Nagyon izgalmas kérdés, hogy miért tér el az európai történelem a világ többi részétől. Korábban már ismertettem Jared Diamond nagyszabású magyarázatát, most egy klasszikusabb, de épp oly érdekfeszítő elméletet mutatnék be. David Herlihy The Black Death and the Transformation of the West (A fekete halál és a Nyugat átalakulása,  Harvard University Press, Cambridge, 1997; magyar fordításról nem tudok, de német létezik: Der Schwarze Tod und die Verwandlung Europas,  Wagenbach, Berlin, 1998) című könyve az 1348-49-es nagy pestisben látja azt a fordulópontot, ami Európát másik pályára terelte. A könyv három tézist állít fel és jár körül, ismertetésemben én is ezekre koncentrálok. Az első tézis, hogy a nagy pestis egy teljességgel véletlenszerű, külső hatás volt, ami kimozdította Európát az addigi malthusiánus patthelyzetből. A második, hogy a pestis pusztítása lehetővé tette egy, a korábbitól eltérő demográfiai és gazdasági modell uralkodóvá válását. A harmadik pedig, hogy a változás a kultúra és az ideológia terén is hatott. A könyv történeti bevezetője kitér arra is, hogy a nagy pestist tulajdonképpen csak a hagyomány miatt hívjuk pestisnek, orvosilag nem lehet egyértelműen azonosítani a ma is ismert bubópestissel. Ugyan a kortársak is beszámoltak az ágyéktáji és hónalji duzzanatokról, de számukra a pestis legbiztosabb jele egyfajta bőrkiütés volt, ami nem jellemző a bubópestisre. Ráadásul a bubópestis elsősorban a rágcsálók betegsége, a patkányokról csak akkor terjed át az emberekre, ha azok már olyan tömegben pusztultak el, hogy nincs elég gazdatest. A középkorból azonban senki sem adott hírt tömeges patkánypusztulásról, ami pedig elég feltűnő és baljós jelenség lett volna. Sajnos a kortársak leírásai nagyban történetírói toposzokat követtek, így egyáltalán nem alkalmasak arra, hogy összevessék őket modern orvosi vizsgálatokkal. Talán örökké homályban marad, mi is volt az a járvány, ami Európa lakosságának többségét pár év alatt megölte.

Herlihy első tézise szerint a váratlanul betörő pestis egy demográfiai patthelyzetet oldott fel, nem pedig klasszikus malthusiánus katasztrófa volt. Malthusiánus katasztrófán olyan eseményeket értünk (éhínség, járvány, háború), amik egy népességrobbanást az erőforrások kimerülése után összeomlássá változtatnak. Úgy tűnik azonban, hogy Európa nem hirtelen népesedett túl, hanem népességszáma már egy ideje magas szinten stabilizálódott. Másrészt ezt a nagy népességet már egy ideje vissza-visszatérő éhínségek sem tizedelték meg észrevehetően. Sőt, annak sincs nyoma, hogy az éhezés miatt legyengült immunrendszerű embereket ölte volna meg a pestis, ellenkezőleg: a vashiány némileg immunizált is. Összegezve: nem egy hirtelen népességrobbanás összeomlása következett be, hanem egy stabil, nagy népesség omlott össze egy váratlan külső hatás következtében. A megelőző állapotot azért nevezi Herlihy patthelyzetnek, mert a nagy népesség felélte az összes elérhető erőforrást, de egyben olcsó munkaerőként szolgált. A fejlődés lassú volt, mert minden munka elvégezhető volt az olcsó emberi munkaerővel, és az esetleges eredményt rögtön felélte a népességnövekedés. A patthelyzet katasztrofális feloldása azonban új lehetőségeket teremtett.

A pestis ugyanis új demográfiai és gazdasági modell elterjedését tette lehetővé. A kisebb népességnek kevesebb gabonásra volt szüksége, így a szántók egy részét legelővé és erdővé alakíthatták vissza. Ez bőségesebb és tartalmasabb táplálkozást tett lehetővé. A vizimalmokat át lehetett állítani gabonaőrlésről fűrészelésre, ványolásra és más ipari tevékenységre. A tőke (pl. a föld) viszonylag olcsóvá, a munkaerő viszont drágává vált, ez felgyorsította a technikai fejlődést. Ennek példája a könyvnyomtatás elterjedése: a hatalmas befektetés eddig nem érte meg, hiszen rendelkezésre állt a kézi másoláshoz az olcsó munkaerő. A tömeges halálozás felgyorsította a társadalmi mobilitást is: soha nem vettek fel a céhek annyi új tagot, mint ekkor. A gazdasági változás, a jólét növekedése aztán új családmodellt is eredményezett. Eddig is jellemző volt, hogy a vagyonosabbak csak később alapítottak családot, amikor már rendelkezésre állt az adott társadalmi környezetben elvárt vagyon. Így aztán kevesebb gyerekük született. A szegényeknél ilyen megfontolásoknak nem volt értelme, így gyorsabban szaporodtak. Mivel a népesség megritkulása többeknek tette lehetővé a vagyongyűjtést, megfordultak az arányok. Ezzel a népesség növekedése lelassult, és az így nem élte fel azonnal a technikai fejlődésből keletkezett felesleget. Ez növelte a befektetések arányát, és tovább gyorsította a fejlődést.

A pestis nagy hatással volt a kultúrára és a vallásos ideológiára is. A legnyilvánvalóbb az orvostudomány fejlődése volt: a pestis nyilvánvalóan fertőző mivolta új magyarázatot kívánt. Galénosz elmélete, miszerint a betegség a négy testnedv egyensúlyának megbomlása, már nem volt kielégítő. Az utazástól való félelem miatt új egyetemek alakultak (pl. Közép-Európában is). A rengeteg halott miatt a tudományos pálya is megnyílt sokak előtt. Mindez a képzés átalakulásához vezetett, teret nyertek a nemzeti nyelvek a latin rovására. A középkori latinitás visszaszorulása ugyanakkor a klasszikus nyelvi alakokhoz való visszatérést is eredményezett. A pestist a vallásosság elmélyülése is követte. A középkor vidéki tömegei gyakran csak felületesen voltak keresztények, a válságos helyzet azonban népi vallásos mozgalmak sorát indította el. Érdekes pl. a keresztnevek változása: feltűnő a biblikus nevek és a szentek neveinek elterjedése, összességében pedig csökkent a használatban lévő nevek száma. Herlihy téziseit megjelenésük óta sokan vitatták. Ami viszont vitathatatlan, az a gondolatébresztő, provokatív hatásuk. Ez a történetírás értelme.

Kolbenheyer kommentpolitikája