét. Ajan rájött, hogy Engke befejezte és rá vár. A mongol szavakat keresgélve megszólalt: – Én vezettem a csapdába. Miattam halt meg. – belebámult a tűzbe, így nem látta, ahogy a többiek meglepetten ránéznek. – Dzsalan edzsen vagyok, sok embert vezettem már a halálba. Katonákat. Rasi nem volt katona. Azért jött velem, mert az utat kereste. A menekülés útját. Meghalt, és az utat sem találtuk meg. Erre nincs kiút a Birodalomból – Engke megmozdult, Ajan felé fordult, de az felemelte a kezét. – Igaza volt az apádnak, nem akartam megfizetni az adósságot. De azt akarom, hogy neked legyen igazad, tajcsi. Adj célt! Most már duplán az adósotok vagyok. Adj célt, hogy meg tudjam szolgálni. – Engkéhez fordult, aki azonban elnézett a válla fölött. Ajan megpördült, de Nick Lucas már nem ült mellette. Követte a tajcsi pillantását, és meglátta a dombról feléjük szaladó alakot.

Nick Lucas a nyergéhez futott, térdre esett, és kétségbeesetten hányt ki belőle mindent. Végre megtalálta, amit keresett, feltápászkodott, és visszarohant a máglyához . Leguggolt Engke és Ajan közé, mindketten hátrahőköltek a szokatlan közelségtől, aztán látták, hogy az orosz egy térképet hajtogat ki. Akadozva szedte a levegőt a futástól. – A Szecsen Kán tartományától az orosz határig legalább tizenkétezer verszta a távolság, onnan Vlagyivosztokig még kétezer. – Ajan komoran bólintott, ő is huszonnyolcezer lire, tizennégyezer kilométerre becsülte. – Gyerekeknek, asszonyoknak lovon is nagyon sok, ha üldöznek, lehetetlen. És a határt őrzik. – Ajan lehajtotta a fejét. Értette a félvér, amit az előbb Rasi lelkének mondott, vagy nem tudja, hogy most újra megszégyeníti? – Nem erre fogunk menni! Hanem erre! – Bökött az ujjával a térképre, és Engke megbűvölten bámulta a kacskaringós kék vonalat. – A Hulun Nur-tó csak háromszáz verszta. Onnan ered az Arguny, abból lesz a Silkával való összefolyás után az Amur. Le egészen Nyikolajevszkig, a tengerbe. Tavasszal indulunk, az áradás után. A Hulun Nur vize csak akkor bukik át az Argunyba. Magas víz, és a zátonyoktól sem kell félni. Meg a parton üldözőktől sem. Az Amur határfolyó. A Fekete-folyón biztonságban leszünk. – Csillogó szemmel nézett fel. – A folyón? De hogy …? – kérdezte Ajan. – Látjátok a füstöt? – mutatott a fák felé Nick. Ekkor szólalt meg újra a duda. – Gőzhajó! Mennyi pénzről is beszéltél, tajcsi?

Kislexikon

Folytatása következik január 2-án